Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Nem volt túl szokványos napom ma, ami azt illeti. Egy futóversenyen drukkoltam az Operaház csapatainak, majd úgy éreztem, hogy éppen ez a vasárnap kedvez a sok éves lemaradás pótlására: Hábetler András gyerekeknek szervezett operaházi körútján jártam, több mint két órán át mászkáltunk fel s alá a Ház nyilvános és közönségtől elzárt területein, amelyeket más helyzetekben – vezetés nélkül – én ugyan már láttam (lsd. Éjszakai vetélkedők), viszont a gyerekek számára mindez újdonság volt. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki be akarja szoktatni az Operába az óvodás vagy alsó tagozatos gyerekét.

A futóverseny kapcsán néhány megjegyzés (akit csak az előadás érdekel, bátran tekerjen bele)

Reggel fél tizenegykor dőlt el, hogy kirándulás helyett mégis a SPAR Marathonon résztvevő operaháziaknak fogok aktívan drukkolni. Ahogy rápillantottam a forgalom elől lezárt Attila úton kocogó utóvédre, akik még „csak” a 8. km körül tartottak, úgy döntöttem, hogy ezúttal nem fogok a budai hegyekben kikötni, hanem átvágok az üdítően autómentes Alagúton és rászánom a következő négy órát a verseny követésére. A Lánchídtól a Petőfi hídig terjedő szakaszon pár perc múlva már hirtelen az élbollyal együtt folytathattam a gyaloglást (ők egy óra tíz alatt jutottak el a 21. Km-hez, ennyi volt a különbség a résztvevők sebessége között), majd a 3. váltóhelyre értem a Pázmány Péter sétányra, ahonnan a nyolc operaházi váltó befutóembere is indult. Sikerült nagyon korán odaérni, így megismerkedtem személyesen is Herczog Tamással és Komódi Judittal, majd hamarosan megjött az általam is sokat nézett Cser Krisztián, akinek a hét hónapja bekövetkezett életmódváltása, és ahogy interjúiban említi, „sportőrülete” felkeltette bennem az érdeklődést, hogy megtekintsem a versenyt. (Az ő váltójában futott Zavaros Eszter is, más operaénekes idén nem vállalta be a versenyt)

Maga az életmódváltás talán a legérdekesebb, amikor valaki felnőtt fejjel belátja azt, amit sokat hallgatott valószínűleg már a középiskolában, hogy mennyire fontos a mozgás és kell az egészséghez. El lehet gondolkodni, hogy aki nem hagyja magát meggyőzni, az miben bízik, talán a jó genetikai állományában, talán gyógyszerekben, vitaminokban. Ahogy egy korábbi bejegyzésben írtam, nekem egy rosszullét volt a jelzés, de ebből mindössze azt vontam le, hogy most már be kell szedni a vérnyomáscsökkentőt, illetve elhatároztam, hogy a lehetőségekhez képest csak gyalog járok mindenhova, dolgozni is és színházba is. 17 nap alatt eddig mindössze három alkalommal ültem fel tömegközlekedési eszközre, és akkor is csak az idő sürgetése miatt, ezt a versenyt is egyetlen szakaszt leszámítva igyekeztem végiggyalogolni. Bennem további ambíciók nincsenek, én azt tűztem ki célul, hogy ne kössek ki még egyszer kórházban.

Cser Krisztián annak ellenére, hogy a múlt héten öt fellépése volt, jó általános állapotban futotta végig a versenyt, nem látszott kimerültnek. Sikerült három ponton is megtekinteni (ennek érdekében felmásztam a Szabadság hídra is, nehogy elszalasszam), mindössze a célba érése volt az, amelyikről lemaradtam, de az Ötvenhatosok terén összegyűlt tömeg nem csinált kedvet ahhoz, hogy netán egy másik alkalommal éppen a célban várakozzak. A Duna parti részeken valószínűleg a futók is jobban érezhették magukat, gyönyörűen sütött a nap ráadásul.

Ami számomra a legérdekesebb élmény volt, a különböző pontokon eltöltött hosszas várakozás közben néztem a futók arcát. Nem lepett meg, hogy sokakon az elkínzottság látszott, de az igen, hogy számos ember viszont egyértelműen mosolygott, pedig már a 39. km környékén jártak. Nyilvánvalóan élvezték a futást, nincs mese, ezt muszáj elhinni még nekem is, aki megállás nélkül még 800 métert sem tudtam soha lefutni és fel nem merült bennem, hogy a szabadidőmet „így szúrjam el”.

Miután nem találtam meg sem Cser Krisztiánt, sem a többi operaházi futót, akik elvileg együtt fényképezkedtek, fogtam magam és gondoltam, a legstílusosabb folytatása a napnak, ha ezek után még túrázom egyet Papagénóval is.

OPERATÚRA PAPAGÉNÓVAL

Az előadást most fel is vették, így nem kizárt, hogy más operaházi előadásokkal együtt előbb-utóbb pl. az M5-ön nézhető lesz, de mondanom sem kell, hogy a személyes részvételt ez nem helyettesíti.

A túra Hábetler Andrással, alias Papagénóval a Királyi lépcsőházból indult, ahol megtudtuk, hogy elvileg a bölcs Sarastro dolga lett volna minket körülhurcolni, aki persze részletesen el is tudta volna mondani a Házzal kapcsolatos művészettörténeti adatokat, de családi konfliktus miatt (az Éj királynőjével, ki mással – aki elszúrta a káposztástésztát) mindössze vele kell beérnünk. Ezt az állítást nyomatékosítandó, Dávid Zsuzsanna sötétkék jelmezbe öltözve végigviharzott a lépcsőkön, és mi máris benne voltunk az események kellős közepében.

Én azt feltételeztem, hogy majd a Varázsfuvola témájánál fogunk maradni, de nem, csak érintőlegesen volt szó az elején Papagéna kereséséről ( a legvégén persze meg is találtuk őt, Molnár Ágnes személyesítette meg), de emellett sok opera története merült fel utunk során „szereplők által elhagyott” és gyerekek által megtalált kellékek segítségével, és vezetőnk egészen frappánsan volt képes összefoglalni a Hamupipőkétől kezdve az Anyeginig számos művet. Az egyik kedvencem (amúgy is) a Kékszakállú, amely Hábetler András elővezetésében kb. ennyi: egy férfi és egy nő találkozik, próbálnak megismerkedni, kinyitják az ajtókat és rájönnek, hogy kár volt az egészet erőltetni. (Sajnos nem szó szerinti pontos idézet, de megközelítőleg ennyi. És tényleg.)

Az operatörténetek is eléggé érdekelték a gyerekeket, akiknek szemmel láthatóan nem volt túl hosszú a két órás gyalogút sem, de talán még jobban szerették megnézni az újabb helyszíneket, ahol találkoztunk is valakivel, aki rendszerint énekelt is nekünk. A Székely Bertalan teremben zongorakísérettel Cherubino szólalt volna meg, ha Kun Ágnes Anna nem lett volna túlságosan beteg az énekléshez, de még a megszólaláshoz is. Hábetler András, akinek egyik fő erőssége az improvizáció, áthidalta a helyzetet, Figaró cavatináját énekelte az apródnak. Szemmel láthatóan ő is élvezte.

Ha már Hábetler András erősségeinél tartunk, érdekes volt nézni, hogyan viszonyul a gyerekekhez és a Házban operavezetésen résztvevő egyéb csoportokhoz. Nem biztos, hogy mindenki ilyen lazán fogná fel, hogy tumultus keletkezik a lépcsőházban, ő viszont előre felkészített bennünket a helyzetre, más-más nyelven köszöntötték a gyerekek a különböző országokból érkezőket. A külföldiek meg persze elolvadtak attól, hogy a lépcsőházban egy magnóval a Don Giovanni szólalt meg, Molnár Ágnes és Hábetler András tolmácsolásában, sőt még egy nápolyi dalt is hallhattak. Itt a lépcsőházban még Cherubino is előbukkant újra és ennek kapcsán említette meg vezetőnk, ránk, felnőttekre jelentőségteljesen kikacsintva: nem szabad más operatörténetek szereplőivel kavarni, ugye mi ilyet nem tennénk. (Ezek az apró mondatok tették élvezetessé az Operát és az operákat jól ismerő kísérők számára is a túrát.)

Jártunk a Vörös Szalonban, ahol Ferenc József szelleme kísértett, néhányan belestek a királyi páholyba is, majd a büfében szörpöt osztott és Dulcamarát énekelt Kiss András, akit a gyerekek nagyon megszerethettek, mert a harmadik emeleti büfében Pomádéként ugyan nem szólalt meg, de sok cukrot kiosztott. Később kapott még egy lehetőséget, Mefisztóként is beviharzott (ezúttal a hátsó színpadra) és még később a zenekari árokban el is énekelhette a rondót, zongorakísérettel.

Molnár Ágnes és Kun Ágnes Anna is előkerült ismét, egy öltöző előtti folyosón beszélgetett velük Papagénó, mégpedig arról, hogy miért is akartak énekesek lenni és miért nem voltak képesek valami normális foglalkozás után nézni, mint a jelenlévő szülők. (Volt köztünk néhány tanár, közgazdász, újságíró, sőt egy adótanácsadó is, derült ki a gyors felmérésből.)

Érdekes lett volna néhány gyerektől megtudni, hogy mi tetszett nekik a legjobban, a díszes nézőtér-e, vagy éppen a közönség által nem látogatott jelmeztár és festőműhely, vagy esetleg a hátsó színpad, ahol két boldog fiú a szélgépet is megtekerhette. Én ezekről természetesen a két éjszakai vetélkedőre gondoltam rögtön, idén is lesz és arra „minden körülmények között” menni szeretnék.

Miközben mindez lezajlott, Hábetler András sokat beszélt az operaénekességről is, hogyan készülnek fel, mit jelent számára a játék. Ahányszor hallgatom, mindig az az érzésem, hogy nagyon hasonlóan gondolkodik ezekről a kérdésekről. Számomra csoda, ahogy felnőtt emberek játszanak, „úgy tesznek mintha” mások lennének, és elmondása szerint őt is ez fogja meg a színházban. Ha belegondolunk, egészen képtelen dolog ez. A másik gondolata, amit a mai alkalommal (is) megosztott: a zene az a művészeti ág, amely a leggyorsabban befolyásolja hangulatunkat. (Ezzel sokan így lehetnek, nem véletlen, hogy annyi ember járja bedrótozva a várost….ahogy én is végig zenehallgatással közlekedem vagy két éve, másként biztosan nem tűnne olyan felhőtlen programnak forgalmas utcákon gyalogolni sem.)

Az előadás második felében szándékosan leleplezi magát, elárulja nekünk saját maga és társai valódi identitását, nevét és szembesít minket azzal, hogy ők nem azok akiknek látszanak, hanem „igazából” operaénekesek. Megtudjuk tőle, nem is egy mondata utal arra, hogy a színházban semmi nem valódi, ahogy művirág van a Székely Bertalan terem vázájában is, hanem olyan, „mintha a világ jól működne”. Ezt a mondatot nagyon megszerettem, mert a futóversenyt nézve, illetve az előadás közben is az volt a csalóka érzésem, hogy vannak dolgok, amelyek valóban rendben mennek, és eláradt bennem valamiféle békesség.

Lehet, hogy én is alapvetően optimista vagyok, mint Hábetler András, aki bízik abban, hogy ezek az apró gyerekek majd tényleg vissza akarnak térni, és lesz közönsége az operának, nem jut a dinoszauruszok sorsára, ahogy azt más alkalmakkal már megjövendőlte.

Címkék: Opera Cser Krisztián Hábetler András Molnár Ágnes Zavaros Eszter Kiss András Kun Ágnes Anna Herczog Tamás Komódi Judit Dávid Zsuzsanna

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr9411784527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.