Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

szeptember
8.

Örkény-kert

Nyílt nap az Örkényben |  MakkZs  |  Szólj hozzá!

A nap végén úgy tűnik, hogy a legésszerűbb döntés lett volna végig a Madách téren maradni, nem csupán bele-belenézegetni az Örkény Színház nyílt napjának programjaiba. (Akkor most például elég lenne ezt az egy bejegyzést megírni... Hiába, a döntések következményeivel szembe kell nézni.)

 A tér még reggel tízkor meglehetősen üres volt, a gyerekprogram iránt érdeklődőket a Kolibri programjai is vonzhatták (joggal), így a papírforma szerint a 11.30-kor kezdődő „Csoda és Kósza” c. gyerekeknek szóló előadás első felvonását a színházban kb. 70/80 %-osan telített nézőtér előtt adták. Az alapkönyv nem túl régen jelent meg, kisebb gyerekkel rendelkezők jobban ismerhetik és értelemszerűen ők a célközönség. Én történetesen elolvastam a megjelenésekor a könyv egyik részét, de nagyon nem tetszett sem a szöveg, sem a tartalom. Tehát kizárólag csak az Örkény társulata iránti érdeklődésből mentem a helyszínre, kétkedve némileg. Mondhatom egyszerűen azt, hogy egyáltalán nem hittem abban, hogy ezt van értelme az Örkényben előadni. A 12 éves lányom, aki itt számos előadást látott, azt pedig nagyon színházszerűtlen ötletnek nyilvánította, hogy ebből az általa sem kedvelt szövegből ráadásul még „élő hangjáték” legyen. Nyolc színész fog ülni bárszékeken, előttük kottaállványon a szövegkönyv és ebben ki is merül majd a látvány??

 Hát ilyen hangulatban mentünk el a programra.

 És akkor jött a dramaturgiai fordulat. Beültek a színészek – Ficza István, Pogány Judit, Debreczeny Csaba, Máthé Zsolt, Gálffi László, Znamenák István, Kerekes Viktória, Vajda Milán – ebben a sorrendben a székeikre és majdnem azonnal belevontak a történetbe. Bár jó nagy marhaságnak tartom továbbra is a sztorit – két ló látogatásáról szól egy pizzériában -, de ami tény az tény, mindkettőnket egészen végig lekötött az, ahogy elhangzott a szöveg. Mindenféle hangokat is kiadtak a színészek, énekeltek, háttérzajt képeztek a vendéglőben, néha ki-kiszóltak a szövegből, megszakították az elbeszélés menetét. Jó volt nézni őket, mindketten élveztük. Arra már nem is gondolok, mi lesz, ha netán „Csoda és Kósza”- rajongók tévednének be.

 Én azt hiszem, hogy ez az előadás-töredék is azt bizonyítja, hogyha egy rendező igazán hisz egy szövegben, eszébe jut róla valami, és persze megvan a tehetsége hozzá, akkor egy gyengébb (v. némelyek számára annak látszó) alapanyagból is jó előadást tud létrehozni. A közönség meggyőzhető, ha nagyon akarják. Egyértelmű, hogy a mai ízelítő kedvet csinált ahhoz, hogy beüljünk a későbbi – novembertől látható – előadásra is.

 Délután fél 5-kor az előcsarnokot választották ki Csuja Imre számára, hogy ott mondja el a Jónás könyvét. Én némi számolgatással próbálkoztam, de aztán elvesztettem a fonalat. Csak párnákon és a lépcsőn Csuja közvetlen közelében 50 ember ült. Minimálisan kétszáz főnek kellett lennie az előcsarnokban összezsúfolódva – egészen biztos, hogy a nézőteret is simán megtöltötték volna az emberek. Van egy érzésem, hogy volt, aki kint rekedt, azért nem jött be. Ennek a megoldásnak lehetett valamilyen praktikus oka is, de emellett a lépcsőn Babitsot mondó, néha a könyökére támaszkodó színész azt is kifejezte a helyszínválasztás gesztusával, hogy a vers nem ünnepi dolog, az életünk része. Természetesen hangzott a szöveg a szájából, egyáltalán nem hiányzott mellőle a báb vagy akármelyik rendezői megoldás sem a produkcióból, amely tavasszal a bábszínházban mutatkozott be. (Arról az előadásról beszámoló itt.) Azt hiszem, hogy nagy nyereség lenne, ha Csuja akármilyen szervezésben vagy forrásból, végigturnézhatná az ország összes középiskoláját és minden érettségizős meghallhatná ezt a Babits-interpretációt. Semmi más nem csinálna ilyen nagy kedvet a nem túl populáris szerzőhöz, sőt általában a költészethez sem. Ezért sem tudtam mást tenni, muszáj volt ismét meghallgatni Csuját.

Aztán egy kis epizód megajándékozott bennünket egy kivételes színházi pillanattal. Ahogy szinte minden előadáson, mindig vannak olyanok, akik nem bírják ideiglenesen sem kikapcsolni vagy legalább elnémítani a mobiljukat. Most is volt valaki az első sorokban, akinek háromszor is megszólalt a telefonja, jó hangosan persze. Az illető, egy idősebb úr erre sietősen kifelé próbált elindulni a tömegen keresztül, úgy látszik, nem merült fel benne az első csengetés után a készülék kikapcsolása. (Én persze könnyen teszem a megjegyzést, jó három éve nincs telefonunk és mégis élünk. Én nem tudom bekapcsolva felejteni azt, ami nincs.) Csuját is zavarta a mobil és a harmadik csengetés éppen a „Kelj föl és menj,..” sorokra esett, amelyet így a színész kifejezetten az előadás megzavarója felé mondott. A férfi persze nem ezért indult el, de amikor ezek után az is elhangzott, hogy „S fölkele Jónás, menvén Ninivébe”, a nézőtér részben a megkönnyebbüléstől, részben pedig a váratlan egyezés hatására tapsviharban tört ki, sőt annyira nevetett mindenki, hogy Csuja sem tudta megállni és leállt a szöveggel. Ilyesmi ritkán fordul elő egy színésszel, de ebben a laza helyzetben voltaképp ez is belefért. Ugyanígy passzolt a szituációhoz, amikor „a színészek és árusok teréről” volt szó. Mintha Ninive már nem lett volna olyan távol tőlünk, itt lenne, az Örkény-kerten is túl.

A kinti koncertek közül egész keveset hallottam Szalóki Ági produkciójából, aztán jött a Kék Angyal Bár. Znamenák, Szandtner és Takács Nóra Diána énekelt. Znamenák egyik produkciója a hangosítás áldozata lett, de összességében a szabadtér és az előadás légköréből való kiszakítottság együttesen nem tett jót a hatásnak egyébként sem. Lehetett élvezni a dalokat, de korántsem volt olyan szuggesztív, mint az Örkény színpadán. Ismét nyugtáztam magamban, hogy mennyire jól áll a vampság Takács Nórának, mennyire szépen ível a pályája az Örkényben és az is, hogy az apró szerepek után egyre nagyobbak jutnak neki és benyomásaim szerint eddig még egyszer sem csalódtam a játékában. Szandtner Anna stílusára az eszköztelennek látszó természetesség volt jellemző, nem karakterből énekelte a dalokat, eltérően kollégájától. Meglepetés nem ért, jó nézni és hallgatni a színésznőt. Znamenák szabadkozott a hangja miatt, a lányoknak erre nem volt szükségük.

Az Örkény kertbe érkezők a programok mellett bérleteket is vehettek, vettek is. Jópofa ötlettel álltak elő: a vásárlók egy kihelyezett sátorban egy színésztől kaptak egy verset, amelyet csak nekik mondott el. Amikor én arra jártam, éppen Pogány Judit volt a szerencsés. A sátor nem tűnt hangszigeteltnek, elgondolkodtam azon, hogy nem volt-e zavaró így verset mondani és hallgatni. Ezt sosem fogom megtudni már.

 Az előcsarnokban néhány előadásból ruhákat állítottak ki és volt egy totó is, meg kellett válaszolni elég fogós kérdéseket, amelyekhez a repertoár darabjainak elég alapos ismerete kellett. Néhány kérdést azonnal tudtam, de még most is kétségek gyötörnek a Peer Gyntben használt Solvejg-ruha használata kapcsán. Ugyan volt-e rövidebb változata a kötött fehér pulóvernek, vagy ugyanabban csinálta végig Szandtner Anna az egész előadást. Érzem, hogy rosszul tippeltem és nem fogom megnyerni a kilátásba helyezett ajándékot. Viszont ez a kérdéssor arra feltétlenül jó volt, hogy mindazokat, akik azt hiszik, hogy nagyszerűen ismerik a színház előadásait, ráébressze, hogy nem árt valamit többször is megnézni, vagy ha az nem megy, akkor még jobban kell figyelni.

 Jövőre állítólag a tér átalakítása már készen lesz, akkor lesz Mácsai színháza éppen 15 éves. A mai benyomások alapján is elmondható, hogy a színház társulata jó energiaszinten és hangulatban áll készen az idei évadra.

Címkék: Örkény Színház Mácsai Pál Csuja Imre Znamenák István Szandtner Anna Takács Nóra Diána

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr15500653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.