Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Most megint a szokásos eset: a keddi előadás után éjszaka egyből leültem, hogy megírjam a bejegyzést, el is jutottam a feléig, aztán kidőltem, azóta pedig már vasárnap lett, elsodortak az események, a 19 Figaro-ajánló mellett két tegnapi újabb Orlai-előadás is, a Vőlegény és a Tagadj, tagadj, tagadj. Most pedig megpróbálom a keddi élmény-beszámolót befejezni…

Ezen az estén könnyen bele tudtam magam élni egy általam elképzelt átlagos mezei néző szerepébe, aki több héttel korábban beírja a naptárába a színházlátogatást, már előre várva, hogy viszontláthatja hosszú idő után a rég nem látott Udvaros Dorottyát és Fekete Ernőt, és lesz egy jó kis színházi estéje, majd ahogy a nap közeledik, sűrűsödnek abban a naptárban a bejegyzések, és végül egész napi nyargalás után, a totális kimerültség állapotában esik be a színházba, hat perccel a kezdés előtt.

A hétköznapi színházi estéken a színészeknek ilyen egyedek tömegéből (is) álló közönséggel kell csodát tenni, kiemelni őket a napjuk szürkeségéből, rendszerint úgy, hogy ők maguk is túl vannak már próbán, szinkronon, esetleg jó esetben filmezésen is. De 7.07-kor mégis elkezdődik valami, ami megállítja az időt, ha jól megy minden. A Belvárosiban pedig rendszerint jól szokott.

Az Orlai Produkció Kétely című előadása beváltja azt, amit ígért – látunk két fantasztikus színészt, és mellettük pluszként kapunk még egy olyan harmadik szereplőt is (a fiatal apáca személyében, akit Simkó Katalin játszik), akivel azonosulni is tudunk. Aki pedig nem csak azért jött, hogy élvezze a színészek látványát, akár a darab problematikáján is gondolkodhat közben, illetve akár azon is, hogyan kellene jól bánni a diákokkal. (Iskolában játszódó történet ez, tanárok a szereplők...- tanárként ez is lényegessé váló elem.)

Ha már a szürkeségnél kezdtem, Kálmán Eszter díszlete egészen szürke, valóban asszociálhatja a börtön hangulatát, de elfogadhatjuk ezt öltözőnek, sekrestyének, templomnak, kosárpályának – ami a lényeges: egyetlen térből áll, amelyben a két konkurens főszereplő leginkább felváltva tartózkodik, leszámítva a konfrontálódó beszélgetések idejét. Két dudás nem fér meg egy csárdában – ez juthat eszünkbe, egyiküknek mennie kell előbb-utóbb.

kétely3

A régimódi, „vonalas”, elveihez mereven ragaszkodó iskolaigazgató apáca, aki az életet a gonosz világ elleni szakadatlan küzdelem jegyében éli és a jófej, az életet mégis élvezni tudó pap (aki 3 cukorral issza a kávéját) párharcáról szól a színdarab, amelyet nem is annyira régen Meryl Streeppel nézhettünk meg.

Udvaros Dorottya még mindig játszik egy másik előadásban – A szív hídjaiban -, amely szintén egy Meryl-film miatt került tömegek érdeklődésének homlokterébe. Nagy kaliberű színész, pályája első percétől csúcsszerepeket játszik, nem újdonság számára az a helyzet, hogy másodmagával kell elvinnie egy színházi este terheit. Jó régen nem láttam, mert kevésszer fordultam meg mostanában a Nemzetiben, ahol továbbra is ott maradt tagként. Vele kapcsolatban emlékszem még arra a katonás korszakára is, amikor egy hónapban átlagosan 25 előadást játszott, és barátnőimmel megcsináltuk, hogy egy héten át minden egyes este megnéztük a legkülönfélébb előadásokban. Azóta eltelt 27 év, de Udvaros Dorottya még mindig lenyűgöző, muszáj ráfigyelni, még akkor is felélénkít minket, ha dögfáradtan mentünk az előadásra.

Elvileg ő lenne a negatív szereplő, aki az áldott jó papot támadja, de sikerül ezt úgy tennie, hogy látjuk az ő igazságát is, azaz mégis felmerül bennünk, hogy amennyiben valaki pedofil, lehetséges, hogy sokkal jobb lenne, ha nem foglalkozna gyerekekkel, és mégis leállítaná valaki.

Erről az alaphelyzetről bevillant a tavaly februárban látott Eötvös-opera, amelyben kissé nehezen vettem be azt, hogy egy pap és egy 13 éves lány viszonyát idealizálták tiszta szerelemként. Nem, valahogy ezt nehezen tudom elfogadni – nagyon nem örülnék, ha bármelyik gyerekem hasonló helyzetbe kerülne, ez azonnal eszembe jut ezekről a történetekről.

Viszont ott a nagy kérdés, mi van ha a vád alaptalan, és puszta gyanúsítással tönkretesznek valakit? Semmi sem fehér vagy fekete, nincsenek túl egyszerű helyzetek, ez jön le az előadásból, amely a teljes bizonyossághoz nem juttat el, ahogy a film sem tette, de bedobta és körüljárta ezt a kérdést.

Fekete Ernő igazán szimpatikus, elnyeri a mi vonzalmunkat is. Élvezettel hallgatjuk prédikációját, amelyre otthon is készül, látjuk, hogy közel tud kerülni a gyerekekhez is, akikkel kosarazik, nem idegenek tőle az élet dolgai, ideális lelki támasza lehetne bárkinek. Hitelesen viseli a reverendáját és a civil öltönyét is. (Jelmeztervező: Ignjatovic Kristina) Méltó ellenfél, és végig sikeresen rejteni tudja titkait. Őt nézve szinte biztosak vagyunk, hogy a merevség nem célravezető magatartás emberek kezelésében.

Az én kedvenc szereplőm mégis a Simkó Katalin által játszott apáca-tanár volt, akinek szavaiból kiderült, hogy ő az, aki igazán szeretettel figyel oda a rábízott diákokra, aki nem akar elhamarkodottan ítélkezni, de állandóan, bár nem látványosan törődik velük.

kétely

Egészen biztos, hogy nem is olyan népszerű, mint a pap, de nem is félnek tőle, mint az igazgatótól. Talán a diákok is érzik, hogy van benne hajlékonyság és gyengeség, szívesebben támaszkodna ő is másra, így feltehetően kevésbé becsülik meg. Nagyon szép a mosolya, és érezzük, hogy ha kicsit más lenne a szabályzat, nem zárkózna el a pap közelségétől ő sem. (Udvaros Dorottya játékán is érezhető, hogy a pap vonzza és taszítja egyszerre, erős jelenet az, amikor közvetlen közel ülnek egymáshoz, és úgy beszélgetnek.)

A pap prédikációiban utalásszerűen el van rejtve a szerző, John Patrick Shanley üzenete is, kissé didaktikusan, de legalább egyértelműen – felszólítanak minket a a toleranciára, a másság elfogadására, mi pedig dönthetünk, hogy mennyire hagyjuk magunkat, hogy ez az üzenet hasson ránk.

Négyszereplős az előadás, méltatlan lenne nem megemlíteni Kéri Kittyt s, aki a pap által állítólag elcsábított diák anyját játssza, egy nehéz sorsú asszonyt, aki kisebbségi ebben a közegben, kénytelen meghunyászkodni, alkalmazkodni, aki kevés támogatást kap bárkitől, így még akkor is értékesnek tartja a pap fiára irányuló kedvességét, ha netán valóban elcsábította a fiát. Egyetlen jelenete fontossá válik számunkra ezáltal, mert látunk egy másik perspektívát is, a kiszolgáltatott áldozatokét.

kétely2

Az előadás ez esetben is azoknak ajánlható, akik vagy kifejezetten érdeklődnek a felvetett téma, vagy-és a felsorolt színészek iránt. Pelsőczy Réka, a rendező mindent megtett, hogy az utóbbiak a lehető legjobban érvényesüljenek, semmilyen túlzással, erőltetett ötlettel nem állt elő, viszont hagyta a rendelkezésére álló jó erőket működni. Ahogy tegnap egy színházi törzsnéző ismerősöm mondta: a Kétely újranézős előadás.

Címkék: Kéri Kitty Belvárosi Színház Fekete Ernő Udvaros Dorottya Orlai Tibor Pelsőczy Réka Ignjatovic Kristina Kétely Simkó Katalin

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5012871492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.