Milyen jó annak, aki több hangszeren is muzsikál! Síppal, dobbal, nádi hegedűvel….- jut eszébe az embernek, ahogy Nyitrai Pétert figyeli, aki laza egyszerűséggel cserélgeti zeneszerszámait. Együttese, az Arasinda jellemzően török zenét játszik. Évek óta meg akartam nézni őket, ahogy törökül is meg akarok tanulni már jó ideje... Most legalább a koncertlátogatás megtörtént ezen a kissé melankolikus hangulatú augusztusi délelőttön. Hangszerbemutató koncertjük gyerekeknek szólt.
A műsorfüzet a kolostorromot jelöli meg helyszínként, így gyalog a Vadaskert felől érkezve csak azt láttuk a kezdés előtt öt perccel, hogy sehol egy lélek. A koncertet a szabadtéri színpad bejárata előtt tartották. A közönség szülőkből és gyerekekből állt, kismértékben változott is menet közben, mert a közelben sétálók közül többen megálltak a székektől tisztes távolságra és onnan figyeltek egy ideig. Aki már leült, az végig ott maradt. Szemmel láthatóan az egészen apró gyerekeket is lekötötte az egy órányi program, amelynek a végén a menet közben megismert hangszereket meg is lehetett simogatni.
Annak ellenére, hogy gyerekeknek hirdették, azt hiszem, hogy inkább felnőtteknek is optimális, szórakoztató ismeretterjesztő program volt ez. A legtöbb hangszert korábban nem láttam, nem tudtam volna se a kobzot, se a tilinkót, se a nejt beazonosítani, vagy megkülönböztetni egy magyar dudát a skóttól.
Nyitrai Péter zenéléssel tarkított előadása időutazás volt. Menet közben említésre kerültek a sámándobok a honfoglalás korából, Balassi énekei és a török hódoltság és a 48-as forradalom után betiltott tárogató is. Hallottunk 1960-évekből származó török éneket is, amely egészen kevéssé tért el hangulatában a középkoriaktól. Frissítő élmény volt a megszokottól eltérő zenei világgal találkozni és látni, hogy van aki ebben a lehető legotthonosabb természetességgel mozog.
A koncert közben nézegethettük a felénk magasodó platánokat is, amelyek koronája lengedezett a szélben. Ugyanezek alatt sétálgathatott Arany, Krúdy és Bródy Sándor is. Ha platánt látok, egy villanás és eszembe jut a Xerxesz, Kovalik és az Operaház is. Sőt a szabadtéri színpad bejáratára pillantva, olyan mintha csak most néztük volna a nyár elején a Carment. Vártam az őszt, most már egy szavam sem lehet, itt van újra. Majd meglátjuk, hogy mi lesz a tarsolyában....
