Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (89) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (54) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Böröndi Bence (20) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (27) Centrál Színház (34) Chován Gábor (21) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (284) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fehér Balázs Benő (20) Fekete Anna (20) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hajduk Károly (20) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Ilyés Róbert (20) Izsák Lili (26) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (43) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (22) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (24) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) opera (22) Opera (631) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (97) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (61) Pesti Színház (21) Pető Kata (30) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (23) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (60) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zöldi Gergely (20) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ez a bejegyzés a Puritánok első, csütörtöki előadása utáni éjszaka készült, minimális - stilisztikai -módosításokat hajtottam csak végre rajta. Mivel a megtekintés elsődleges célja a tegnapi, pécsi előadásra való felkészülés volt, természetesen hamarosan készül majd egy ÖNÁLLÓ bejegyzés arról is, amelyik szándékaim szerint a debütáló Kolonits Klárával kicsit részletesebben is foglalkozik majd, aki miatt az előadásra elutaztam.

TEHÁT - a csütörtökről:

A címbe legszívesebben emotikonokat is beleraktam volna, mert a két felkiáltás között írásban csak így tudtam volna jól kifejezni a különbséget. Ez valóban rövid bejegyzés lesz, mert annyira egyértelműnek látom a helyzetet, hogy nincs értelme ragozni, mégsem gondoltam, hogy a címmel le is tudom az egészet.

Röviden elmondható, hogy Némedi Csaba rendezése a történettel annak eredeti formájában semmit nem tudott vagy akart kezdeni. Nem hibáztatható, hogy a XVII. század nem érdekelte, nem mozgatta meg a szerelmi történet sem, amelyik egy mondvacsinált konfliktusra alapul, és ezt is, mint annyi más opera-sztorit, vagy a saját életünkből kiragadott kis történetet nyugodtan lehetne az elégtelen és nem hatékony kommunikáció káros hatásának illusztrálására felhasználni. Sokszor rengeteg múlik azon, ha valakit nem tájékoztatunk szándékainkról, félreérti a helyzetet, és itt - extrém esetben - egy átmeneti időre meg is őrül.

Természetesen ennek ellenére az egész opera az eredeti szöveggel hangzik el, viszont azzal a beállítással, mintha az énekesek - !!! - énekesek lennének Maria Callas mesterkurzusán, akinek Elvira fontos szerepe volt, sőt Bellini újrafelfedezése is hozzá kapcsolódik.

Popova Aleszja kapta a lehetőséget, hogy a színpadon időről időre elegáns tartással, sosem változó szenvedő arckifejezéssel végiglejtsen, egészen úgy, mint egy csodás balett-táncos, amikor éppen magassarkút hord. Lapozza a kottát, néha az énekeseket előre küldi a rivaldához, vállon veregeti, félrehívja őket, míg máskor eltűnik a színpadról, és akkor mintha el is tűnne ez az idézőjel az előadásról, helyette van a nagy bizonytalanság. Nem tudható, hogy most az üres próbateremben, ahol nincs játékmester sem, kinek adják elő a szereplők a szövegeiket. Néha a nagy áriák közben is beszélgetnek a kurzus résztvevői - egyesek legalábbis, akik ezt az instrukciót kapták - ezzel is jelezve, hogy most tényleg operaénekeseket látunk próba közben. Nem tudjuk, hogy a nagy énekesnőnek mi a baja, miért szenved, lehet, hogy életrajzának alapos ismerői ezt sejtik. Én találkoztam több nézővel, akiknek nem derült ki, hogy ki is ez a fekete ruhás nő - nem olvasták el a szereposztást és nem ismerik a táncost. Ez azért gond. A rendező nem támaszkodhatott sem arra, hogy mindenki ismeri a darabot, amely az Operaházban a XX. század folyamán csak egyszer, 1996-ban lett bemutatva, és Pesten korábban csak 1849-ben és 1858-ban volt műsoron, és arra ugyanúgy nem, hogy csupa opera-fan ül a nézőtéren, akik pontosan ismerik Maria Callast is.

Ami szintén probléma: a modernizálás során nem születik meg még egy rétege a történetnek, mert lehetne az előadás próbává alakítása érdekes, ha a néző számára nyilvánvalóvá válna, hogy a kurzus résztvevői között is van valamiféle kapcsolat, amely párhuzamba állítható azzal, amiről a Puritánok szól. Kollegiális viszony nyoma észlelhető mindössze, biztatják egymást, de felületes ez is, persze a semminél nyilván több. Nagy érzelmek, feszültség nem jelenik meg.

Gilles Gubelmann tervezte a teret, amely szintén vet fel kérdéseket. A háttérben egy szobát látunk, amelybe mi nézők benézhetünk, de úgy tűnik, hogy akik fent vannak, azok is látják, hogy mi történik közben a próbateremben lent, azaz a színpad előterében. Ez a próbaterem ismerős székekkel van felszerelve, amelyek egészen olyanok, mintha az Örkény Színházból selejtezték volna le őket. Helyenként éppen olyan ismerősen nyikorognak...

Nem kell szégyenkezni, és nem is tragikus, ha egy rendezőnek semmi releváns nem jut eszébe a Puritánokról és nem szólítja meg, de ez esetben sajnálható, hogy nem koncertszerűen szólaltatták meg. Ezzel a most látható megoldással még meg is nehezítették a nézők helyzetetét, amennyiben törekedtek a megértésre. A látottak alapján elmondható, hogy egészen felesleges volt a cselekmény leírása a műsorfüzetben. Régen éreztem, hogy ennyire érdektelen, hogy éppen mit énekel és kicsoda. Az emberek - sokszor - úgyis azt gondolják, hogy az operaénekes nem igazi színész, nem változik át - hát most ez a kép ismét megerősítést nyert, csak most a rendezői szándék szerint.

A rendezésből - éppen azért, mert hol jelen van a koncepció, hol nincs - semmi olyat nem vettem le, hogy egy ritkán játszott bel canto mű eljátszásánál többet akartak volna mondani. (Azért ez is fegyertény, ne tagadjuk.) Persze, lehet, hogy a cél mégcsak nem is a mű leporolása volt, hanem néhány zseniális énekes helyzetbe hozása. EZ VISZONT MEGTÖRTÉNT!

Azokat a nézőtársakat irigyeltem, akiket nem zavar, ha nem értik, hogy mit látnak, képesek ezzel nem foglalkozni, pusztán élvezik a zenét, amelyiket ezen az estén tényleg lehetett. Lehetett volna még jobban is, az említett zavaró tényező nélkül. (ps. Másodszorra nekem is jobban ment, megszoktam a rendezést, négy napig készítettem magamat arra, hogy ugyanaz ne idegesítsen, és sikerült is -  lásd majd a következő bejegyzést.)

Ezzel át is tértem a mérleg másik serpenyőjéhez - és ez sem lesz hosszan kifejtve, mert globálisan elmondható, hogy mindenki a helyén van, igazán jó énekesek mutatkoztak be számukra alkalmas szerepben.

Jessica Pratt- tal a youtube-on ismerkedtem össze, a felkészülés közben. Ahogy a napokkal korábban kiposztolt facebook képek jól elő is készítik, tini lány lelkülettel játssza ezt a szerepet. Ilyen Elvira, felhőtlenül boldog, mert szerelmes és szerelmét viszonozzák, ez az érzelem kitölti a lelkét egészen. (Nem tudott nem eszembe jutni, amit Göttinger Pál a Cosí fan tutte előadások próbáin mondott - hát igen, ez a lány is ilyen egyszerűen látja a világot.) Ugyanakkor, ha ez a szerelem kiesik, minden eltűnik, semmi sem marad, így akár logikus lehet a megőrülés is.

Ennek a személyiségnek, amit a történet egyébként is bemutat, különösebb mélységet nem igen tud adni, ráadásul ebben a rendezésben tényleg nehezen állapítható meg, hogy egy nagyon gátlásos , labilis idegzetű énekesnőnél többet akartak-e mutatni, vagy sem. Pedig ha ránézek a művészre, akkor egy nagyon egészséges, stabil és vidám embert látok, ezt nem bújtatták el a maszk mögé. Jessica Pratt vitán felül nagyszerűen, bravúrosan énekel, jó hallgatni. Nem rossz, hogy láthattuk, ugyanakkor azt gondolom, hogy amíg van saját világszínvonalú énekesünk , aki ugyanezt a repertoárt preferálja, és ugyanezen a legmagasabb szinten énekli, ráadásul annyira nincs túlfoglalkoztatva az Operaházban, hogy már mindenki unná a fellépéseit, sokkal szimpatikusabb lett volna, ha legalább az egyik, de még jobb esetben mindkét Müpa előadást ő kapja,  Kolonits Klára. Jelenleg a pécsieknek jutott, legalább ők megnézhetik, ráadásul úgy, hogy a többi szereplő előző nap is énekelt, és ki tudja, hogy mennyire egészséges például a tenoristának két egymást követő napon ebben a nehéz szerepben fellépnie. (Ennek ellenére lehetett örülni Jessica Prattnak is, bár én - ha netán ő az egyetlen szereposztás - akkor paradox módon Bretz Gábor miatt néztem volna meg, nem azért, mert mindenképp látni akartam volna egy külföldi sztárt.)

Francesco Demuro nevét nem hallottam korábban, de igazi eszményi tenor a feladatra, valóban igazán jó, hogy megismerhettük.Csodás énekes valóban, igazi nyereség, hogy idehozták nekünk.  Amikor hallgattam, akkor hajlamos voltam fátylat borítani a rendezői koncepció hiányosságaira. Az ő karaktere sem sokkal bonyolultabb, adott egy férfi, akit szintén leköt a szerelem, egészen addig, amíg nem jön szembe "a feladat", a megmenteni való királynő - és a kötelesség fontosabb, mint a szerelem, így pillanatnyi hezitálás nélkül inkább a saját életét is kockáztatja, a szerelmét semmilyen formában nem igyekszik értesíteni, hogy csak átmeneti időre ment el, nem unt rá, nem szedett fel másik nőt helyette.

(Két éve láttam egy előadást, amelyiknek a koncepciója nagyon nem tetszett, és profi kritikusok véleményét kikértem, hogy ők mit szólnak a darabidegen rendezői elképzeléshez. Többen is azt válaszolták, hogy rossz valóban, de kit zavar, amikor az a szörnyű, hogy borzalmas a tenor. Most ennek mintájára elmondható, hogy ha nem is jó a koncepció, de a tenor - és a többi énekes - annyira jó, hogy életöszönből muszáj túllépni azon, amit látunk, mert akkor az élvezetből semmi nem marad.Nagyon sok nézőtől hallom, hogy ők behunyt szemmel néznek operát - ez valóban megoldás lehet persze...)

A tenorista mellett a mellőzött konkurens - a bariton, aki szintén szerelmes a szopránba - ugyancsak nagyszerű, a laudáció ugyanígy megilleti Alekszej Markovot, akinek a nevét szintén megjegyeztem, és őt is várom vissza. Nagyon jól érvényesül önállóan is, a Bretz Gáborral énekelt kettősben pláne. (A kurzuson épp úgy mellőzik, mint amilyen peches a szerelemben, ez egy működő párhuzam a rendezésben, még az elején emiatt gondoltam, hogy kijön valami a koncepcióból.)

Természetesen nekem nem a fent említett főszereplők voltak a legfontosabbak, akik valóban osztályon felüli szinten énekeltek és érdemes volt velük megismerkedni. Azt szeretem, ha valakit minél többször lehet nézni és a pályáját követni, így a már megismert emberek jobban érdekelnek, hogy éppen milyenek egy újabb szerepben vagy akár megint egy régiben. Ezzel valószínűleg kevesen lehetnek így, a Müpa és az Opera is arra alapít, hogy a nézők többségének az idegen és új nevek a vonzóak, azokkal lehet bevonzani sokakat. Lehet, hogy igazuk van, a marketingesek csak tudják a dolgukat. A ház nem volt tele erre az osztályon felüli szinten elénekelt, ámde ismeretlen operára csütörtökön, a legfelső emelet egészen üres maradt. Hátha a vasárnapin többen voltak.

Én mindenesetre örültem, hogy nagyon jó formában láttam Bretz Gábort is, és a nála kisebb szerepekben fellépő, de azokat minőségi módon megvalósító Szántó Andreát és Sebestyén Miklóst is. Mindhárman átütően jó formában voltak és ugyanígy egységesen elmondhatom, hogy jó lenne őket többször is hallani, hosszabban. Ha most nem mindhárman próbáló operaénekest alakítottak volna, esetleg lenne értelme elemezni magát az alakítást - Szántó Andrea királynéja szinte egészen időzőjel nélkül maradt, így ahogy volt - gyönyörű fehér ruhájában - bekerülhetett volna egy korhű előadásba is, akár Bretz Gábor, aki apa szerepet kapott. Neki jelentősen több lehetősége volt, nagyon élveztem nézni, ahogy egyre kifinomultabban énekel. Sebestyén Miklós esetén nagyon sajnáltam, hogy a második részben nem volt, ő nagyon erősen volt jelen akkor is, amikor csak a háttérben biztatta a kollégákat, de jobb lett volna, ha többet énekel. (Kicsit több basszus nem ártott volna a műnek, de ez nem a Don Giovanni.)

A hangok hatottak azért, bár nem tudtam magamban leállítani őket nézve sem az elemzésre való hajlamot.

Jó csapat volt, gyönyörű hangokkal, esztétikai élményt nyújtottak, és ugyanezek az emberek koncertszerű előadásban tökéletes élményt adhattak volna. Ne felejtődjön el a Kolozsvári Magyar Opera Énekkara, a Pannon Filharmonikusok és a karmester, Ricardo Frizza. Minden dicséretet megérdemelnek ők is.

Az előadást fantasztikus helyről nézhettem, az énekesek minden rezdülése érvényesült, és mondhatnám - nem a Puritánokból, hanem az Anyeginből idézve -, hogy a boldogság olyan közel volt, olyan kevéske hiányzott, hogy szinte fájt.

Ha mérleget kellene vonnom, azért így is pozitív, de ebben külső tényező is szerepet játszott: önmagában is nagyon jó oda-vissza sétálni a Müpába, zenét hallgatva. Ráhangolódni és megemészteni a látottakat.

 

 

Címkék: Opera Pannon Filharmonikusok Bretz Gábor Müpa Popova Aleszja Sebestyén Miklós Kolonits Klára A puritánok Szántó Andrea Jessica Pratt Francesco Demuro Alekszej Markov Némedi Csaba Gilles Gubelmann Riccardo Frizza

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr2912519961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása