Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A Nemzeti Filharmonikusok Göttinger Pállal és Dinyés Dániellel megtartották az Operamacera második előadását ma, 11h-kor, majd 15h-kor is. Telt házat jelzett a Müpa honlapja, mégis több mint ötven üres hely volt. Az influenza ezek szerint nagyon tarolt azok között, akik a gyermekeiket be akarták avatni az opera rejtelmeibe, és még augusztusban legkésőbb megvették a bérleteiket.

Ahogy ismerőseim szavaiból kiderült, a délelőtti és a délutáni program között nem volt igazán jelentős eltérés – azoknak főleg nem, akik csak a magyarázatok miatt mentek, és kevésbé számított nekik a hasznosított operaénekesek kiléte.

Úgy tűnik, hogy az alkotókat ezúttal leginkább Cherubino figurája érdekelte, a délutáni alkalom minden jelenete kapcsolódott hozzá, így a különösen tehetséges Kálnay Zsófiára esett a reflektorfény.

26758257 10204152182722828 7801500653160263019 o

Kálnay Zsófia nekem 2014 februárjában debütált Rosinaként az Operaházban. Azonnal feltűnt, hogy a szereposztásban ő volt az egyetlen énekes, aki nem hülyéskedte szét a régi rendezést, kezdő volt még, bár játéka alapján már akkor sem látszott nagyon gyámoltalannak. Igazi Rosina, a jelenlegi mezőnyben talán az egyik legalkalmasabb. Azóta jóval magabiztosabb, és ami kiemelendő – nekem feltétlenül rengeteget számít: ezen az Operamacerán a teljes műsor alatt végig szerepben maradt, még akkor is Cherubinóként terpeszkedett a színpadon, amikor Zsófiként beszéltek róla. A "régi motoros" kollégák – Cseh Antal és Kolonits Klára – nem szoktak így viselkedni, ők mindig csak akkor lépnek be a szerepbe, amikor erre Göttinger Pál utasítást ad, ezt leszámítva látható élvezettel – nézőként – hallgatják a magyarázatokat.

Kálnay Zsófia erős egyéniség, és farmerben, bakancsban, ingben a gesztusai, testtartása által lényegül át. Végig a szerelemre áhítozó kicsit érdes fiatalember, aki ezzel a viselkedésével némileg zavarba hozta a két műsorvezetőt, akik többször elnevették magukat – valószínűleg ők is élvezték, hogy valaki ennyire partner az improvizálásban, és még rátesz egy lapáttal arra, amit várnának tőle. Az énekes bajuszt rajzolt, ahogy talán két éve egy „hagyományos” Figaro előadásban is tette. Olyan magától értetődően lehet egy bajusszal is jelezni a férfiasságot, de mégsem szokták. Még egyetlen Cherubinót sem láttam rajta kívül, aki ehhez a megoldáshoz folyamodott volna, aki nála jobban elhitette volna, hogy fiatal suhanc.

Nem állítom, hogy számomra a Figaróban éppen az apród a legérdekesebb szereplő, a Figaro 2.0 hozzászoktatott, hogy a Grófné az, illetve rendezésfüggő, mert láttam én már Figarót a Grófra rendezve is. Most érthető, hogy az alkotók az általános iskolásoknak szánt beavatóhoz miért őt emelték ki. Számomra ráadásul az apród átöltöztetésének jelenete az egész operának az a pontja, ahol minden Figaro-imádatom ellenére én is elunom a darabot, és nagyon várom, hogy végre eljussunk oda, amikor jön már a kertész. Ennek ellenére sose vontam kétségbe azt a lehetőséget, hogy valakinek épp ez legyen a kedvence a darabban.

A közönség ezen a délutánon elég heterogén volt, egyéves babát és több nyugdíjast is láttam, de még több óvodást. Nem hiszem, hogy ez valóban óvodásoknak való program volt, a mögöttem ülő gyerekek erősen mozgolódtak is néha, és most a közönség bevonása is elmaradt ( A sevillai borbély beavatótól eltérően), ha azt leszámítom, hogy Kálnay Zsófia áriája közben a nézőtér első soraiban ülőkkel megpróbált kapcsolatot teremteni. Úgy tűnik, hogy ő már elsőre, amikor még csak a saját feje után játszott, akkor is rendezte magát, nem énekelt csak úgy natúrban, ahogy később Cseh Antal Figaro C-dúr áriáját.

Jó, hogy volt szünet, jót tett ennek a most kevésbé pörgős előadásnak. A műsorvezetők – különösen a rendező – most lassabban, több megállással beszélt, lehet, hogy mégsem annyira jó neki, hogy egymás után kétszer kell többé-kevésbé ugyanazt elmondania.

Már nagyon sok hasonló felnőtt-beavatón voltam, a gyerekekre átszabott verzióban szükségszerűen sokkal felületesebb a zenei boncolás, pedig Dinyés Dánielnek ez az erőssége, és sokat lehetne abból tanulni, ha még jobban be tudná mutatni a zenekar felhasználásával a művet hangszercsoportokra bontva. (Miután kétszer láttam már ezt a verziót, egészen halkan jegyzem meg, hogy a Kamrában, egy zongorával, de jobban kifejtve sokkal inkább működött a koncepció, de az alkotóknak kell ezt igazán érezniük, hogy merre akarják a hangsúlyt tolni - a néző csak a végeredménnyel szembesül, és arról lesz benyomása.)

Jó volt Kálnay Zsófi, jó volt Cseh Antal, aki még 2006-ban címszerepelt az első olyan Figaro előadásban, amelyik által magát a darabot megszerettem, és a második részben kifejezetten jó benyomást tett rám Bordás Barbara, aki nem tűnt operettprimadonnának, hanem Susanna volt. Most láttam harmadszor mindössze, és mindháromszor tetszett.

Kolonits Klára neve szerepelt a színlapon, nézte a programot a színpadról, majd a második részben statisztált is (átélte némán is a Grófnét), de nem énekelt semmit.

Ez kizárólag azoknak jelenthetett problémát, akik miatta mentek, az ovisoknak biztosan nem.

Kiemelném, mert már kaptam erre kommentet is: a délelőtti beavatón másként nézett ki ez, ugyanebben a jelenetben, a tercettben énekelt a Művész, és úgy néz ki, kellően hatott is, mert valaki emiatt kommentet írt, amely A sevillai borbélyról szóló korábbi poszt alatt jelent meg valami véletlen folytán.

De engem ez nagyon nem vígasztal, én délután voltam jelen, arról van személyes benyomásom, így muszáj megjegyezni, hogy az alkotóknak, akik valóban nagyon értenek a zenéhez, és tudnak jó előadást csinálni, több energiát kellene ezeknek a kivételes alkalmaknak a megtervezésébe fektetni, akármennyire is improvizatív a műfaj. Az időszervezési nehézségeiknek nem lehetne áldozata a néző, aki hallhatna egy igazi világklasszis énekest, aki jelen is van, minden feltétel adott, és mégsem jön létre a csoda, mert eltaktikázták.

Nem akarom az alkotókat megbántani, hiszen kedveltem ezt a programot mindig, és ha most pl. a közönségből választják a Grófnét, és csak a többi énekes neve van előzőleg kiírva, nem méltatlankodnék, mert rendben lett volna, DE van egy érzésem, hogy amennyiben a végén Kolonits Klárával elénekeltetnek egy Grófné-áriát, annak jóval erősebb hatása van, mint a program akármelyik megvalósult részének. Ha nem volt idő ennek az áriának a kibontására, de ott ül a világklasszis énekes, akkor is MUSZÁJ lett volna ezt a félmegoldást bevállalni, hogy így menjünk haza…. (Az persze jó, hogy Kolonits Klára tart már ott, hogy az önérzetét nem sérti egy ilyen helyzet, és akkor is pontosan tudja saját értékét, ha nem énekel. Mi is tudjuk. De annyira sokszor nincs kitűzve előadása, hogy egy ilyen alkalom csak úgy elvesszen.)

Láttuk Kolonits Klárát másfél órán keresztül, aki egy hangot sem adott ki - nos, ez a helyzet nagyjából olyan abszurd volt, mint azt tudni, hogy létezik, és nem hurcolják körbe a világ nagy operaszínpadain. Valóban teljes nonszensz, hogy egy ilyen kvalitású énekes itthon maradt nekünk. De észre kellene ezt a számunkra szerencsés fordulatot venni, még a hozzá közel állóknak is folyamatosan észlelni kellene, hogy ebből milyen feladat következik...Ez olyasmi, mint a saját képességeink fejlesztésének kötelessége. Ha egyszer itt van egy ilyen énekes, akkor benne kellene gondolkodni. Vagy még jobban...Nem szabadna annak megtörténnie egyszer sem, hogy idő hiányában éppen rá ne kerüljön sor.

(A héten nem egy színészt láttam méltatlan szerepben, amely töredékét sem vette igénybe kapacitásainak, erre ez a délután nagyon rá is erősített, emiatt is sokkal rosszabbul hatott rám az, ami NEM történt meg az előadásban.)

De mindegy.

A fiamnak így is tetszett a program, akivel legalább nyolc kilométert sétáltunk oda-vissza, és közben beszélgettünk.

A hétnek lassan vége. Szerencsére. Mozart arra (is) tanít, hogy a kudarcokhoz, hiányokhoz, keserű élményekhez lehet jó képet vágni, derűsen nézni. Holnap végighallgatom majd a saját Figaró-felvételemet, és a világrend csak helyreáll. Jön egy újabb hét, amelyről már öt előadást kihúztam mostanára…garantáltan kevesebbet fogok csalódni, és amire megyek, azokban az előadásokban továbbra is bízom.

ps. A fotót Kálnay Zsófia FB-oldaláról töltöttem le, köszönet!

ps. Azóta megjelent Benke Péter írása is erről a napról - itt olvasható.

Címkék: Opera Göttinger Pál Bordás Barbara Müpa Cseh Antal Nemzeti Filharmonikusok Kolonits Klára Dinyés Dániel Kálnay Zsófia Operamacera

Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr9613576251

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Opera Macera másodszor és utoljára? 2018.01.17. 12:11:40

Mozart: Figaró házassága a Nemzeti Filharmonikusok ifjúsági sorozata MÜPA Fesztiválszínház 2018 január 14. Leonard Bernstein Hangverseny fiataloknak című sorozatán nőttem föl és rendszeresen jártam Lukin László tanár úr előadásaira, hogy minél többet ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.