Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Dragomán György második drámáját mutatta be a negyedéves színművész osztály Máté Gábor rendezésében tegnap a Padláson. Én a vasárnap délutáni második előadást néztem, erről tudok beszámolni.

Ezen a vasárnapon fogfájásra ébredtem és azonnal eszembe jutott, hogy ez az apróság az egész jövő hetemre rá fogja nyomni a bélyegét, muszáj megoldanom, és csak a színházi előadásokból tudok törölni. Ugyanakkor a mostanában éledező pozitív énem is erőre kapott, mert rájöttem, hogy amióta - négy éve - írom a blogot, ilyen problémám pont nem volt, így felesleges lenne emiatt nyávogni. (Sokkal inkább írhatnék arról, hogy a szomszéd építkezése, amely kisebb megszakításokkal már lassan két éve tart, miként hatott a blogírási és alvási szokásaimra, de még eltarthat akár az idei év végéig is, nincsenek illúzióim.)

A betervezett két előadást így is megnéztem, és mindkettőt tudtam élvezni (az esti koncertről link itt), bár mielőtt a helyszínre értem volna, nem voltam  színházra hangolva, viszont ennek a színészosztálynak a munkája kifejezetten érdekelt, amelynek minden tagját be tudom most már azonosítani - és a márciusi programot látva a halogatás nem tűnt reális alternatívának.

Jó döntés volt menni, csak ajánlani tudom a megtekintését mindenkinek.

Dragomán György részben önéletrajzi elemekből építette fel darabját, amelynek részletei honlapján is megtalálhatóak. A mű beszél a haza elhagyásának szükségességéről, a romániai Ceaucescau-rendszerre jellemző és a magyar értelmiség számos tagját sújtó lehallgatásokról és házkutatásokról, ezen keresztül a kisember és a hatalom viszonyáról, előbbi teljes körű kiszolgáltatottságáról és megalázhatóságáról, nem hagyva ki a férfi-nő kapcsolat buktatóit sem. A tíz jelenet egységes történetet ad ki és bármilyen keserves is a konklúzió, azt vesszük észre, hogy mégis sokat tudunk közben nevetni, élvezzük a színészi játékot, pillanatok alatt elröpül a színházban töltött másfél óra, üresjáratok nélkül.

Kálmán Eszter egy hatalmas zongorát formáló padlólapokra helyezi a cselekményt, ebben az élesen behatárolt térben lesz minden helyszín, két család otthona és a rendőrségi kihallgató szoba is. Elég néhány bútor és egy sor könyv a földön, minden mást oda tudunk képzelni és a színészekről sem vonja el semmi a figyelmet. A kellékek szerepe így kiemelt és a kevés tárgy ellenére is elég megrázó hatása van a házkutatásnak (értelmetlensége még inkább kifejeződik), amely a könyveket érinti első sorban..A szereplőkre adott egy-egy jelmez szintén találó, illik a darabhoz a minimalizmus, pontosabban: nem tűnik úgy, hogy további látványelemek jelentősen gazdagíthatnák az előadást.

Kevés darab van a világirodalomban, amelyhez éppen tíz huszonkét év körüli színész kellene (4 nő, 6 férfi), így most is előadódott a szokásos probléma, sokaknak kellett a saját koruknál jóval idősebb karaktert megjeleníteni. Ballér Bianka nagymamaként a leghálátlanabb helyzetbe került, bár a darab elején inkább tűnt ez a figura karikatúrának, és csak később fokozatosan kapott tragikusabb színezetet. Ahogy a cselekmény előrehaladt, úgy lett egyre tanmese-ízűbb a történet és ennek a szegény nagymamának erősen megnehezedett a helyzete, hogy az utolsó két jelenetének a valószerűségét megfelelően alátámassza...A színésznek még van vagy negyven-ötven éve, mire valóban aktuális lehet számára ez a szerep, addig sok minden fog vele megesni.

A többiek hozzá képest mind jobban jártak, mert ekkora időutazást egyiküknek sem kellett megtennie, és a legtöbben elég rutint szereztek ahhoz a korábbi vizsgákon, hogy közepesen érett férfiakat vagy nőket jelenitsenek meg.

A központi szereplő ezúttal Szántó Balázs, aki üldözött zseni-író, aki saját magát is hibáztathatja azért, hogy a szekusok érdeklődési körébe került, hiszen éppen egy vezető rendőrtiszt lányát nézte ki szeretőnek, majd hagyta faképnél. Mindenki talál benne valami szerethető vonást, a családja is viszonylag nyugodtan eltűri az őket is sújtó bántalmakat. (Nekem valahogy hiányzott a darabból a magyarokra elég jellemző vonás, hogy vész esetén először a felelőst akarják megkeresni és szapulni...Annyira szépen hosszan lehetett volna neki anyázni, hogy a nyakukra hozta a szekusokat és szinte teljesen megússza a szemrehányásokat. Valószínűtlenül civilizált ez a család, az a benyomásom.)

 Az előadásból értelemszerűen nem derül ki, hogy mennyire jó író és mennyire veszélyes ténylegesen a rendszerre, az viszont igen, hogy ez nem lényeges kérdés úgy sem, mindenki gyanús, aki egy kicsit is kilóg az átlagból. Nem tűnik rendkívüli férfinak, inkább abban állhat a vonzereje, hogy hagyja, hogy mindenki azt lássa bele, amit akar, nekünk nézőknek inkább úgy tűnik, mint aki sok erőteljes személyiségű nő között próbál meg manőverezni. Önmagában is érdekes lehetne ez a magánéleti vonal, de ez nem az a korszak, amikor valaki teljesen függetlenítheti magát a külvilágtól, így ahogy haladunk előre a történetben, úgy veszít a jelentőségéből az, hogy hibás-e vagy sem a vele történt tragédiáért a mi Gyurink. Szántó Balázsnak megy a lavírozgatás, életképes az általa megformált figura, a kétségtelenül létező típuson kívül egyéni színeit is érzékelteti.

A vele kapcsolatban lévő nők mindegyike erős egyéniség, és kicsit megértjük, hogy a gondoskodó, de életét egyben markáns kritikával is illető feleség - Mészöly Anna - elől átmeneti kapcsolatokban keres megerősítést, de az már talán rossz emberismeretét is jelzi, hogy közéjük kerül Veress elvtárs lánya, Krisztina is. Utóbbi Messaoudi Emina által kellően önfejű és törtető alkat, nem szokta meg a kudarcélményeket, így nehezen viseli el kiválasztottja dezertálását, mindenáron vissza akarja kapni. A darab összes szövődménye ennek a kapcsolatnak, illetve a kapcsolat megszűnésének az eredménye. Míg Messaudi Emina alakításán érezzük a fiatal nő elszántságát és kérlelhetetlenségét, aki erősebbnek hiszi magát a rendszernél is (nemrég a Waiting for Hirózban erősen hasonló szerepet kapott, jut eszembe...- nehogy beskatulyázzák az elhagyott szerető típusba), Mészöly Anna a már élettapasztalattal rendelkező nő szívósságával kapaszkodik bele férjébe, aki viszont mégis 15 éves lánya társaságában érzi magát a legjobban, aki  felnéz rá és még csak most gyakorolja a kioktató hangot.

László Lili illúziókeltően játssza az éppen nővé serdülő kamasz Annamarit, akit túl sok trauma ér ezen a napon, mi pedig hajlamosak vagyunk a szerző valószínűsíthető szándéka szerint az ő szempontjával azonosulni és az ő látószögéből szemlélni az eseményeket.(Dragomán György szintén ennyi idős volt, amikor családja áttelepült Magyarországra, sejthető, hogy nem véletlenül lett éppen ennyi Annamari.) A szereplő törékenysége, érzékenysége hat ránk, az ő tragédiája fog minket legjobban megérinteni. László Lili ugyanakkor érzékelteti a karakter keménységét is, inkább talán az anyja lánya és esélye van arra, hogy túléli mégis mindezt, ha nem is nyom nélkül. Jó lett volna, ha megúszhatja - visszagondolva az előadásra, ez jut eszembe. (Sajnos a dramaturgia alapszabályai nem szeretik, ha egy tragédia csak félig következik be, ha valami elkezd gurulni a lejtőn, akkor rendszerint le is ér az aljára, pedig most jó lett volna egy deus ex machina legalább....)

A darabnak van humoros oldala is, nevetni tudunk a költöztetők megjelenésén, Martinkovics Máté és Vilmányi Benett játéka megmutatja az érem másik oldalát: a haza elhagyása van akinek fájdalmas gondolat, másoknak megoldandó feladat, hiszen el kell intézni az engedélyt, az útleveleket és a pakolást, míg olyanok is vannak, akik mások nyomorúságos helyzetéből élnek meg. Megjelenésük egyben jelzi a helyzet mindennapos voltát is, nem ez az egy család várja a menekülés lehetőségét, így a nevetgélés közben csak felismerjük, hogy a helyzet rosszabb, mint amilyennek eleinte gondoltuk, szép fokozatosan kezdjük magunkat egyre vacakabbul érezni a nézés közben, előbb-utóbb még az is eszünkbe jut, hogy ez a kiszolgáltatottság érzet sokkal általánosabb érvényű, nem lett vége Ceaucescu rendszerének összeomlásával.

A házkutatásra kirendelt tisztek viselkedése szintén vegyes benyomást kelt bennünk - a káromkodásokkal és román mondatokkal kevert nyelv valódi indulatok mellett kifejezi a parancsok mindenkori végrehajtóinak érdektelenségét, sőt helyenként kelletlenségét is, akik számára pusztán egy gépiesen elvégzendő rutinfeladatról van szó, amely fárasztó. Elég gyűlölet nincs is bennük ahhoz, hogy kellően lendületesek legyenek. Lestyán Attila Balla főhadnagya az a típus, aki rutinszerűen végzi a munkáját és egy pillanatig sem kérdőjelezi meg, hogy jogos-e a parancs vagy sem. Elképed, amikor főnöke lányát látja maga előtt, el is bizonytalanodik (eszembe jutott róla az egy hete nézett A sevillai borbély tisztje, aki Almaviva gróf igazolványát látva hasonlóan reagált, mindketten nevetségesek), míg Bajko százados a visszás helyzetben előrejutási lehetőséget lát, és ambíciói nyomába is ered. Kovács Tamás kevés szöveggel és megjelenéssel is sikeresen válik kellően ijesztővé, képes a korábbi szerepeiben (lsd. Fondor és szerelem, Roberto Zucco) felhasznált vonzerejét kifakítania, és más oldaláról megmutatkozni. Lestyán Attilát is egy világ választja el A komédia művészetében megmutatott elegáns polgármestertől, ami azt illeti...

Ha már az osztály januári bemutatójáról volt szó, akkor Vizi Dávid esetén is megemlíthető, hogy míg akkor a kiszolgáltatott kisember (ráadásul színész és színigazgató), most viszont a hatalom képviselője szerepébe bújhatott, de végül ebben az előadásban is érzékeltethette, hogy minden viszonylagos, a szerencse és a pozíciók is forgandóak. Az alakítás legerősebb oldala a darab végén bontakozhatott ki, szemmel láthatóan nagyon élvezte hatalmi helyzetével való visszaélését közös jelenetében László Lilivel és Ballér Biankával az előadás vége felé. Egyszerre félelmet és reménykedést is kiváltani valakiből nem egyszerű, és ez sikerült neki.

Összességében elmondható, hogy jól működött ez a második előadás, a színészhallgatók kihasználták a darab által nyújtott lehetőségeket, mi nézők pedig sírhattunk és nevethettünk. Március 11-én 15h-kor ismét nézhető lesz, ha valaki most kihagyta.

 ps. Ha valaki nem tudja netán, mire vonatkozik a címben kiemelt "szívek harca", amely most is szokásomnak megfelelően a darabból választott idézet, az előadásból ezt is meg fogja tudni...

 

 

Címkék: Máté Gábor SZFE Ódry Színpad Vizi Dávid Kovács Tamás Lestyán Attila Ballér Bianka Gréta László Lili Mészöly Anna Szántó Balázs Vilmányi Benett Gábor Martinkovics Máté Kalucsni Messoudi Emina

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5812296645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.