Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A Zuglói Zeneházban ma délután és holnap még kétszer (10.30, 16 h) egy ritkán játszott opera került színre. Én sosem láttam, sőt nem is hallottam a létezéséről (azóta tudom, hogy vizsgaelőadás volt belőle, nem is túl régen). Nem azért mentem, mert éppen most annyira vágytam volna egy sosem látott mű megismerésére, vagy nincs elég operai élményem (nagyon is van, most jól elvagyok a Figaróval, legszívesebben csak azt nézném). Kizárólag a szereposztás vonzása volt elég erős ahhoz, hogy délután, amikor a legalkalmatlanabb vagyok előadás-nézésre, mégis beiktassam a napomba.

Konkrétabban: Fodor Gabriella alig hallható mostanában  és ebben énekel, továbbá eléggé megszerettem Gaál Csaba Papagénóját Almási-Tóth András rendezésében (talán ötször is láttam, írtam róla többször, így ez nem új információ), így rá is kíváncsi voltam, hogy milyen egy másik szerepben.

Rajtuk kívül további "jó nevek" is szerepeltek a színlapon, olyanok, akikhez már fűződik számos élményem (Dékán Jenő, Rezsnyák Róbert, Egri Sándor) és így felfüggesztettem az egész napos dolgozatjavítást egy időre, hogy megnézzem ezt a kétfelvonásos vígoperát.

Az előadásról ugyan semmit nem tudtam előre, a történetet sem, viszont valaki bedobta Vecsey Gyula nevét, " ő mekkora színészi tehetség, majd meglátod". És megláttam.

Az előadás egy koncertteremben, kivetítővel, ámde díszletek nélkül zajlik, valószínűleg operához képest hihetetlenül alacsony költségvetésből. Ez az alaphelyzet illik is a darabhoz, amely egy rossz anyagi helyzetben lévő operatársulat életébe enged betekintenünk. Először zenekari, majd színpadi próbát látunk, főként az énekesek konfliktusait és pénzgondjait tapasztaljuk meg. Donizetti egy képzeletbeli operát, az ókori Rómában játszódó Romolus és Ersiliát próbáltatja az énekesekkel és így az egész darab önironikus karikatúra a bel canto operajátszásról. (A próbán az énekesek egymás között magyarul énekelnek, míg az "opera az operában" nyelve olasz. Ez szerencsés megoldás, bár a játékstílus miatt mindenképp elválna egymástól a két közeg.)

A mától sincs ez a világ annyira távol, vannak operaházi előadások még mindig, amelyek stílusa annyira nem áll messze az itt parodizáltétól. A pénz hiánya ugyanígy jellemző a vidéki társulatok munkájára ma is. Ez az előadás a peremre szorult művészek helyzetéről szól, bár a fellépők között vannak, akik rendszeresen foglalkoztatottak a magyar operajátszás fellegvárában is. Ehhez igazodva használnak mobilokat, és a próbaruhák is maiak. Talán azért még ott nem tartunk, mint a darabbéli társulat tagjai, akiknek maguknak kell pénzt előteremteni ahhoz, hogy engedjék őket játszani. De az is lehet, hogy nemsokára ez az idő is eljön.

Amit látunk, jókedvű játék, Horváth Zoltán rendezése nem emeli ki a keserűségeket, sőt a két felvonás előtt tartott bevezetőből az derül ki, hogy ezt az előadást alapvetően ismeretterjesztésnek szánták, gyerekek részére. Solymosi Tari Emőke - néhány kivetített kép segítségével - jó sok hasznos információt elmond, bár valószínűleg anélkül is jól érthető és követhető lett volna az előadás. Megtudjuk előre, hogy a szereplők "rossz énekesek", és ezen derül is a közönség, aztán elhangzik a pontosítás, hogy rossz énekeseket milyen nehéz játszani és természetesen csupa jó énekest fogunk látni.

Ami feltétlenül kiderült, hogy nagy játékkedvvel komédiáztak mind a szereplők. Nyilván az lehetett a legfőbb oka, hogy szerepet vállaltak, mert kedvük volt ebben énekelni. Gaál Csaba impresszárióként jó nehéz helyzetben volt: társulatának néhány tagja anyagi okok miatt felmond (köztük a legjobb énekese, az orosz tenor is - Dékán Jenő), és a végén a primadonna (Fodor Gabriella) lángossütő férjét kell helyette beállítani (Egri Sándort). Aki nem ismerné az énekeseket, azoknak jelzem: egy tenor szerepébe egy basszistát...Hát, nem egyszerű. Egy másik kilépő helyett (Balogh Eszter) pedig az egyik legtehetségtelenebb énekesnő (Kovács Viola) okvetetlenkedő anyja jelentkezik, aki által a történet végén legalább a pénz-gondok megoldódnak. (Ennek köszönhető a cím is, Éljen a mama!)

Nem rosszak a kisebb szerepek sem, de azért valóban a legjobb a mamáé, aki állandóan színen van. És ő Vecsey Gyula. Hálás színészi feladat férfinak nőt játszani. A bariton elég hitelesen és szerethetően létezik a színpadon nőként, intenzíven, nagy energiákkal és sikere is van. (Miután képeim nincsenek, leginkább Bercsényi Péterre hasonlít, ezt tudom nektek mondani. Alkatában is, kvalitásaiban is.)

A bevezetőben szintén elhangzott, hogy Donizetti korában az emberek leginkább szórakozás céljából mentek operát nézni és élvezték a szép dallamokat, a bel cantót. Attól tartok, ez így van még ma is. Aki szeretne egy operaparódiát látni, a fent említett énekesekkel, azoknak két választása van: holnap délelőtt 10.30 vagy délután 16h. Később nem lesz. Éppen ezért tettem félre a hat félkész bejegyzésemet és gyorsan megírtam ezt az ajánlót, hogy az esélyetek azért meglegyen a döntésre, ha időben olvassátok ezt.

Címkék: Opera Fodor Gabriella Rezsnyák Róbert Gaál Csaba Egri Sándor Dékán Jenő Balogh Eszter Viva la mamma! Vecsey Gyula Kovács Viola

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr407378908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.