Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A keddi élményfürdő második része következik. 

Elkéstem volna, ha nem kezdődött volna negyedóra csúszással. Földes Imre  zenetörténész, a Zeneakadémia tanára arra vállalkozott, hogy négyszer másfél órában megvilágítja a lényegét Bartók egyetlen operájának. Én annyit tudtam, hogy remek előadóról van szó, de kifejezetten azt hittem, hogy csak ülni fogunk és hallgatni Földes Imre gondolatait. Ez nem így alakult. Azonnal párbeszéddé alakult a helyzet, a csoport és az előadó között. 

Azt feltételeztük, hogy nincs előismeretünk, és motívumról motívumra haladva, apránként próbáljuk közösen megfejteni, hogy miről is szól az opera. Én nagyon sajnálom, hogy nem voltak jóval többen, mert mindig élmény valamit igazán részletesen, alaposan megnézni, különösen éppen ezt. (Már a korábbi Kékszakállúval kapcsolatos eszmefuttatásomban leírtam, hogy a gimnáziumi énektanárommal éppen ezt csináltuk, hét órán keresztül néztük meg részletesen a darabot.) A teremnek zsúfolásig kellene megtelnie erre. 

Így viszont a kevés ember nem fél megszólalni és valódi beszélgetés jött létre. Eljutottunk egészen az első ajtóig. Nekem sajnos el kellett mennem fél7-kor, de ekkor még sor került Székely Mihály és Palánkay Klára felvételére. A közönség soraiban volt nem egy zenész is, akiknek a hozzászólásán érezhető volt a szakértelem, sőt még egy "igazi" Kékszakállú is, aki  viszont nem fedte fel kilétét...(Hát nem a titkolózás a legfontosabb sajátossága a hercegnek?) 

A beszélgetés célja az volt, hogy a zenéből induljunk ki, azt állapítsuk meg, hogy mi van abba belekódolva. Nekem a hét év zongorázás annyi alapot nem adott, hogy elmélyülhettem volna igazán a zenében, így most értek új információk. Az, hogy számít, hogy fekete billentyűn indul a darab (fisz), de NEM ugyanazon a hangon ér véget, lényeges. Az ugyan világos volt a két énekes szólamának eltérőségéből, hogy kettejük között áthidalhatatlanul hatalmas a szakadék, sohasem lesznek közös nevezőn, ugyanakkor ez így "központilag", végérvényesen kimondva, hogy az első perctől esélytelen az ügy - nem hangzik megnyugtatóan. A két szereplő meccsét fogjuk követni, amelyről az első pillanatban kiderült, hogy elvesztették mindketten. Tipikus vesztes-vesztes játszma. Külön nem nyerhetnek, elvileg egy csapatban kellene lenniük és mégis egymás ellen játszanak. Ez a tragikum már belengte az első ajtó előtti részt is.

Az előadás során nemcsak a férfi-nő kapcsolat teljes reménytelensége érintett meg, hanem az a gondolat is, hogy mennyire van ez így rendben, hogy ez a mű nekem ennyire fontos. És egyáltalán: jó-e ez, hogy a művészetek ilyen hatalmas részt kérnek a mindennapjaimból és például ezt a délutánt is mérgezett egérként rohangálva töltöm, "kihagyhatatlan" programok között, miközben otthon nem voltam. Ha tetszik, ha nem ez van. És éjszaka még a blognak is nekifogtam. Jövő kedden visszaülök a sorozatra, akit kicsit is érdekel az operaelemzés, az szánja rá magát. (A Pasaréti tértől, amely az ötös és a huszonkilences busszal is elérhető csak egy macskaugrás...) Viszont fél óra kevés volt az átérésre a Spinozába.

 

Címkék: Kékszakállú Bartók Emlékház Földes Imre

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr206917383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.