Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

szeptember
22.

Opera - Erkel : "Donne fatale, donne crudele"

Don Carlos - II. szereposztás |  MakkZs  |  Szólj hozzá!

Ha valaki nem tudná, ÉPPEN most megy a Don Carlos sorozat az Erkelben, még mindig van további két előadás (szept.24. és 27.). Ez a lényegi mondanivaló. Ezek után térjünk rá a ma esti előadás taglalására.

Ma elmondhatom, hogy az előadás rendkívül intenzíven hatott rám, hasonló módon, mint amikor a nyár folyamán hallgattam a zenét és a vietnámi rizsföldekre és a banánfákra bámulva elmélkedtem az emberi sors kegyetlenségén a darab kapcsán éppen ezt a napot várva. (Aki netán belenézett ezekbe a bejegyzéseimbe is, azok emlékezhetnek, hogy a Don Carlos masszívan rányomta a bélyegét az egész egy hónapra, az volt a háttérzeném minden élményhez.) Most az Operaház sokadszor megnézett, a legutóbbi bejegyzésben "enyhén" kritizált rendezése mégis hatott rám. Milyen okai lehetnek?

Az egyik, amit a Mario kilencszeri megtekintésekor észleltem és erről a jelenségről beszámolhat akárki, aki egy színházi produkcióban dolgozik: az ember előbb-utóbb egy bizonyos rendezést elfogad olyannak, amilyen, megszokja és már a továbbiakban nem kérdőjelezi meg annak a helyénvalóságát, nem gondolkodik többé azon, hogy miért is vannak így benne a dolgok.Csak elég sokszor kell látnia. A Mario esetén ezt a küszöböt még így sem értem el, de a kedvemért nem játsszák tovább idén...pedig már hiányzik.

A másik ok: a néző fejében játszódik le az előadás, ahány néző, annyi hatás. Amíg pénteken egész napos felpörgetettség után ültem be a Don Carlosra, addig ma egész nap egyedül voltam, dolgoztam ugyan, de közben zenét is hallgattam. A Mefistofele és a Don Giovanni kicsit kikapcsoltak Verdiből és két nap kihagyás és egész napi ráhangolódás után más volt visszaülni. Mivel a pénteki kicsit melankolikus hangulatom nem múlt el, irreálisan magas elvárásokat sem támasztottam, ami szintén segít. Nagyon fontos, hogy jó állapotban legyen a néző, sok múlik az ő antennáján is. Babits sora jut erről eszembe: "ki méltó látni a csodát, a csodát magában hordja".

A harmadik ok még kézenfekvőbb egy operánál: azt kellett - mezei nézőként, nem zenekritikusként! - megállapítanom, hogy ma egyszerűen jobb formában voltak a főszereplők, és ez óhatatlanul is meghatározta az egész előadás alaphangulatát. Nem tud igazán változtatni az előadás értékén valaki, aki csak 2-3 jelenetben van benne, akármilyen is. Aki meghatározó, az feltétlenül a Don Carlost, Erzsébetet, Fülöpöt és Posát játszó személy. 

A mai előadás legelső jelenetén már látszott, hogy Kiss B. Attila sokkal jobb formában van, mint pénteken. Sőt, különösen az elején szinte elhittem neki azt, hogy komolyan érinti a boldogtalan szerelem.Törékeny dolog és a legkevésbé sem kiszámítható egy ilyen előadás, ki tudná előre megmondani, hogy milyen lesz szerdán és aztán meg szombaton. Emiatt érdemes teljes sorozatot nézni, akkor feltétlenül kifogjuk a legjobb előadást is. 

Kálmándi Mihályt Posaként látva az jutott eszembe, hogy lehet ilyen kiapadhatatlan energiája valakinek, és miként tudja magát így konzerválni, hogy huszonöt éve még mindig nem érzékelhető a játékán az öregedés nyoma. (Meg persze elgondolkodtam a szerepről, hogy ennyi jóindulat szinte sok. Ugyan ki ront többet a helyzeten? Ő vagy Fülöp? Fogas kérdés...)

Rácz István váratlanul újabb esélyt kapott az élettől, hogy Fülöp legyen, mivel Fried Péter megbetegedett. Szerdára Fried Péter van kiírva, majd kiderül, hogy meggyógyul-e vagy sem. Fülöpje ma kicsit árnyaltabbnak tűnt, valószínűleg azért, mert jobban figyeltem, és a harmadik sor közepéről az arcjáték is jól látszik. De még mindig az a benyomásom, hogy az alakítás a szerelmet kevésbé érzékelteti, a király hiúsága az, amelyiken sérelem esett. Lehetséges, hogy egyezik ez a rendezői elképzeléssel, de sokkal kevésbé éreztem ezt a Fülöpöt vergődő embernek, mint amilyennek a Szabadság Gálán Feruccio Furlanetto láttatta. Egy megkeseredett ember Rácz István Fülöpje, aki éppen annyira pesszimista, mint amennyire álmodozó Posa. Másodszorra már elfogadtam ilyennek, ha lesz harmadik találkozás, ki tudja, még lehet, hogy meg is szeretem. (Régebben sokat hallottam Wagnert énekelni, kifejezetten kedveltem azokban a szerepeiben.)

Rácz István most újabb főinkvizitort kapott felettesnek, akinek kénytelen volt behódolni. Ez a harmadik felvonás eleji kettős, egyből Fülöp híres áriája után a darab négy tartópillérének egyike. A király fontolgatja fia száműzését vagy kivégzését és ehhez a nagyhatalmú főinkvizitor beleegyezését kéri. Sürgős az ügy, másként a kilencvenéves vak embert nem rángatná magához éjnek évadján. A jelenetet talán túl sok beállításban is láttam már, de közös vonásuk volt, hogy mindig két EMBER beszélgetését, ráadásul intim gyónási helyzetben mutatták. Az, hogy egyes előadásokban még a parancs aláírása is megtörténik, részletkérdés. Gábor Géza egészen elvont, szinte csak eszmeként jelenlévő lénynek láttatta, aki csak az eretnek Posa iránti engesztelhetetlen gyűlöletét kimondva öltött emberi formát. Cser Krisztián más énekes, más habitus. Ő kevésbé válik elvonttá, mintha több erőfeszítést tenne arra, hogy a szerep valódi korához igazodjon. Ehhez nem kap meg minden támogatást a smink tervezőjétől. Nem volt olyan régen az a Vörös tehén, amelyben teljes mértékben illúziót keltően jelenítette meg a 93 éves Kossuth Lajost. Mozgásban és külsőben egyaránt. Most nem tud egészen átváltozni, már csak azért sem, mert gyönyörű basszus hangja egy fiatal emberé, nem érezni rajta (milyen szerencse!) a megkopottságot, erősen és határozottan zeng. Bár tudjuk, hogy negatív szereplő, de kifejezetten jó hallgatni. Neki is jobban állna Fülöp szerepe, és kifejezetten izgalmassá válhatna egy új rendezésben, amikor nem akarnák feltétlenül öregíteni. (Házasodásakor Fülöp harminc éves volt, azaz jóval fiatalabb bármelyik énekes koránál..Nem lenne muszáj körömszakadtáig ragaszkodni ahhoz, hogy öregembert csináljanak belőle.) Miután Cser Krisztián inkvizitora "emberszerűbb" volt, MINTHA kicsit másként reagált volna szavaira a király is. (A király belső vívódását most sem éreztem azért, inkább azt, hogy csak a rend kedvéért hívatta magához a főpapot, mert a beleegyezése nélkül nem szokott semmiben dönteni.) A két utolsó jelenetben is domináns szerepbe kerül az inkvizitor, ő az, aki a király hatalmát biztosítja. Ezekben  megvilágosodik a kettős utolsó híres sora, azaz mindig a trónnak kell fejet hajtania az egyház előtt. Értjük már Fülöpöt, ő is csak egy báb, az inkviztoron kívül nincs egyetlen szabad ember sem - Posa vonzereje ebben rejlett, hogy ő megpróbált a rendszeren kívül hosszabban manőverezni. Korai halálát ez okozza.

Sümegi Eszter Erzsébetként maga volt a szomorúság.Korszerűen azt mondanánk, hogy depressziós volt. Méltósága mindvégig dominálta az alakítást. Ez jól is áll neki, biztonságos számára ez a rendezés és a hangja kellően érvényre jut. Most is azt éreztem, hogy ő már a történet elejére lerendezte magában a válsághelyzetet, tisztázta, hogy szerelem és boldogság helyett jön a kötelességteljesítés időszaka....Amilyen kemény magához, hasonlóan kemény másokhoz, amint láthattuk az Ebolival folytatott jelenetében. Senkitől nem tűrné el az erkölcsi kihágást. Érdekes lenne látni, hogy mutatná be az előadásból kihúzott előjátékot, amikor még felhőtlen fiatal lányként találkozik Don Carlosszal a darabban oly sokat emlegetett fontainebleau-i erdőben.

A négy főszereplőnél most is több tapsot aratott le az Ebolit játszó énekesnő, ezúttal Wiedemann Bernadett, pontosan úgy, ahogy pénteken Gál Erika.Most a revelatív szót azért nem használnám, mert Wiedemann Bernadettet jó régen figyelem, sokkal jobban megszoktam az éneklési stílusát, és kicsit sem volt meglepetés a hallott magas minőség és az alakítás intenzitása. A két Eboli alakítás jellegére természetszerűleg az előadó egyénisége rányomta a bélyegét, ez magától értetődik. Két nagyszerű Ebolit láthattam, bármelyiküké jó értelmezése a szerepnek. Wiedemann Bernadett sokkal keményebb, kérlelhetetlenebb, de a bűnbánata neki is hiteles.

Ha már a női szakasznál tartunk, a "donne fataléknál", második nézésre elég sok időt tudtam fordítani a női kórus megszemlélésére is. Posa audenciája alatt néztem az arcokat és kellemes meglepetésként hatott, hogy szinte mind reagáltak, ráadásul egyéni módon a hallottakra. Leolvasható volt a metakommunikációjukból, hogy ki mit gondol a királynéról. És ott volt egy udvarhölgy, akinek a feladata lett volna a királyné követése mindenhova. Eleinte, amikor a felvételt hallgattam, rosszul értettem, így nekem ő már "Contessa Lovosoll" marad (az "al nuovo sol"-ból jönne). Most ennek kapcsán megemlítem, hogy Rácz István tisztán és érthetően ejti a szöveget. Ez az udvarhölgy a jelenet elejétől felhívja magára a figyelmet méltóságával, szomorúan komoly arcával. Az ember elkezd tűnődni (ha ismeri a darabot és nem a cselekményt rakja össze éppen), hogy milyen titkos bánata lehet...Számomra az alakítás fényét emelte, hogy évek óta ismertem az illetőt, korábban az Operaház földszintjének jobb oldalán volt ültető Dávid Zsuzsanna és talán a harmadik éve vesz részt az előadásokban. Őt nézve nem jutottak eszembe privát gondolatok, hanem valóban egy grófnőt láttam, méltót arra, hogy Erzsébet kísérője legyen.

Az előadás óriási siker volt, néha 1-2 perces tapsokkal ( teltház is), ezt hallgatva felmerült bennem: ugyan miért szeretik az emberek annyira a tragédiát, különösen az operában? Sokkal nagyobb sikere van egy Toscának, vagy egy Pillangónak (az én eddigi tapasztalataim szerint), mint pl. egy Szerelmi bájitalnak...(A zene minősége nem feltétlenül gyengébb egy vígoperánál sem.) Látjuk ezt a Don Carlost, amikor a legtöbb szereplő akarva vagy akaratlanul rohan a végzete felé és nem tud leállni, akkor sem, ha a józan ész azt diktálná.

Mi lehet a siker titka? A mellettem ülő csillogó szemű bérletes hölgy ezt simán megválaszolta nekem a szünetben: " ez a zene annyi energiát ad az embernek, amennyit csak lehet". Igaza lehet. Hajnali kettőig kitartott ez az energia, amelyből ezt a bejegyzést megírtam...Nézzétek meg!

 

 

Címkék: Opera Rácz István Don Carlos Erkel Színház Cser Krisztián Sümegi Eszter Wiedemann Bernadett Kálmándi Mihály Gál Erika Kiss B. Attila

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr216718271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.