Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) opera (22) Opera (631) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ez az utolsó előtti bejegyzés Vietnamról. Holnap újabb város következik: Hue. De most még Hoi An az aktuális...

Augusztus 6, szerda

A korábbi bejegyzésben leírtaknak megfelelően nekivágtunk ennivaló után nézni. Hoi An még az előző helyeknél is turistásabb, látnivalóan mindenki az utazókból él. Minden drágább, ugyanakkor mintha számítanának is az alkudozásra, néha azonnal megfelezik az árakat. Ez nem a mi stílusunk, inkább azonnal faképnél hagyjuk az illetőt. Az idő nagy része ezzel telik. A víz drágább, mint otthon és azt kénytelenek vagyunk venni, viszont étteremben egy pohár csapolt sör 30 Ft.

Immár a negyedik városban vagyunk. Mire rájövünk mit és hol érdemes venni, addigra muszáj odébbállni. Elég hamar hozzá lehet persze szokni az új viszonyokhoz. Alig telt bele 24 óra és máris úgy beszéltünk erről a szobáról is, mintha ez lenne az otthon.

Hoi An belvárosában kicsi területen van az összes műemlék (szentélyek, régi híd, régi házak). Erőltetik a bérlet vásárlását, amellyel a kilenc érdekesség közül öt megnézhető. A legtöbben ezt megveszik, aztán csalódnak. Sok magyarázat nincs semmihez, csak a felületen tudjuk nézni a látnivalókat, nem érintenek meg mélyen.

Az utcán még mindig több minden kiderül a helyiekről, bár az a baj, hogy egy külföldit elsősorban fejőstehénnek néznek. Más szabályok is érvényesek a helyiekre: nekik lehet motorozni és biciklizni a belvárosban, a turistának muszáj a járművét leparkolni (az is bevételi forrás). Esténként hangulatos, ahogy minden bolt ki van világítva lampionokkal, de egy idő után fárasztó, hogy állandóan szólongatnak bennünket. A város az egy nap alatt előállított öltönyökről-ruhákról és cipőkről híres. Bemegy reggel a vendég, kiválasztja az anyagot és a szabásmintát. Lemérik és másnap már viheti is a kész ruhát haza. De ezen kívül, apróságokból is igyekeznek pénzt csinálni. Este papírkosarakat árulnak, benne gyertyával. Ezt lehet megvenni és a folyón leúsztatni. Gondolom, valamiféle spirituális tartalma is van ennek, de ezt nem tudtuk pontosan kideríteni. Szép látvány a folyó az úszó gyertyákkal.

A szállástól öt kilométerre van a tengerpart, majdnem végig üzletek és éttermek mellett kell elmenni, csak kis rész valódi országút, amelyet rizsföldek és banánfák szegélyeznek. Itt persze már nincs járda, viszont van forgalom. Oda-vissza megjártuk ezt a távot, annyira nem volt unalmas, hetven perc egy irányba. Megnézegettük a boltokat közben. A vizet 70-200 Ft között lehet megvenni, ráadásul helyenként látszik, hogy újratöltött üvegekről van szó. Mindenképp kockáztatunk, ha bármit veszünk, mert állítólag a helyiek nem annyira zavartatják magukat és csapvízből is készítenek jeget. Eddig még nem betegedtünk meg, de ez még megeshet később is – sőt otthon is. Az egyiptomi utazásunk után 1995-ben három napig nem tudtuk a szobánkat elhagyni, megvolt a kalandtúra utóhatása, máig emlékszünk rá…

A tengerpart épp az a homokos, pálmafás, amilyet az utazási irodák csalogató reklámjaiban lehet látni. Nem mentes a kávézóktól, éttermektől és árusoktól sem. Sőt, van helyenként még wifi is. Mi mást akarhat valaki?

Jó nagyok a hullámok, lehet ugrálni. Ha a gyerekeket hozni tudtuk volna, ezt élveznék. Attól tartok, hogy az eddigi utazásunk egyetlen más mozzanatáért sem lelkesültek volna. Nekik talán az előző helyszín, Nha Trang vált volna be, a szállodától ötven méterre lévő parttal.

A partról visszabaktatva láttunk egy kávézót, amelyben „opera” feliratú tortaszeleteket árultak és ez is volt a hely emblémája. (Néhány hajót is láttunk korábban ezzel a névvel…) Ez eléggé meglepett minket itt Vietnamban, de minthogy angolul nem beszéltek, nem tudtam kideríteni a név megválasztásának okát. Lehet, hogy a szó hangzása tetszik valakinek.

Augusztus 7, csütörtök

Reggel nyolckor szedtek minket össze egy csoportos programhoz. My Sonba mentünk, amely világörökségi helyszín, többnyire ezeréves hindu szentélyek a dzsungel közepén. Kisebb, mint Angkor, de jellegében hasonló – tudtuk meg azoktól az amerikaiaktól, akikkel eddig utunk minden helyszínén spontán összefutottunk. Olyan ez, mintha a „Nyolcvan nap alatt a Föld körül”-t játszva, állandóan a detektívbe botlanánk. De már megszoktuk és egyre többet derítünk ki a tízhetes kalandtúrájukról. Két tanárról van szó, akiknek ez az öt országot lefedő utazás nem jelent különösebb problémát – sem időben, sem anyagiakban.

(Egyébként itt tényleg olcsóbb ennyi időt eltölteni, mint pl. Magyarországon, de a legtöbb embernek a repülőjegy ára vagy a szabadság hossza okozná a problémát. Vagy egyszerűen nem lenne kedve a folyamatos pakoláshoz, költözéshez, alkudozáshoz.Nem kevés patkányt is látni itt-ott a folyóparton, csótányokat pláne.Vannak szeméthalmok, de ezek más országokból ismerősek, a keletről alkotott képünkből nem lógnak ki. Volt olyan kémiatanár, aki azon akadt ki, hogy a resortban gekkók voltak a fürdőszobában. Mi ezeket már rég megszoktuk, eddig meg sem említettem őket. De a járdák pontosan úgy vannak kövezve, mint Szardínián, abban a városban, ahol leginkább szerettünk lenni...)

Vissza a konkrét témára - a csoportos utazásra. Az iroda azt ígérte, hogy a szállodából elhoznak minket a kiindulópontra. Így is lett, jött valaki kettőnkért, egy motorral. Gábor nem akart felszállni, én viszont – aki félek biciklin, repülőn – a motort nagyon élveztem. Kár, hogy nem tartott tovább.

A busz, amely szinte egészen megtelt turistákkal, eléggé lerobbant volt, ámbár légkondicionált. Ezeregy iroda árult hasonló utakat a legkülönfélébb árakon és úgy néz ki, hogy mindenkit ugyanazzal hoztak el My Sonba. Az idegenvezető az amerikaiak oldalán harcolt, nem tudott velük távozni a háború végén és két évig a szokásos módon átnevelő táborban kötött ki. Aztán lett belőle utazási irodai munkatárs. Magáról többet mesélt, mint a romokról – azokról csak az derült ki, hogy két bombázással a hetven százalékukat az amerikaiak tönkretették 1968-69-ben. Most belekezdtek valami újjáépítés-félébe.

Másfél óra sem jutott a programra, máris menni kellett. Elvittek minket a folyóig, ott csónakra szálltunk és kaptunk valami nyamvadt kis ebédet, rizst és némi párolt zöldséget. Később kiszálltunk, hogy megnézzük a fafaragókat és persze a szuvenír boltokban vásároljunk.

Kora délután visszajöttünk a szállásunkra, ahol reggel óta nem indult újra be az áramszolgáltatás, csak reménykedtünk, hogy megjavítják. Gábor dolgozott, én pedig megnéztem „Az isteni műszak”-ot. Mire vége lett a filmnek, lett villany, lett internet.

Este megint jött a szokásos keresés, a helyi ennivalók kipróbálása (sült banán, gyümölcsturmix). Nem rossz, de azért nem is igazán jó. Némileg színesítette az estét, hogy Gábor alatt a szokásos apró műanyag sámli szétnyaklott az egyik étkező helyen. Hátraesett, felborult egy asztal, repültek a szószok, mártások mindenfelé. Semmi anyázás, mi is nevettünk, a többi vendég és a tulajdonosok is jól szórakoztak. A vietnamiak tényleg jókedvű népek. Jött két nő, átültetett minket másik asztalhoz, egymásba raktak két sámlit neki, és aztán jöhetett is a leves.

Augusztus 8, péntek

Ez volt talán a legjobb nap, amióta utazunk. Az illegális medencés party óta a csúcspont. Reggel a szállásadótól motort béreltünk. Nem is értem, hogy szánta rá magát Gábor, aki eddig ellenezte végig. Pedig már rég lemondtam a dologról, elfogadtam, hogy nem akarja.

Nagyon jó élmény volt a motoron ülni, annak ellenére, hogy néha simán jöttek szemben is a mi sávunkban, közben pedig ezerrel tűzött a nap. Sajnáltam, hogy csak egy nap az egész. (Ha valaki nagyon merész, vehet egy motort az ország egyik végén 250 dollárért, és a másik végén eladhatja ugyanannyiért. Találkoztunk valakivel, aki így járja be Vietnámot. Ez a legolcsóbb megoldás, egyértelmű.)

Én azt hittem, hogy csak úgy, az orrunk után indulunk el, a part felé haladva. Később derült ki, hogy Gábornak volt előzetes terve is. A szomszédos város előtt van néhány érdekes szikla, márványból. Az egész környék a márványmegmunkálásból él, óriási szupergiccses szobrokat készítenek, amelyekről nehéz elképzelni, hogy akárkinek is kellhetnek. De biztos van vevő rájuk, másként nem szúrnának el ennyi szép követ oroszlánokra, medvékre és egyebekre. (A buddhákról még elhiszem, hogy megveszi valaki, de a többit?) A sziklára építettek néhány pagodát, amelyek ugyan nem régiek (van amelyik csak 15 éves), de jól lehet közöttük sétálni, lépcsőzgetni. Elég szép volt a kilátás a tengerre és a városra. Persze a szikla teteje is tele volt árusokkal, semmi nem tökéletes. (Bár aki a szikla tetején  akart kólát inni, az nyilván örült nekik.)

A program után szinte sehol nem láttunk ennivalót, minden zárva volt – ebédszünet miatt. A végén vettünk két olajban kisütött golyót, valami sárga töltelékkel és kész. Meg ittunk vietnami jeges kávét, ami valóban jó.

Ezek után két különböző tengerparti helyen is megálltunk. A második egy hotel privát partszakasza volt, jó, ha tízen ültek ott. (Már egy ideje szerettem volna egy jó tengerparti képet csinálni, hasonlót egy korábban látotthoz. Ez a part pont alkalmasnak tűnt – persze a gépem mégsem volt elég jó.) És ekkor, itt, ezen az elhagyott helyen ismét összefutottunk a francia mentorral. Jó volt újra találkozni, hiába csak felületes ismeretségről volt szó. A kémiai olimpia óta ugyan csak tíz nap telt el, de már most nagyon messze van. Az idő valóban relatív, most úgy tűnik, nagyon lassan folyik, míg a tanév-évad folyamán csak úgy repül.

Este megvettük a szokásos levest, a szokásos jégkrémet, majd sült banánt, majd megnéztük az említett gyertyákat a folyó parton.

 Augusztus 9, szombat

A szokásos „eating round tour” volt eddig csupán, miközben haladunk a tengerpart felé. Joghurt, leves, sörözés, szendvics, kávézó, mindenhol némi üldögélés – és el is telt a délelőtt. A vietnamiak simán elülnek egyedül, egy mukk nélkül. Se telefont nem piszkálgatnak, se tabletet. Mondanom sem kell, hogy mi el-elkapunk egy-egy kóbor wifi vonalat… Ez az utolsó tengerparti napunk idén, erősen valószínű. Félúton találtunk egy masszázs-szalont, ahol csak vakok dolgoznak. Gábor most épp ezt próbálja ki, amíg a tegnapi és a mai nap bejegyzését írtam.

Rekorddal, négy óra leforgása alatt jöttünk végig az 5 kilométeren, annyi megállás volt benne. Megállapítottuk,hogy mégis sikerült mostanra lelassulni, mire visszamegyünk Pestre, ahol megint semmire sem lesz idő. 

A parton egy padra leülve kiderült, hogy még itt is van internet. Gábor nem akart fürdeni, így elég jól bírta azt a négy órát, amit itt eltöltöttünk. Én szerettem volna a motorcsónakos ejtőernyőzést kipróbálni, de ahhoz kellett volna még egy ember, és hiába vártam, csak nem történt csoda. Akik ki akarták próbálni, azok valahogy mind ketten voltak. Lehet, hogy a nevelésen és a gyerekkori beidegződésen sok múlik: a biciklire, autóra és a repülőre ezerszer elmondták nekem, hogy vigyázzak vele. Az ejtőernyőt kifelejtették, így ezt ki mertem volna próbálni. Mindenesetre maradt még valami, amire lehet vágyakozni. (Csak mérsékelten azért, ma délután kettőig fel sem merült az agyamban, hogy ez is hiányzik az életemből...)

 A városba visszaérve megütődtünk, hogy a korábbi napokhoz képest háromszor-négyszer akkora a tömeg. A törzs-étkező helyünk is zsúfolva. Megmagyarázták, hogy a telihold ünnepe van, azért gyújt mindenki füstölőket, mutat be ételáldozatot, égetnek fénymásolt papírpénzt...A telihold ünnepét egyszer egy szertartással Utahban megünnepeltük 2011 áprilisában, de az másfél óra koncentrációt igényelt, amelyet a hároméves fiam is végigcsinált. Itt ehhez képest csak apró gesztusokat észleltünk, nyilván nem láttunk be a színfalak mögé.

A napot sörözéssel zártuk, illetőleg Gábor megtervezte a következő napok programját. Huéban és aztán Hanoiban is leszünk 2-2 napot. 

Kezdjük jobban ismerni Vietnamot, több oldaláról is, de nem szerettünk bele. Nem fogunk úgy visszavágyni, ahogy például Indonéziába 1999 óta. Az a hiányérzet meg főleg nem lesz rajtam úrrá, amely akkor fog el, ha már egy ideje nem megyünk Olaszországba, vagy a Colorado fennsíkjára. De jól van ez így. Egy hét múlva indulunk haza, és ha semmi extra nem jön közbe, akkor alapvetően pozitív élményekkel, kipihenve és lelkileg felkészülve a költözés megpróbáltatásaira és a tanév-évadkezdésre.

 

Címkék: Vietnam

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr16590191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása