Szikszai Rémusz temesvári előadásának jó hírét hallottam korábban is, néhány vélemény szerint még a tíz éve folyamatosan repertoáron tartott "eredeti", Pintér Béla által írt és rendezett előadásnál is jobban sikerült. Ma elmentem a Városmajorban rendezett színházi szemlére, hogy végre magam is meggyőződhessek erről. Az előadás jó, örülök, hogy láthattam.
Varga-Járó Ilona díszletének hátterében elkülönített pódiumon ül a háttérben a zenekar, akiket elvileg karvezetőként maga a Halál dirigál (Mátyás Zsolt Imre). Kiss Julcsi jelmeze nem hagy kétséget erről. Jelenléte az első perctől kezdve hangsúlyos, érezzük a fenyegetettséget, azt, hogy minden vicc ellenére itt nem babra megy a játék.
A történetet már nem akartam a tavaly látott Pintér-rendezte előadás kapcsán sem leírni, mert valaki vagy megismerte az elmúlt tíz év alatt, vagy ha nem, akkor hátha betervezi jövőre. Nem szívesen árulnám el a helyenként elég meghökkentő fordulatokat. Annyit azért elhintek, hogy hasonlóan rémisztő és hihetetlen a sztori, mint például az Oidipusz király. Most is rávetül a jelenre a múltbéli bűn, szép fokozatosan derül fény mindenre.
A darab nincs benne Pintér Béla tavaly megjelent kötetében, és az előadást látva megint megállapíthatjuk, hogy ez nem véletlen. A zene túl fontos az előadásban, amely legerősebben népzenei motívumokhoz kötődik, de nem kizárólag. Ha csak hallgatnánk, ahogy egy "igazi" operát szokták, az sem lenne talán elég jó megoldás, mert a színházi elemek is túlságosan dominánsak.
Szikszai Rémusz már a kezdőképben megragadta az előadás lényegét, és a darab két arcát is egyszerre láttatja. Giccses művirág füzéreket tesznek fel egy lugas-vázra a fiatalok (Roland: Kiss Attila, Etelka: Tasnádi-Sáhy Noémi) készülődvén az esküvőjükre. Ezzel egy időben a szülők (Balázs Attila és Tokai Andrea) májat aprítanak. Mindkét cselekvéssor szükséges, mégis egyszerre látva bizarr hatást keltenek. Sőt, van egy hűtő is, amelyből egy kibelezett disznó néz felénk. Az előadás végén ezt a látványt felváltja egy férfiruha. Akkor már mindent tudunk.
Nem kevés feszültséggel terhes Roland szüleinek házassága, kiszikrázik ez a mondatok mögül. Sőt, készülőben van egy másik frigy is, a mostohalány Julika (Lőrincz Rita) kénytelen lesz hozzámenni a részeges állomásfőnökhöz (Asztalos Géza), de ők jelenleg még csak az eljegyzés fázisánál tartanak. Utóbbi szereplő indítja be a múlt feltárulását, amikor egy 23 éve megjelent és hirtelen eltűnt cowboyt emleget. Miután egy magyar tanyán játszódik a cselekmény, egészen meglepő ez a mozzanat, nincs az a közönség, amelyik nem érzi ennek a fordulatnak a mesterkéltségét. (Ha jól megnézzük az operákat, akkor nem vethetünk a szerzőre semmiféle követ, nem szokatlanabb ez, mint annyi más klasszikus mű története.) Amíg persze a múlt képei megidéződnek és a cowboy valóban megjelenik (Molnos András Csaba), megismerjük előbb a menyasszony szüleit is, akiknek a házassága pokolian rossz. Éder Enikő Etelka anyjaként folyamatosan szenved, hibáztatja tesze-tosza férjét (Kocsárdi Leventét), aki egyébként református lelkipásztor. A múltból megidézett cowboyhoz képest valóban kevés nő választaná őt. A cowboy ráadásul trónust is kap, amely bearanyozott sörösládákból állt össze. Szellemes megoldás. A gurulós ácsolt asztalok, a hűtő és a hinta mellett ez a negyedik olyan hangsúlyos díszletelem, amely fontossá válik.
A színészeket nem nagyon ismertem, de mindenki a szerepére talált. Nekem kétségkívül Tokai Andrea anyája emelkedett ki legjobban a mezőnyből, aki különösen megrázó alakítást nyújt. Éder Enikő alakítása emlékeztetett Szalontay Tündére, aki "az eredetiben" a szerep tulajdonosa, hozzá képest némileg halványabb - de még így is nagyon jó. Hasonló párhuzamok érezhetőek, mintha más színészek is hasonlítanának a Pintér Béla Társulatban játszókhoz. Ez nem baj, az is lehet, hogy véletlen. Az a másik előadás erejét mutatja, hogy bizonyos jelenetekben így is felidéződtek bennem előképek, hogy 14 hónappal korábban és csak egyszer néztem.
Az a kérdés, hogy lesz-e esküvő, nyitva marad. Az a másik, hogy ebben a közegben lehetséges-e egy szeretetkapcsolatnak érvényesülnie, életben maradnia - nem. Viszont amilyen sötét ez a világ, amelyet ábrázol Pintér Béla, ugyanolyan reményt keltő, hogy mennyi szellemességgel mutatja ezt be nekünk a temesvári színház társulata Szikszai Rémusz rendezésében. Így évad végén jól jött nekünk ez a nagyszerű élmény, örülhetünk megint annak, hogy a Városmajorban létrehozták a Színházi Szemlét és ilyen jól válogattak. Reméljük, hogy ebből hagyomány lesz és lesz szemle jövőre is.
