Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Egy hónapja jártam legutóbb a miskolci színházban (március 13-án néztem a Nő a múltból és a Titkos házasság c. darabokat), és várakozáson felül, minden akadályt legyűrve (az óracserékkel) ismét ott lehettem. A múltkori recept bevált, most is egy opera  (Figarócska) és egy Szabó Máté-rendezés volt a menü.

A színház előadásait nézve, a közönség néhány tagjával beszélgetve úgy tűnt, hogy Miskolcon a helyzet változatlan. Ahogy nem érzékelődött feszültség a levegőben az igazgatóváltás előtt egy héttel, most pont ugyanolyan nyugalom volt. Én azt hiszem, hogy a jelen helyzetben ez a fontos, működjön a színház, legyen a jövő évadra érdekes és megvalósítható program. (Nyílt napon fogja a színház ezt meghirdetni, május 3-án!)

Igazi nagy sikert aratott az Illatszertár rendezésének a 25. előadása. A bemutató decemberben volt, én már egy bejáratott produkciót láthattam, mezei nézőkkel a nagyszínház harmadik sorából, középről.

Nagyon sok gimnazista ült a közelemben, akik bár nagyon élénk figyelemmel követték a történéseket, néha összesúgtak, nevetgéltek és a fiatal férfiszínészeket méregették. Ha Miskolcon járok, de különösen ha ezen a nézőterén ülök, mindig megrohannak az emlékek, de így pláne: eszembe jutottak a régi osztálytársnőim, és az az eset, amikor egyszer egyiküknek (születésnapjára) aláírást kértem Dóczy Pétertől, aki a nyolcvanas évek második felében a nagy kedvencünk volt. ((Az aláírásgyűjtés nagyon veszélyes, mindenkit ezúttal is figyelmeztetek, egyszerűbb nem elindulni a lejtőn, mint később megállni.))

A diákok közül volt, aki a fülem hallatára kijelentette, hogy az általa látott előadások közül éppen ez volt az, amelyik neki a legjobban tetszett. Ezt nagyon is megértem, az Illatszertár vígjáték, némi romantikával és keserűséggel.

Az Illatszertár nekem is kedvenc darabom, írtam a hozzá fűződő kapcsolatomnak egészen a József Attila Színház régi előadásáig visszanyúló előzményeiről már korábban, összesen eddig háromszor a Centrál Színház igazán kitűnő előadása kapcsán.

A miskolci közönségnek nincs összehasonlítási alapja, és erősen valószínűtlen, hogy valaki Pestre utazna éppen Illatszertárt nézni. Mindkét előadás ismeretében tanúsíthatom, hogy  jó helyzetben vannak így is.  Szabó Máté rendezése következetesen végiggondolt, és nem utolsó sorban: jól ki van osztva. Az Illatszertár azon darabok közé tartozik, amelyeknél ez rendkívül fontos tényező. Sőt, mintha minden ezen múlna. Én ugyan - sajnos - a legtöbb színészt nagyon régen vagy alig láttam, de a számomra ismeretlen színészekről is az volt a benyomásom, hogy jól illeszkedtek a karakterükhöz. Nem éreztem azt, mint néha, hogy egy-egy szereplő kilóg és megbontja a harmóniát.

Az előadás kezdetekor a legmeghatározóbb hatás maga a díszlet. Ha valaki Illatszertárat akar játszani, akkor elvileg egyszerű a helyzet, mert nemigen tehet mást a tervező, előállít egy boltot belülről, amelynek jó esetben van kirakata, és kismértékben az utca is látszik. Még így is elég sok variációs lehetőség adódik, hatalmas különbség lehet a megvalósításban.  Cziegler Balázs díszleteit mindig szeretem, ő azok közé tartozik, akiknek minden alkalommal megemlítem a munkáját. Most azért két problémám azért volt: palotára emlékeztet a bolt, a színpadot sikerül teljes mélységében és magasságában jól kitölteni. A bolt lent van, de a kijárata egészen fent: az illatszertár ezek szerint egy monumentális pincében helyezkedik el. A darab a gazdasági válság idején játszódik, és a ragyogóan új és hatalmas bolt erősen ellene mond annak a hangulatnak, amelyik a szövegből árad. Ha Hammerschmidt illatszertáros kénytelen megválni egy alkalmazottjától, miért bérel/birtokol egy ekkora hodályt - ez az ami eszembe jutott. Az megint más kérdés, hogy a vevőknek lenne-e kedve ennyi lépcsőn lemászni egy fogkeféért. (A színészeket nem sajnálom, ők lépcsőzgetnek és kondícióban tartják magukat.)

Ha kissé furcsa is ez a hatalmas tér a darabhoz, a színészek annál több mozgási lehetőséget kapnak és nem marad kihasználatlanul a bolt felső régiója sem. Szegedi Dezső a bolt tulajdonosának minden szükséges tulajdonságát megmutatja, mégpedig nagyon emberien. (Miután elég sok operát nézek, amelyben viszonylag gyakori, hogy az énekesek mesterkélten vannak jelen szerepeikben, üdítő hatással van rám önmagában az is, ha látok egy színészt, aki természetes hangon szólal meg és emberként hat, nem művészként.) Hammerschmidt szerepében látunk valakit, akinek fontos az üzlete, legszívesebben minden idejét itt töltené, a családi életét elhanyagolja - egészen addig, amíg egy névtelen jóakarója nem figyelmezteti, hogy megcsalják. Ez a helyzet szembesíti az egész életével, és azzal a ténnyel, hogy megöregedett. Másként viszonyul alkalmazottaihoz ezek után. A feszültség elég gyorsan felépül, majd a darab végére megszűnik. A folyamat nagyon zökkenőmentesen bontakozik ki, és ez nagyban múlik Szegedi Dezső hitelességén is.

A másik főszereplő most is, mint mindig az első segéd, Asztalos úr. Rusznák András jó ebben a szerepben, látjuk a munkájára büszke, öntudatos kereskedőt, aki kissé nehezen dönt (másfél éve levelezget egy titokzatos lánnyal és csak nem jut el a randevúig). Fiatal férfiszínészek álma lehet ez a szerep, annyira jól lehet benne ragyogni. Rusznák András a fordulópont után (amikor megtudta, hogy ki is a titokzatos nő) mintha "nem férne a bőrébe", néha az volt az érzésem, hogy kicsit túl gyorsan oldódik fel és nem fogja tovább elviselni a titkolózást.

Nagyon jó partnere van Ullmann Mónika személyében, aki hozzá hasonló gondolkodású "rendes lány", kellően naiv, de a fiúnál temperamentumosabb. Az előadás legjobb része a nagy veszekedésük. Az egész közönség dőlt a nevetéstől, nemhiába került annyi fogkrém Róza kisasszony hajára. Árnyaltan változik meg kettejük kapcsolata is, és örülünk teljes szívből a várható boldogságnak. Ezt azért némileg beárnyékolja Hammerschmidt úr esete a feleségével, de érezzük, hogy józan figyelmeztetését ("Ne bízz, Imre!") Asztalos úr nem fogja meghallgatni, és Sipos úr anyagi gondokkal terhelt családi élete sem fogja elrettenteni a nősüléstől. Ennyire nem racionalista, és talán nem is fogja megjárni, hogy Rózát választotta. Ez a nézői benyomásunk.

Szatmári György Sipos úr, a névtelen levelet küldő legidősebb segéd szerepében kevésbé játszik poénra, mint akárki más, akivel a darabot korábban láttam. Komolyabb a figura, hiszen az intrikálást is azért folytatta az alkalmazott, mert félt attól, hogy három gyermek apjaként éppen őt fogják az utcára tenni.

Simon Zoltán nagyon szerethető mint Árpád, a kifutófiú. Jó látni, hogy van valaki, aki őszintén ragaszkodik a főnökéhez. Látjuk, hogy neki van esélye arra is, hogy a családba beépüljön és talán előbb-utóbb az ő neve is kikerülhet majd a cégtáblára.A darab nagy húzása, amikor a helyét egy új kifutófiú veszi át, aki a nagyapja is lehetne. Ziccer-szerep ez is, Bősze György számára hálás feladat.

Kádár úr szerepében Ódor Kristóf igazi könnyelmű aranyifjú, aki a nők kihasználása által akar érvényesülni. Tihanyi Ildikó jelmeztervező ruhái teljes egészében illeszkednek a korhoz és a szereplők társadalmi helyzetéhez, törekvéseihez.

A bolt további két női alkalmazottjának kisebb lehetőség nyílik, de azért érdemes Jancsó Dóra és Simonfi Adrien nevét is megemlíteni. Kokics Péter rendőrként most csak két rövid jelenetet kap, de örültem ennek is. Cservenák Vilmost a detektív szerepében különösen jónak éreztem, átjött saját véleménye a tárgyilagos mondatokon (lesajnálással vegyes káröröm). A Centrál Színházban is idősebb, de korábban jelentős szerepeket játszó művészeket kértek meg a vásárlók villanásnyi szerepére. Ez történt itt is. Még diákként igazi nagy szerepekben láttam Péva Ibolyát, most örültem annak is, hogy még színpadon van és egészséges. (Molnár Anna és Kerekes Valéria ugyancsak régen vannak a társulatban, ne maradjanak ki ők sem.)

Az Illatszertár karácsonyi darab, de működött áprilisban is (két éve keszthelyi nyári előadását láttam, az évszak nem akadály). Néző-boldogító előadás született belőle most is, mivel a felsorolt több szereplő között is érezzük, hogy valódi, elhihető emberi kapcsolat van. A bolt alkalmazottai is törődnek a másikkal, nem egymás mellett élő idegenek. Ahogy a beteg tulajdonos visszatértét várják, közösséget látunk. Ehhez jön a színlap által is beígért szerelem a boldog és keserű árnyalataival...

Nekem kifejezetten jó élmény volt az előadás, különösen örültem a lehetőségnek, hogy egy nap kettőt is nézhettem Miskolcon és másnap gyönyörű időben átkeltem a Bükkön, hazafelé. Még az is lehet, hogy részben érintve néhány helyet, amelyen keresztül a Miskolcra érkező színházalapítók a várost megközelítették idestova három éve...

Címkék: Miskolc Szabó Máté Illatszertár Cziegler Balázs Ullmann Mónika Rusznák András Szegedi Dezső Szatmári György Simonfi Adrienn Ódor Kristóf Péva Ibolya Cservenák Vilmos Tihanyi Ildikó Bősze György Jancsó Dóra

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr667371930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása