Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A mai estém immár a második találkozást jelentette Dinyés Dani operabeavató sorozatával és ugyancsak a másodikat Offenbach Hoffmann meséi című operájával.

Dinyés Danit egészen az évad elején hallottam a Don Giovanniról beszélni. Rögtön az jutott eszembe, hogy annyi mondanivalója van arról az operáról, hogy sorozatot lenne érdemes tartania. Úgy néz ki, hogy ez a gondolat benne már korábban is felmerült, mert a Hoffmann meséit már nyáron is három részben magyarázta el az Ördögkatlan Fesztiválon. Ez történt most is a Kamrában – én ma az utolsó részt hallhattam.

Ami azt illeti, a Hoffmann meséi az az opera, amelyikhez sok közöm nem lett az idők folyamán. (Nem a Kékszakállú, amelyikről szintén van jelenleg is futó előadás-sorozat, amelyiket nem szívesen hagynám ki. )

Viszont kötődik hozzá egy rendkívül meghatározó élményem, mégpedig 2008 júliusából, amikor a Kiscelli Romtemplomban láthattam egy Kovalik Balázs által rendezett operavizsgát, amely némileg rövidítve mutatta be a művet. Ez az előadás azon kevés színházi esemény közé tartozik, amelyiket az akkor 5 éves kisebb lányom is maradéktalanul szeretett és még ma is néha szóba kerül. Maradtak viszonylag eleven emlékképeink is. Ezt leszámítva viszont semmi. Ez a mai operabeavató viszont kedvet ébresztett ahhoz, hogy a jelenleg Szegeden alkalmilag talán még látható produkciót előbb-utóbb megnézzem, ha kitűznék ismét.

A Kamra nézőtere zsúfolásig megtelt. Ahogy később kiderült, a közönség fele tegnap is meghallgatta az előző részt, azaz érthető Dinyés Dani hozzáállása, aki számtalan mondatával visszautalt. Egész magatartásán az látszik, hogy feltételezi, hogy törzsnézőknek tartja az előadást. Indokolt a reménye, mert nyilvánvalóan, aki egyszer beült, annak bármikor máskor, akármilyen opera beavatóját is kedve lesz meghallgatni. (Most nem akarok arra gondolni, hogy a sorozat elején szó volt a Figaróról, de annak idején meg sem fontoltam a megtekintését. Ez most igazi nagy ostobaságnak tűnik. De mit tehetek, volt egy olyan időszaka az életemnek, amikor még nem ismertem Dinyés Dani előadásait.)

Szuggesztív egyéniség az előadó, nagyon erősen átjött most is az, hogy mennyire érti és élvezi a darabot. Ez valószínűleg az opera iránt kevéssé fogékonyakra is hatná, bár szerintem olyanok eleve nem ülnek be erre a programra.

Éppen egy hete volt a Pentaton Művészügynökség 25. születésnapja a Rózsavölgyiben, és az egyik alapító, Gulyás Dénes beszélt arról, hogy a nézőkben mennyire kevés igény van az operára, annál jobban szeretik a stand up műfaját. Lehet, hogy nem egész pontos a párhuzam, de az jutott eszembe, hogy ma Pesten két ember van, aki az opera szórakoztató formában való megszerettetésének az élharcosa: az egyik Dinyés Dani, a másik Hábetler András. Más technikával dolgoznak, Hábetler András operaénekesként nem követ el olyan „barbár megoldást”, hogy elemzési céllal csak részeket énekeltet, megszakítja az énekest , ahogy teszi ezt Dinyés Dani minden szívfájdalom nélkül. Neki különösen flexibilis játszótársakra van szüksége, olyanokra, akik jól alkalmazkodnak, azonnal reagálnak minden színpadi történésre, és nem utolsósorban: jó humorérzékük van. Mindkettejük operanépszerűsítésének egyik alapeleme a humor. Helyenként az operák hibáit felmutatva szórakoztatnak, hiszen a közönségben is fel-felmerül egy-egy operai szituáció kapcsán, hogy az voltaképp mennyire hihetetlen, logikátlan, életszerűtlen. Ugyanezek a megállapítások Dinyés Dani szájából roppant viccesen hangzanak és nagyon jókedvű esténk lesz, ha őt hallgatjuk.

Másfelől: roppant tanulságos is. Sokat lehet a műről, illetve általában az operák megközelítéséről tanulni.

Elemzését hallgatva felmerült bennem: ugyan, amikor az Operaház létrehoz egy produkciót, például A trubadúrt, amelyet legutóbb - tegnap - láttam, a rendező végigment-e akár negyedilyen részletességgel is a darabon, ahogy mi most ezt halljuk?

A közönség látnivalóan élvezi mindhárom részlet előadását, felboncolását, majd Göttinger Pál rendező által jelenetté szervezését. Ha van valami, ami gyors bizonyíték arra, hogy az opera jó színházi rendező nélkül nem eléggé hat, ez a mai alkalom az.

Jók az énekesek, jól szól minden körítés nélkül is az áriájuk, de ennél már egészen kis rendezői beállítással is jobb hatást lehet elérni. Más az, amikor Hoffmann (Varga Donát) kap egy kelléket, kap egy fókuszt: az egyik nézőbe kell belelátnia szerelmét, Olympiát. Hiába, a fantázia végtelen. Hoffmann szerelmes lesz egy babába, Varga Donát arcát nézve elhisszük neki ezt a szerelmet. (Igaza van a szerzőnek, a szerelem kialakulásához előfordulhat, hogy a szerelem tárgyának különösebb köze nincs is.)

A második részletben Antónia (Herczenik Anna) papírrepülőt hajtogat a jelenete közben. Herczenik Anna vitalitása most is elementáris erejű. Két nappal korábban panaszkodtam, hogy egy koncerten csak jelen volt, de nem énekelt – most egy szavam sem lehet, a művésznő énekelt, sőt ismét megcsillogtatta humorát. Játékkedve ezen az estén jól érvényesült, nagyon alkalmas játszótársa Dinyés Daninak. A váratlan helyzetekre élénk arcjátékkal reagál, nagyon árnyalt és szerethető alak lesz Antóniából. Azt veszem észre, hogy a harmadik részben, a duett során részvétet érzek iránta. Hiába töri meg az elemző, majd később a rendező a jelenetet, így is hat az alakítás, sőt a kapcsolat is érezhető Hoffmann és szerelme között. De azt a Hoffmann-sort is megértjük: „a zenét jobban szereted, mint engem.” Sőt Antónia válaszát is, aki azt bizonygatja, hogy a zenén keresztül szereti a férfit. Még ez is lehetséges.

Néhány gesztustól is életre kel már a a szituáció lényege, sőt az lesz a főszereplő, aki némán reagál, nem pedig az, aki az áriát énekli. Ezt a megállapítást írtam fel magamnak, miközben Gábor Géza Copeliusként a világot rózsaszínben mutató szemüveget akar eladni Hoffmannak. Először, amikor Gábor Géza énekel, csak őt figyeljük. Két szót közbevet a partner, de a figyelmet nem vonja magára. Ez már csak azért is így van, mert az énekes hangja által kifejez valami fenyegetőt, valami démonit (nem véletlenül, hiszen maga az ördög). Viszont, abban a pillanatban, amint Varga Donát játszani kezd, már csak rá tudunk nézni. Hoffmann ugyanis mereven figyeli imádottját, közben alkalmanként rápillant az ügynökként viselkedő Copéliusra. Ennyit számít, ha legalább minimális mértékben ki van találva egy jelenet és értelmezve van.

Göttinger Pál maga is szórakoztatóan beszél, kis iróniával és egészséges távolságtartással a műfajtól. Érezhető, hogy van színészi vénája is (mellékvágány, de nem hagyom ki: nézzétek meg A telefondoktort!). A közönség pedig ahogy a zongorával kísért elemzést szerette, ugyanúgy nagyon szeret bekukkantani a színpadi műhelymunkába. Élvezzük, ahogy a rendező inspirálja az énekeseket.

A nézőtéren lehetnek az Operaházból szabadult nézők, mások is, nemcsak én. Voltak hamisítatlan cukorkáspapír-csörgés zajok, amelyek szinte elválaszthatatlanok a műfajtól. Az elemzést hallgatva a darabbal kapcsolatban is felmerül bennem néhány gondolat, de ezek között a legerősebb természetesen az, hogy talán ideje lenne jobban összeismerkedni vele.

Élveztem az estét, a jelent és nem foglalkoztam azzal, hogy mi lesz ha véget ér. Próbáltam átvenni az elhangzottakban rejlő üzenetet: „tart amíg tart”, élvezzük a pillanatot és ne foglalkozzunk azzal, mi lesz azután. Valóban rózsaszín szemüvegen keresztül tudtam kicsit nézni a világot ennek hatására, ahogy el kell ismernem, a művészetek összességében éppen ezt a rózsaszín szemüveget jelentik számomra.

Az előadás záróképében Herczenik Anna kilépett a magassarkújából és úgy közelített partnere felé, egészen spontán módon. Ez a gesztus szimbolikusan is érthető, értendő. (2006-ban láttam egy Sieglindét ugyanígy cselekedni, amivel azonnal megvett.)  Kifejezi az egész program hozzáállását az opera műfajához, amelynek nem a kiöltözés, a formalitás a lényege. Akkor fog életben maradni, ha ilyen művészek agitálnak mellette, mint amilyenek Dinyés Dani és társai. 

Címkék: Katona Opera Göttinger Pál Herczenik Anna Kamra Gábor Géza Hábetler András Dinyés Dániel Operabeavató Varga Donát

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr76930443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.