Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Pontosan egy évvel ezelőtt is a Müpában kezdtem az évet, Fischer Ádám hagyományos Teremtés-koncertjével. Azóta ezt a kedvenc darabomat májusban a Zeneakadémián és augusztusban Pannonhalmán is láttam. Idén az élmény megduplázása mellett döntöttem, "célközönség korú" fiammal az esti előadás előtt megnéztem a délutáni matinét is, a gyerekeknek optimalizált keresztmetszet-beavatót. Mindkettőről néhány benyomás - még véletlenül sem zenekritika - következik.

Először a matinéról:

A hatvan perces matiné ugyanúgy a Müpa nagy hangversenytermében volt, akárcsak az esti koncert. Telt házzal ment és ami számomra meglepő volt, jöttek bőven gyerek nélküli középkorú házaspárok és nyugdíjasok is, akik vagy tudták, vagy sem, hogy a koncert elsősorban általános iskolás korú gyerekeknek van kitalálva, hozzájuk igazodik magyarázataival Fischer Ádám. Sőt még szűkítenék: inkább alsósoknak való ez a program, de persze érdeklődőbb nagycsoportosokkal is be lehet vállalni. Ami biztos: NEM JÓ VÁLASZTÁS csecsemőknek illetve még két- és hároméveseknek sem, akik nem fognak fel semmit az egészből, viszont az egy órányi helyben maradás megpróbáltatást jelent számukra és így áttételesen a körülöttük ülő egyéb nézőknek is. Nekem mindössze egy "csodagyermekem" volt, aki háromévesen tudott Turandotot nézni egy mukk nélkül, de a másik kettővel még hat-hétévesen is alaposan meggondoltam, hogy mi jöhet jól nekik, illetve a többi nézőnek kell-e egy nyugtalan és beszélgetős gyerek mellékhatásként.

A koncert szólistái a korábbi évek tapasztalatai alapján számítottak zavaró hanghatásokra, arra, hogy sok ember nem tudja belőni, hogy a gyerekének való-e egy Haydn oratórium beavatója, és jól kezelték, hogy a Müpában nem a szokásos csendben kell énekelniük.Oldottan várták a számaikat, nézegették a közönséget, jól érezték magukat ők is, most nem azt figyelhettem meg, amit általában koncerteken, nem három feszülten várakozó művészt, hanem három kifejezetten derűs embert láthattunk a pódiumon. Néha a magyarázatok közben Fischer Ádám is reagált egy-egy jól időzített sírásra ("annyira azért nem volt rossz, de próbáljuk meg még egyszer") és ezeket a megjegyzéseit poénként is értékelte a közönség. Mindent összevéve kedélyes és fesztelen óra volt ez, nem "tét-meccs"-re gyűltünk össze mi mezei nézők.

A matiné célja, ahogy ezt Fischer Ádám első mondataiban kinyilvánította, a kedvcsinálás volt, azt szerette volna elérni, hogy később a teljes művet is megnézze a hallgatóság. Ez elsősorban a gyerekekre vonatkozott, de ha abból indulok ki, hogy három éve egyáltalán nem ismertem a művet én sem, könnyen lehet, hogy a teremben ülő szülők nagyobb része éppúgy beavatásra szorult, mint a kiskorúak, akik talán mégis a közönség megközelítőleg hatvan százalékát adhatták. Mellettem egy külföldi úriember ült, aki annak ellenére szerette a programot, hogy egy kukkot sem értett a szövegből és a művet sem ismerte előzetesen.

Nekem már nem kellett az érdeklődésemet felébreszteni, sőt kicsit tartottam is attól, hogy milyen hatással lesz rám a magyarázatokkal tarkított magyar nyelvű rövidítés, de kár volt aggódni, jobban tetszett, mint amire számítottam (a legtöbb karmester jobban vezényel, mint előad a műről - ez a véleményem most sem dőlt meg azért), de ami ez esetben lényegesebb volt számomra: a fiamat szinte végig lekötötték a hallottak és keveset unatkozott.

Fischer Ádám jegyzetekből improvizált - volna, ha el tudja olvasni azokat, de ment neki ezek nélkül is, és ahogy logikus is volt, sorban végigtekintette a teremtés napjait - többször elhatárolta magát az egyes események logikátlanságától (pl. sötétség és világosság elválasztása és csak jóval később a világító testek megteremtése) és kinyilvánította, hogy "mi csak azt játsszuk, ami a Bibliában van", és ami a legérdekesebb volt számomra: az egyes történésekhez kapcsolta a zenei motívumokat, kiemelte a legfőbb hangszereket és ezáltal segített minket abban, hogy mi is észrevegyük a szöveg és a zene kapcsolódásait. E magyarázatok alapján elmondható, hogy Haydn mondatról mondatra illusztrálta a librettót, nem volt haszontalan a mű ismeretében sem ezt meghallgatni.

Ami ezen a koncerten és az estin is világossá vált azoknak is, akik a karmestert nemigen látták korábban: Fischer Ádám kotta nélkül vezényelt (délután a zuglói filharmonikusokat), kívülről, illetve belülről ismeri a mű minden részletét, úgy haladt végig rajta, mint aki otthoni terepen mozog, nagy biztonsággal. A másik dolog, ami ennél még fontosabb: azok közé a karmesterek közé tartozik, akik látványosan élvezik a műveket, nagy átéléssel, széles mozdulatokkal vezényelnek, már akkor sem unatkozunk, ha végig őt nézzük. A karmester játékossága az esti koncerten is megmaradt, sőt talán még inkább elemében volt, amikor elég volt csak vezényelni.

A koncerten az oratórium részletei magyar fordításban hangzottak el, és ugyan a résztvevő szólisták ezeken a matinékon korábban is részt vettek, ők is eredeti nyelven, azaz németül szoktak hozzá a zenéhez. Ahogy hallgattam, még mezei nézőként is az a határozott benyomásom alakult ki, hogy egyértelműen nehezebb lehetett a helyzetük, nemcsak a szokatlanság miatt, de azért is, mert a zene a német szövegre lett kitalálva. A helyzetüket még az is nehezítette persze, hogy számos esetben csak kis részleteket kért tőlük a karmester, és alig vettek levegőt, kezdtek bele az áriába, már félbe is kellett szakítani. Dinyés Dániel operabeavatóin lehet hasonló helyzetet tapasztalni, ahol annyi a különbség, hogy ott mivel felnőtteknek szánják, a mű mélyebb rétegeibe kalauzolnak minket, az énekeseknek viszont valószínűleg mindkét helyzetben hasonló élmény lehet húsz másodperceket kiragadni a műből. Azt hiszem, hogy éppen ezért, mert ez jóval flexibilisebb hozzáállást igényel, Fischer Ádám, aki évente váltogatja az esti programjának előadóit, hiszen joggal számít rá, hogy törzsközönsége van, akik évről évre beülnek és mindig újdonságot várnak tőle, a matiné esetén ragaszkodik a már jól bevált embereihez, akik rendszeres közreműködők. Mivel a gyerekek várhatóan évről évre mások, (ha meg ugyanazok, akkor azért jönnek, mert eléggé szerették a műsort), van értelme a "győztes csapaton ne változtass" elvet érvényesíteni. Rácz Rita, Cser Krisztián és Megyesi Zoltán meg is felel az elvárásoknak és számukra ennek a ragaszkodásnak csak egy hátulütője van: ha ennyire fixen benne vannak a matinéban, nem ők fognak a karmester eszébe jutni, mint a soron következő év esti koncertjének fellépői, ami persze sajnálatos.

A tavalyi három Teremtésből kettőt Megyesi Zoltánnal láttam, akiről megállapíthattam, hogy a mű avatott tolmácsolója, nagy áhítattal és beleérzéssel énekelt mindkétszer, egészen úgy, ahogy ez ideális - számomra feltétlenül. Cser Krisztiánt élőben egyáltalán nem hallottam még a teljes oratórium előadójaként, viszont az ő felvétele az, amelyik által megismertem és megszerettem a darabot, vele hallottam száznál biztosan többször az elmúlt két év alatt munkába menet-jövet és így nagyon nem bánnám, ha ezek után végre vele is megnézhetném. Arról, hogy Rácz Ritának vannak-e korábbi Teremtés-előadásai, amelyekről szintén lemaradtam, vagy nincsenek - fogalmam sincs, de a madarakról szóló ária alapján ő is beavatott személynek tűnt.

Jó ötlet volt a karmester részéről az is, hogy esetenként több interpretációs lehetőséget mutatott meg nekünk - láthattuk a csillagokat éppen csak pislákolni és erősen ragyogni, illetve háromféle oroszlánt is. Az már más kérdés, hogy amikor a véleményünket kérdezte és szavaztatott, eléggé szabadon fogta fel a szavazatok értékelését és mintha a saját preferenciái is beleszóltak volna, hogy végül melyik oroszlán lett a legnépszerűbb - de ez belefért, a hangulatot mindenképp feldobta, hogy úgy tűnt, mintha lenne esélyünk választani. (A karmester a hangulat fokozása céljából még egy oroszlán sapkát is felvett.) A nagyobb gyerekeknek és felnőtteknek viszont hátha ennél is többet jelentettek ezek a részletek, esetleg el is gondolkodhattunk rajta, hogy amikor elfogadunk egy felvételt, illetve egy bizonyos karmester előadásmódját, az nem az egyedül üdvözítő, könnyen lehet a műnek más megközelítési módja is.

Összességében jó döntés volt kipróbálni a matinét, jó ráhangolódást adott az esti koncertre is.

KONCERT - este héttől

Jó régen el volt már minden jegy adva a koncertre, sőt még várólista is volt (a Müpa aranykártyás ügyfeleinek biztosít egy ilyen plusz szolgáltatást is), és a nagy érdeklődésre való tekintettel mindazok, akiket érdekelt, de kint maradtak, otthonról élőben interneten is követhették a programot.

A délutáni bohókás hangulat most ünnepélyesre váltott a teremben, amely ugyan elvileg egészen el volt adva, de mégis sokkal több üres szék maradt csak a földszinten is, mint ahányan az emeleten álltak.

Az új év beköszöntének üdvözlésére valóban nehezen lehetne Haydn oratóriumánál alkalmasabbat találni. Az egész műből árad a szépség, az életöröm, egyetlen nagyszabású gesztus ez: a teremtett lény hálaadása a teremtőnek a létezésért és a teremtett világért. Amennyiben valaki nem vallásos, az is észlelheti a zene által ezt a gesztust és mindenkinek jól jön, ha egy-egy alkalmat arra szán, hogy örüljön annak, ami jutott neki az elmúlt évben, illetve ráhangolja magát az új kezdésre, higgyen abban, hogy érdemes a hétköznapokkal megküzdeni, mert lesz értelme. (Nem véletlenül használom rendszerint éppen ezt a darabot arra, hogy negatív lelkiállapotaimból kirángassam magam és ez többnyire sikerülni is szokott.)

A zene élvezetét nagyban elősegíti, hogy nem értem a szöveget, amelyet nem igazán kedvelek, a szó szerint a Bibliából átvett részeken túl vannak benne bugyuta mondatok, sőt helyenként bosszantóak is (különösen az utolsó részre, az Ádám-Éva dialógusra gondolok). Volt ugyan ezúttal felirat is, de ezt persze nem volt kötelező olvasni, ha valaki nem akarta pontról pontra követni a történéseket, elmerülhetett a zenében is.

A majdnem két órányi zene azért a közönség egy részének érezhetően sok volt egyben (bár szünettel kettévágni nem lett volna szerencsés), emeleti helyemről megfigyelhető volt, hogy többen félidő után ideig-óráig mégis rákapcsolódtak a netre és üzeneteik olvasgatásával élénkítették az előadást, ahogy azt otthoni zenehallgatás közben akár meg is szokhatták. Attól tartok, hogy egy ilyen koncert végighallgatása a mű ismerete nélkül nem lehet egyszerű feladat, és sokkal jobb megoldás felkészülni előre, mint abban bízni, hogy egy ismeretlen Haydn oratórium, akármilyen szép is, majd leköt minket ilyen hosszú időn át. ((A tavalyi Tündérkirálynő óta én már egyértelműen a felkészülés híve vagyok, vagy ha nem sikerül, akkor a távolmaradásé, bár éppen a kudarcélménynek volt a legnagyobb szerepe, hogy a tavalyi évem egyik nagy felfedezése lett belőle.))

A Fischer Ádám által az idei hangversenyre kiválasztott együttesek, a Felvilágosodás Korának Zenekara és a Purcell Kórus egyaránt feladatának tartja, hogy a régizenét népszerűsítse, lehetőleg korhű hangszereket alkalmaz nemcsak a zenekar, hanem a kórus művészeti vezetője, Vashegyi György is amikor saját zenekarával, az Orfeóval dolgozik. Én szerettem a zenekar játékát is, a kórust pedig különösen, amely nem véletlenül ilyen színvonalas, számos tagja szólistaként is működik. (A kórust hallhattuk délután is, valószínűleg ők a mű legavatottabb magyar megszólaltatói és nem sok értelme lett volna egy másikat keresni a gyerekprogramra.)

Ugyan a zenekaron és a kóruson rengeteg múlik, akiknek a jó teljesítményéért mindig a karmester aratja le a babérokat, mégis a szólisták a legfeltűnőbb részei egy ilyen koncertnek.

Tavaly 2:1 arányban voltam elégedett a három énekessel, annyira nem lepett meg, hogy így lesz - nem mondhatnám, hogy akármilyen "jöttment" basszista meg szokott nekem felelni, ami persze az én problémám. Szigetvári Dávid és Celeng Mária viszont nagyszerűen helytállt és így még tavaly is pozitív mérleggel tértem haza a koncertről. Őket egyébként is ritkán lehet itthon hallani, bár magyarok.

Ez a ritkán hallhatóság ugyanúgy jellemző az idei két magyarra - gondolom szándékosan választ mindig legalább egy külföldit "érdekességként"(?) a karmester.

Uwe Stickert számunkra a másfél évvel ezelőtti A bolygó Hollandi kormányosaként maradhatott meg, erőteljesen énekelte végig a szólamát és ugyan a műsorfüzetből tudható, hogy nemzetközi hírű koncerténekes, és Bach-specialista, nekem mégis az volt a benyomásom, hogy ez a tenor mégis mintha elsősorban operák megszólaltatására lenne a legalkalmasabb. Megszoktam a szólam jóval líraibb interpretációját Megyesi Zoltántól, de így is tetszett, amit hallottam.

Baráth Emőkének úgy néz ki, hogy 2017-ben ezen a tegnapi koncerten kívül kizárólag külföldi lehetőségei adódnak, reménykedhetünk, hogy majd 2018-ban megint nézhető lesz nálunk is (a tavalyi évadban volt három óriási dobása, a Poppea, az Orontea és a Tündérkirálynő). Az énekes előadásmódja és a karmester által számára előírt tempó nekem a megszokottnál gyorsabb volt, nagyon életvidám és pörgős lett ez a teremtés, bravúros, ahogy megszólalt a szoprán. Csodálni lehetett, hogy ez így is mehet. Friss és üde jelenség Baráth Emőke, angyalként és Évaként is ilyennek láttam. Gyönyörűen énekel - a részletekkel meg foglalkozzanak a zenekritikusok, hogy miért is hat ennyire jól ránk.

Sebestyén Miklós még ritkábban látható itthon, tavaly és idén decemberben is énekelt ugyan egy nagyon színvonalas Leporellót , ezek után mindössze egy produkcióra (a Puritánokra) tér még vissza, mégpedig május 21-én a Müpába, majd másnap Pécsett énekli ugyanazt.

A Teremtést május elején (Baráth Emőkével és Megyesi Zoltánnal együtt) már hallottam tőle és már akkor "megvett" azzal, ahogy az "állatos részt" bemutatta. Egészen káprázatos, ahogy  plasztikusan képes láttatni a Haydn által felsorolt lényeket, mindennek tetejében végül előkúszik a féreg is és az énekes azt a mély hangot imponálóan hosszan képes megtartani. A Zeneakadémia jóval családiasabb hangulatú és kisebb termében ezen a ponton szinte leállt a zene és nevetett a közönség, amelyhez hasonló esettel én még egy komolyzenei koncerten sem találkoztam. Most hasonló hatást ért el, érezhetően lazult a hangulat. A basszista nem csak ezt az egyetlen részt mutatta meg humorosan, hanem végig azt érzékelhettük, hogy szerepnek fogja fel az egészet és mintegy a teremtés krónikásaként számol be az eseményekről. Néha még az a gyanúm is támadt, hogy egy-egy gesztusában mintha a klasszikusan értelmezett teremtő, az ősz szakállú mennyei atya jóváhagyását is érzékeltetni akarná ("és látá Isten, hogy jó az amit teremtett" - ez volt a metakommunikációjában). A mű utolsó részénél pedig kifejezetten átjött még az első emeletről is, hogy mennyire élvezi, amikor Éva, azaz Baráth Emőke engedelmességet fogad neki, erőteljesen bólogatott közben. Egy biztos, aki ezt így tudja énekelni, az nagyon sokszor énekelte már a darabot.

Kis dolgok azok, amiket felsoroltam, mellette persze ott volt az is, hogy nagyon precízen és mondatról mondatra értelmezve a szöveget, hol pianoban, hol igény szerint felerősített hangon énekelte a darabot, összességében számomra az egész együtt az előadás legjobb teljesítményévé emelte az övét, amelybe nyilván az is belejátszott, hogy jól esik a szövegnek ez az ironikus értelmezése, másfelől eleve a basszus részeket kedvelem a legjobban - már amikor a basszista nem fut át a lécem alatt. Ahogy Fischer Ádám gesztusait figyeltem, mintha ő is osztaná a művésznek ezt a megközelítését, amely némely ponton valóban lebontja a mű komolyságát.

Azt hiszem, hogy akármilyen színházról van szó, a néző annak örül a legjobban, aki megnevetteti, és ez alól még ennek a komoly, ünnepélyes oratóriumnak az előadása sem kivétel. A mű mégis arról szólna, hogy igyekezzünk hálásnak lenni azért, amink van, és az sem árt, ha élvezni próbáljuk ezt a csodálatos életet. Ezt a tegnapi délutánt és estét lehetett is, így ez a "Haydn-óverdózis" jó kezdés volt számomra és reménykedve várom, hogy az évad íveljen tovább, már kicsit gondolva a Wagner-napokra is, hiszen Fischer Ádámról természetesen ez is eszembe jutott, így hazafelé adekvát módon a Rajna kincse felvételemet hallgatva sétáltam, mit sem törődve a mínusz hat fokkal.

 

Címkék: Teremtés Opera Cser Krisztián Müpa Rácz Rita Megyesi Zoltán Fischer Ádám Vashegyi György Purcell Kórus Baráth Emőke Sebestyén Miklós Uwe Stickert

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr1612089075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.