Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Hogy milyen élmény volt az Örkény Színház évadnyitó napján részt venni? Megnyugtató. Úgy éreztem, hogy végre megállt egy kicsit az idő, nem vágytam vissza se a múltba, sőt mi több: nem szaladtam volna előre a jövőbe sem. Pont jó volt a füvön ülni és hallgatni a zenét. Most már szinte nosztalgiával gondolok rá vissza. Egy négy napon át- meg átírt két és fél oldalnyi bejegyzés következik.

Az Örkény társulata az utóbbi évadokban látnivalóan nagyon összekovácsolódott, egymásra talált a jobbnál jobb munkákban. Érezni most is, hogy jól érzik magukat együtt. A Kákonyi Árpád zenei vezető által összeállított műsorfolyamnak az volt a legjobb tulajdonsága, hogy mindenkinek adott esélyt, hogy megvillanthassa különleges egyéniségét.Volt akinek csak egy száma volt (Epres Attila, Debreczeny Csaba, Vajda Milán), de azokkal is nyomot hagytak a hallgatóságban. A nap folyamán fellépett a Budapest Klezmer Band, Kocsis Zoltán és a Kaláka együttes is, de a legnagyobb érdeklődés mégiscsak az Örkény Színészeinek esti fellépését kísérte.

Délelőtt nem tudtam kimenni a Csoda és Kószára, amely tavalyi bemutató volt. A héten minden más lehetőséget ki kellett hagynom, csak ezt a délutánt-estét tettem félre magamnak. Azt tudtam, hogy olyan nincs, hogy Csuja Imre elmondja a Jónás könyvét, én meg nem hallgatom meg ismét, harmadszor is. A tavalyi alkalommal az előcsarnokban hangzott el, ahol minden négyzetcentiméteren ültek. Egészen spontán eseménnyé vált, azt mutatta, hogy a vers „az, amit mondani kell”, nem ünnepre, hanem minden időre való dolog. (Ha valakinek nem csinál kedvet a facebook jelenlegi verslánc kampánya, azoknak is használna, ha Csuját meghallgatnák.)

Most kényelmesen, a nagy nézőtéren vártuk a kezdést. Szinte minden széket elfoglalta valaki. Most nem mobilozott senki, mint legutóbb, a közönség rendesen viselte magát. (Kivételesen mindhárom gyerekemet elvittem és a (szinte) hatéves fiam is csak egyszer szólalt meg, ami még belefért…) Amikor Csuját hallgatjuk, megelevenedik a történet és vele lélegzik az egész nézőtér. (Talán így kellene megismerni az Odüsszeiát is, akkor hatna a diákokra – gondoltam magamban. Az Örkény társulatával még felolvasó formában is élmény lehetne...indult be a fantáziám.)

Később fellépett az Anemona, benne Szandtner Annával, aki az esti esztrád-műsorban is látható volt.

Érdekes nézni azt, amikor jó színészek énekelnek. Több látszik egyéniségükből is. Már az is sokat elárul, ki milyen ruhát választ. Vannak olyanok, akiknek ez a helyzet látnivalóan igazán jól esett, attól függetlenül, hogy mennyire van igazán alkalmas énekhangjuk. Szandtner Anna a visszafogottak közé tartozott, aki azt a benyomást keltette, mint aki nem feltétlenül szeretne a figyelem központjába kerülni, mindenesetre nem tovább, mint amíg dalai tartanak. Nála csak azok voltak pasztellesebbek a társulatból, akik nem léptek fel. (Nekem feltűnt Kerekes Viktória és Polgár Csaba hiánya, érdekelt volna, hogy milyen számokat választottak volna. Azóta rájöttem, hogy előbbinek Zsámbékon volt előadása, mégpedig a Marat/Sade, amelynek majd az Átriumban lesz a bemutatója később, így távolléte igazolt volt. Polgár Csaba pedig nyilván rendez valahol…) Szandtner Annának jutott egy jó kis erkélyjelenet Gálffival, elénekelték a "Van a Bajza utca sarkán egy kis palota" című örökzöldet. (Ugyan a mai tizenévesek hallották-e ezt valaha?)

Szandtner Annához hasonló szerénységgel, jellemzően a második vonalba húzódva vokálozta végig a teljes programot Szathmáry Judit, aki az Örkényben állandó vendég, ahogy a Szakértők zenekar is, akiket jó sokat hallhattunk a nap folyamán. (Persze, amikor Juditot néztem, azonnal hiányolni kezdtem Murányi Mártát is. Ő hol maradt? Rendszerint a két operaénekes együtt vesz részt a színházi produkciókban.)

Felléptek és leléptek az örkényesek és külön külön lehetett örülni mindenkinek. Így telt el két óra. A teljesség igénye nélkül kiragadnék néhányat. A számok címét nem tudtam leírni, mivel a fiam az egész műsort az ölemben ülve nézte. Őt legjobban Nagy Zsolt dala (Európa Kiadó: Megalázó durva szerelem) ragadta meg, amelynek jelentős sikere is volt, bár a nézőközönség még az ő felszólítására sem pattant fel a fűről. János másik kedvence Bíró Kriszta volt. Olyannyira megtetszett neki a művésznő, hogy egyedül oda is ment hozzá gratulálni. Én mindig üdítőnek tartom Máthé Zsolt színpadi jelenlétét, az előadásokba is különleges színt, sőt mi több, humort visz – szívesen látnám többször, jelentősebb szerepekben is. (Mint amilyen például a Liliomfi volt.) Ebben a műsorban a többieknél erősebben volt jelen, nem kis részben hangi adottságai miatt is.Kontratenorként is jól boldogulna, az volt az érzésem. Ficza Istvánnal közös duettje is frenetikus hatású volt. Utóbbi a nyár folyamán nem henyélt, látnivalóan jó erős szakállt növesztett. ((A lányommal azon kezdtünk töprengeni, hogy ugyan meddig maradhat meg ez a szakáll és fog-e passzolni a szerepeihez. Ez majd elválik. A szakáll és a hosszú göndör paróka együttese jól állt a színésznek, lehetséges, hogy előbb-utóbb egy hajnövesztő projektbe is belefog majd. Én csak bátorítani tudom…))

A műsor megidézte Tolnay Klári és Mensáros László emlékét, egyik híres számukat Mácsai Pál és Für Anikó énekelte. Erős idézőjelben, nem illusztrálva, hanem saját személyiségüket juttatva érvényre. Nem a bensőséges közelség, hanem inkább az irónia az, ami érződött, ami nem baj. Nyilván egy az egyben eljátszhatták volna a színészpárt, de nem ezt választották. Kerekes Éva számára is Tolnay híres dalaiból válogattak, aki teljes odaadással viháncolt.

Azoknak, akik eddig eljutottak, elárulom, hogy mi véletlenül már az előző esti próbára is odakeveredtünk és nagyjából a műsor harmadát hallottuk is. Mindig érdekes látni, hogy mi van egy próbán, és tanulságos összehasonlítani a végeredménnyel. Már péntek este is voltak erős pillanatok, Kerekes Éva például épp olyan intenzíven volt jelen, a padokon ücsörgők éppúgy bevonódtak, mint másnap a nagy tömeg. Nagy Zsolt cigarettával énekelt, és ez annyira illett a dal világához, hogy szinte vártam másnap, hogy ugyanígy legyen. Für Anikó Summertime-ja talán a másik véglete volt a műsornak, de éppilyen emlékezetes.(Bagossy László, a színház főrendezője kísérte gitáron.)

A globalizáció hatása is rányomta a bélyegét az esztrádra: nem csináltam statisztikát, de bizonyosan túlsúlyban voltak az idegennyelvű produkciók. A társulat tagjai változó színvonalú angol kiejtéssel bírnak, emiatt néhány esetben meglepett a választás. Hámori Gabi, aki „mint nemzetközi kitekintésű” visszatérő énekelt, meggyőző volt angolul is. Volt aki viszont  "magyaros angollal" is szép sikert aratott,  átütően erős színészi jelenléte bőven kárpótolt minket.

Znamenák István URH-számot énekelt, ez a műsor legkarcosabb pontja. Ő az egyetlen, aki túllépett a könnyű nyárvégi szórakoztatás szándékán, és visszafordította a figyelmünket a minket körülvevő valóságra. Illett a "Bétaville"  Znamenák karakteréhez, lehet szeretni a választásáért (is). De akármint is van, ezen a délutánon-estén a város nem volt „rémes hely”, jó hosszú ideje nem éreztem magam ilyen jól, még akkor sem, ha mostanában a „tagolatlan kétségbeesés” állapota inkább jellemez. (A kifejezés Parti Nagy Lajos hétfői rádió-interjújából való, nagyon megtetszett, elhatároztam, hogy használom.)

A műsor utolsó előtti száma Pogány Judit dala volt, akit utána fel is köszöntöttek hetvenedik szülinapja alkalmából. Gálffi László bohóca volt az ajándék. Nemcsak őt volt jó nézni, de a többi színészt is, ahogy a színpad oldalánál állva nézik a műsort. (Az Örkény Színház 114 fotót tett fel az eseményről, a sorozat legvégén található.) A közös éneklés sem sikerült rosszul, amelyet már csak egy szám követett, Takács Nóra Dianáé.

 A fiatal színésznő főiskolásként lépett az Örkény deszkáira először és azóta karakterszerepekben látható többnyire. De akármilyen kicsi is a szerepe, mindig megjegyzi az ember. Én egy 2003-as Puntillában láthattam először még a színművészeti padlásán, még abból az alakítására is emlékszem. Az, hogy mennyire jó énekes, a HOPPartos fellépéseken kívül az Örkényben a Kék angyalban is kiderül. Takács Nóra Diána igazi komika ÉS díva egy személyben, temperamentumos és nagyon nőies, akinek ráadásul valóban nagyon szép énekhangja is van. Az esztrád záró száma méltán az övé, ez valóban felteszi a koronát az egész napra. Kákonyi Árpádot nem lehet eléggé ünnepelni azért, hogy nem a színház sokkal jobban befutott művészei, „a nagy nevek” közül választott, hanem esélyt adott a fiatal művésznek egy igazi nagy alakításra, hangsúlyos helyzetben. Takács Nóra Diána a  cipőit is a közönség közé hajítja az előadás közben, majd utána szerényen - már civilben - visszakéri. Ennek a számnak a hatása alatt ballagunk haza éjjel fél11-kor. Az indítás jó volt, várjuk az Örkény két októberi bemutatóját nagyon.

 

Címkék: Örkény Színház Bagossy László Debreczeny Csaba Mácsai Pál Csuja Imre Szakértők Epres Attila Znamenák István Kerekes Éva Gálffi László Máthé Zsolt Nagy Zsolt Bíró Kriszta Szandtner Anna Ficza István Für Anikó Pogány Judit Takács Nóra Diána Hámori Gabriella Kákonyi Árpád Szathmáry Judit Örkény Kert Vajda Milán

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr366668351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.