Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (89) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (54) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Böröndi Bence (20) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (27) Centrál Színház (34) Chován Gábor (21) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (284) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fehér Balázs Benő (20) Fekete Anna (20) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hajduk Károly (20) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Ilyés Róbert (20) Izsák Lili (26) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (43) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (22) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (24) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) opera (22) Opera (631) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (97) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (61) Pesti Színház (21) Pető Kata (30) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (23) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (60) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zöldi Gergely (20) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ha valaki nem tudná, ÉPPEN most megy a Don Carlos sorozat az Erkelben, még mindig van további két előadás (szept.24. és 27.). Ez a lényegi mondanivaló. Ezek után térjünk rá a ma esti előadás taglalására.

Ma elmondhatom, hogy az előadás rendkívül intenzíven hatott rám, hasonló módon, mint amikor a nyár folyamán hallgattam a zenét és a vietnámi rizsföldekre és a banánfákra bámulva elmélkedtem az emberi sors kegyetlenségén a darab kapcsán éppen ezt a napot várva. (Aki netán belenézett ezekbe a bejegyzéseimbe is, azok emlékezhetnek, hogy a Don Carlos masszívan rányomta a bélyegét az egész egy hónapra, az volt a háttérzeném minden élményhez.) Most az Operaház sokadszor megnézett, a legutóbbi bejegyzésben "enyhén" kritizált rendezése mégis hatott rám. Milyen okai lehetnek?

Az egyik, amit a Mario kilencszeri megtekintésekor észleltem és erről a jelenségről beszámolhat akárki, aki egy színházi produkcióban dolgozik: az ember előbb-utóbb egy bizonyos rendezést elfogad olyannak, amilyen, megszokja és már a továbbiakban nem kérdőjelezi meg annak a helyénvalóságát, nem gondolkodik többé azon, hogy miért is vannak így benne a dolgok.Csak elég sokszor kell látnia. A Mario esetén ezt a küszöböt még így sem értem el, de a kedvemért nem játsszák tovább idén...pedig már hiányzik.

A másik ok: a néző fejében játszódik le az előadás, ahány néző, annyi hatás. Amíg pénteken egész napos felpörgetettség után ültem be a Don Carlosra, addig ma egész nap egyedül voltam, dolgoztam ugyan, de közben zenét is hallgattam. A Mefistofele és a Don Giovanni kicsit kikapcsoltak Verdiből és két nap kihagyás és egész napi ráhangolódás után más volt visszaülni. Mivel a pénteki kicsit melankolikus hangulatom nem múlt el, irreálisan magas elvárásokat sem támasztottam, ami szintén segít. Nagyon fontos, hogy jó állapotban legyen a néző, sok múlik az ő antennáján is. Babits sora jut erről eszembe: "ki méltó látni a csodát, a csodát magában hordja".

A harmadik ok még kézenfekvőbb egy operánál: azt kellett - mezei nézőként, nem zenekritikusként! - megállapítanom, hogy ma egyszerűen jobb formában voltak a főszereplők, és ez óhatatlanul is meghatározta az egész előadás alaphangulatát. Nem tud igazán változtatni az előadás értékén valaki, aki csak 2-3 jelenetben van benne, akármilyen is. Aki meghatározó, az feltétlenül a Don Carlost, Erzsébetet, Fülöpöt és Posát játszó személy. 

A mai előadás legelső jelenetén már látszott, hogy Kiss B. Attila sokkal jobb formában van, mint pénteken. Sőt, különösen az elején szinte elhittem neki azt, hogy komolyan érinti a boldogtalan szerelem.Törékeny dolog és a legkevésbé sem kiszámítható egy ilyen előadás, ki tudná előre megmondani, hogy milyen lesz szerdán és aztán meg szombaton. Emiatt érdemes teljes sorozatot nézni, akkor feltétlenül kifogjuk a legjobb előadást is. 

Kálmándi Mihályt Posaként látva az jutott eszembe, hogy lehet ilyen kiapadhatatlan energiája valakinek, és miként tudja magát így konzerválni, hogy huszonöt éve még mindig nem érzékelhető a játékán az öregedés nyoma. (Meg persze elgondolkodtam a szerepről, hogy ennyi jóindulat szinte sok. Ugyan ki ront többet a helyzeten? Ő vagy Fülöp? Fogas kérdés...)

Rácz István váratlanul újabb esélyt kapott az élettől, hogy Fülöp legyen, mivel Fried Péter megbetegedett. Szerdára Fried Péter van kiírva, majd kiderül, hogy meggyógyul-e vagy sem. Fülöpje ma kicsit árnyaltabbnak tűnt, valószínűleg azért, mert jobban figyeltem, és a harmadik sor közepéről az arcjáték is jól látszik. De még mindig az a benyomásom, hogy az alakítás a szerelmet kevésbé érzékelteti, a király hiúsága az, amelyiken sérelem esett. Lehetséges, hogy egyezik ez a rendezői elképzeléssel, de sokkal kevésbé éreztem ezt a Fülöpöt vergődő embernek, mint amilyennek a Szabadság Gálán Feruccio Furlanetto láttatta. Egy megkeseredett ember Rácz István Fülöpje, aki éppen annyira pesszimista, mint amennyire álmodozó Posa. Másodszorra már elfogadtam ilyennek, ha lesz harmadik találkozás, ki tudja, még lehet, hogy meg is szeretem. (Régebben sokat hallottam Wagnert énekelni, kifejezetten kedveltem azokban a szerepeiben.)

Rácz István most újabb főinkvizitort kapott felettesnek, akinek kénytelen volt behódolni. Ez a harmadik felvonás eleji kettős, egyből Fülöp híres áriája után a darab négy tartópillérének egyike. A király fontolgatja fia száműzését vagy kivégzését és ehhez a nagyhatalmú főinkvizitor beleegyezését kéri. Sürgős az ügy, másként a kilencvenéves vak embert nem rángatná magához éjnek évadján. A jelenetet talán túl sok beállításban is láttam már, de közös vonásuk volt, hogy mindig két EMBER beszélgetését, ráadásul intim gyónási helyzetben mutatták. Az, hogy egyes előadásokban még a parancs aláírása is megtörténik, részletkérdés. Gábor Géza egészen elvont, szinte csak eszmeként jelenlévő lénynek láttatta, aki csak az eretnek Posa iránti engesztelhetetlen gyűlöletét kimondva öltött emberi formát. Cser Krisztián más énekes, más habitus. Ő kevésbé válik elvonttá, mintha több erőfeszítést tenne arra, hogy a szerep valódi korához igazodjon. Ehhez nem kap meg minden támogatást a smink tervezőjétől. Nem volt olyan régen az a Vörös tehén, amelyben teljes mértékben illúziót keltően jelenítette meg a 93 éves Kossuth Lajost. Mozgásban és külsőben egyaránt. Most nem tud egészen átváltozni, már csak azért sem, mert gyönyörű basszus hangja egy fiatal emberé, nem érezni rajta (milyen szerencse!) a megkopottságot, erősen és határozottan zeng. Bár tudjuk, hogy negatív szereplő, de kifejezetten jó hallgatni. Neki is jobban állna Fülöp szerepe, és kifejezetten izgalmassá válhatna egy új rendezésben, amikor nem akarnák feltétlenül öregíteni. (Házasodásakor Fülöp harminc éves volt, azaz jóval fiatalabb bármelyik énekes koránál..Nem lenne muszáj körömszakadtáig ragaszkodni ahhoz, hogy öregembert csináljanak belőle.) Miután Cser Krisztián inkvizitora "emberszerűbb" volt, MINTHA kicsit másként reagált volna szavaira a király is. (A király belső vívódását most sem éreztem azért, inkább azt, hogy csak a rend kedvéért hívatta magához a főpapot, mert a beleegyezése nélkül nem szokott semmiben dönteni.) A két utolsó jelenetben is domináns szerepbe kerül az inkvizitor, ő az, aki a király hatalmát biztosítja. Ezekben  megvilágosodik a kettős utolsó híres sora, azaz mindig a trónnak kell fejet hajtania az egyház előtt. Értjük már Fülöpöt, ő is csak egy báb, az inkviztoron kívül nincs egyetlen szabad ember sem - Posa vonzereje ebben rejlett, hogy ő megpróbált a rendszeren kívül hosszabban manőverezni. Korai halálát ez okozza.

Sümegi Eszter Erzsébetként maga volt a szomorúság.Korszerűen azt mondanánk, hogy depressziós volt. Méltósága mindvégig dominálta az alakítást. Ez jól is áll neki, biztonságos számára ez a rendezés és a hangja kellően érvényre jut. Most is azt éreztem, hogy ő már a történet elejére lerendezte magában a válsághelyzetet, tisztázta, hogy szerelem és boldogság helyett jön a kötelességteljesítés időszaka....Amilyen kemény magához, hasonlóan kemény másokhoz, amint láthattuk az Ebolival folytatott jelenetében. Senkitől nem tűrné el az erkölcsi kihágást. Érdekes lenne látni, hogy mutatná be az előadásból kihúzott előjátékot, amikor még felhőtlen fiatal lányként találkozik Don Carlosszal a darabban oly sokat emlegetett fontainebleau-i erdőben.

A négy főszereplőnél most is több tapsot aratott le az Ebolit játszó énekesnő, ezúttal Wiedemann Bernadett, pontosan úgy, ahogy pénteken Gál Erika.Most a revelatív szót azért nem használnám, mert Wiedemann Bernadettet jó régen figyelem, sokkal jobban megszoktam az éneklési stílusát, és kicsit sem volt meglepetés a hallott magas minőség és az alakítás intenzitása. A két Eboli alakítás jellegére természetszerűleg az előadó egyénisége rányomta a bélyegét, ez magától értetődik. Két nagyszerű Ebolit láthattam, bármelyiküké jó értelmezése a szerepnek. Wiedemann Bernadett sokkal keményebb, kérlelhetetlenebb, de a bűnbánata neki is hiteles.

Ha már a női szakasznál tartunk, a "donne fataléknál", második nézésre elég sok időt tudtam fordítani a női kórus megszemlélésére is. Posa audenciája alatt néztem az arcokat és kellemes meglepetésként hatott, hogy szinte mind reagáltak, ráadásul egyéni módon a hallottakra. Leolvasható volt a metakommunikációjukból, hogy ki mit gondol a királynéról. És ott volt egy udvarhölgy, akinek a feladata lett volna a királyné követése mindenhova. Eleinte, amikor a felvételt hallgattam, rosszul értettem, így nekem ő már "Contessa Lovosoll" marad (az "al nuovo sol"-ból jönne). Most ennek kapcsán megemlítem, hogy Rácz István tisztán és érthetően ejti a szöveget. Ez az udvarhölgy a jelenet elejétől felhívja magára a figyelmet méltóságával, szomorúan komoly arcával. Az ember elkezd tűnődni (ha ismeri a darabot és nem a cselekményt rakja össze éppen), hogy milyen titkos bánata lehet...Számomra az alakítás fényét emelte, hogy évek óta ismertem az illetőt, korábban az Operaház földszintjének jobb oldalán volt ültető Dávid Zsuzsanna és talán a harmadik éve vesz részt az előadásokban. Őt nézve nem jutottak eszembe privát gondolatok, hanem valóban egy grófnőt láttam, méltót arra, hogy Erzsébet kísérője legyen.

Az előadás óriási siker volt, néha 1-2 perces tapsokkal ( teltház is), ezt hallgatva felmerült bennem: ugyan miért szeretik az emberek annyira a tragédiát, különösen az operában? Sokkal nagyobb sikere van egy Toscának, vagy egy Pillangónak (az én eddigi tapasztalataim szerint), mint pl. egy Szerelmi bájitalnak...(A zene minősége nem feltétlenül gyengébb egy vígoperánál sem.) Látjuk ezt a Don Carlost, amikor a legtöbb szereplő akarva vagy akaratlanul rohan a végzete felé és nem tud leállni, akkor sem, ha a józan ész azt diktálná.

Mi lehet a siker titka? A mellettem ülő csillogó szemű bérletes hölgy ezt simán megválaszolta nekem a szünetben: " ez a zene annyi energiát ad az embernek, amennyit csak lehet". Igaza lehet. Hajnali kettőig kitartott ez az energia, amelyből ezt a bejegyzést megírtam...Nézzétek meg!

 

 

Címkék: Opera Rácz István Don Carlos Erkel Színház Cser Krisztián Sümegi Eszter Wiedemann Bernadett Gál Erika Kálmándy Mihály Kiss B. Attila

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr456718271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása