Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Majdnem két héten keresztül álltam ellen a csábításnak és egészen tegnap estig nem néztem meg, hogyan tették át a centrálosok a kifejezetten karácsonyi hangulatot árasztó Illatszertár c. előadásukat a Festetics kastély parkjába. (A tavasszal látott előadásról részletes beszámoló itt.) Némi kihívást éreztem a választásban. Nemcsak arra voltam kíváncsi, hogyan lesz karácsonyi hangulat egy tücsökciripeléses nyári estén (éjszakai hőmérséklet is 14 fok, zúzmara sehol), hanem a nézők reagálására is. Ez az előadás, amely ugyan a felületén nézve valóban komédia, jó vége van, ahogy a nézők rendszerint szeretik, sőt a díszlete is szépen kidolgozott, illúziókeltő (elhihető, hogy egy Illatszertárt látunk a harmincas évekből), ugyanakkor felhőtlen nyári szórakozásnak korántsem nevezhető. Ha valaki kicsit is hajlamos rá, könnyen gondolkodóba eshet, mert a saját életünkre ismerhetünk rá egyes mozzanataiban. A „kisemberek” anyagi-lelki-érzelmi gondjairól szól, vágyairól. Nyugodtan bele tudunk helyezkedni ebbe a világba, „menni lehet” nemegy szereplővel.

Milyen volt a tegnapi előadás? – Ez itt a kérdés, hogyan állt helyt egy repertoárszínház jól bejáratott darabja a keszthelyi nyaralók közönsége előtt, akik voltak olyan eszesek és szerencsések, hogy ezt az esti programot választották maguknak? (Mellékvágányon azon a kérdésen is el lehetne gondolkodni, hogy vajon kiknek a figyelmét könnyebb megragadni: egy pesti hétköznap a munka után a Centrálba beeső, némileg lefáradt emberekét vagy pedig azokét, akik egész nap a Balaton partján ültek, esetleg a tó körül bicikliztek?)

A közönség már jó háromnegyed órával a kezdés előtt fokozatosan kezdett a parkban felállított színpad irányába szivárogni, többen öltöztek elegánsan, mint ahányan pl. a Városmajori Színpad rendezvényein teszik (feltételezem, hogy a helyi színházszerető lakosok, akik számára a színház még ünnep, ritka lehetőség). Teljesen megtelt a nézőtér, pótszékekkel zsúfolt ház volt. Ez kifejezetten azért örvendetes, mert egy igényes vígjátékra egy hónapon belül 13 alkalommal megtölteni a nézőteret egy kisebb településen nem annyira egyszerű feladat manapság, különösen nem úgy, hogy cirkusz is működik a környéken, ne is beszéljünk a további konkurens programokról. Miután szabadtéri előadásról van szó, ráadásul a park közepén, egyértelmű, hogy hangosítással kell játszani. Voltaképp ez az egyetlen igazi hátránya az előadásnak a Centrálban játszotthoz képest: szerencsésebb, amikor a színészeket nézve nem ugyanabból a hangfalból halljuk az összes hangot. A mérleg másik serpenyőjében persze ott van a fák susogása, a hold és különösen az, hogy mindezért nem kellett messze utazni. (Ha már az utazást nézzük: az előadás csak a keszthelyieknek és az autóval rendelkezőknek elérhető, busszal már nem tudtam volna hazaérni.)

A tegnapi előadás csak megerősítette az első nézés során kialakult benyomásaimat és most is azt vettem észre, hogy a történet beszívott, annak ellenére, hogy már előre tudtam, hogy mikor jön a következő poén. Így volt ezzel a közönség is, megközelítőleg tíz percbe telt, mire az a bizonyos mással össze nem téveszthető színházi csönd beállt, amely azt jelzi, hogy nagyon figyel a nézőtér. Ez a kapcsolat megmaradt az előadás végéig, a varázs nem tört meg.

Az előadás első részében jóval kevesebb a poén, a történet előkészítődik (nem gyilkolnám le, nézzétek meg), a második rész lesz az, amelyikben igazán sok a komikus párbeszéd. Az, hogy mely néző kinek a játékát élvezte jobban, egyéni ízlés kérdése. Szerethetőek a színészek. Esetleg a rezignált és visszafogott drogéria tulajdonost játszó Kern játékát (én hosszú idő óta ebben az előadásban szeretem legjobban, talán azért, mert semmi látványos faxni nincs benne, semmi „kerneskedés”, nem is akarja magát az előtérbe tolni és Puskás Tamás rendezése is éppen annyira emeli ki, amennyire a szerepe megkívánja), vagy Simon Kornél amorózó drogista segédjét (Asztalos úr), aki ugyan alkalmanként nevetséges, talán azért, mert olyan nagyon komolyan veszi magát. Csak egyszer szeret életében, de akkor aztán túlbonyolítja a dolgot, amennyire lehet. Aki leginkább nevetni szeret, az kétségkívül az intrikust választaná, Cserna Antalt Sípos úr szerepében. Neki van a legtöbb poénja. Pokorny Lia mint Balázs Róza kisasszony szintén emlékezetes, kellemetlen is és szeretnivaló is egyszerre. Bereczki Zoltán Kádár úrként mintha felszabadultabban játszotta volna a nőcsábászt, kicsit lazábbra is vette a figurát, mint tavasszal a kőszínházban, ami nem vált hátrányára az előadásnak.

Az Árpád tanoncot játszó Béli Ádám alakításával biztos nem lett volna semmi bajom, ha nem láttam volna a legutóbb Szemenyei Jánost, aki ugyanebből a szerepből sokkal többet tudott kihozni. Akik csak vele látták, valószínűleg hiányérzettől mentesen távoztak.

Ami nekem mindig imponál: a legtöbb színészi megoldás lazának, természetesnek, akár improvizatívnak hat (lsd. ahogy Asztalos úr megsimítja a polcokat, megigazít néhány árút), ugyanakkor ki van az előadás milliméterről milliméterre dolgozva, rögzítve és bejáratva. Ez az a hozadék, amit csak akkor látunk, ha másodszor nézünk valamit. (Hátha még elgondolom, hogy Stohl András a másik szereposztás, vele nem láttam egyáltalán és valószínűleg még egyszer neki is esélyt adnék…)

Profi színház ez, a nyári helyszín ellenére is. Örülhet, aki erre jut el, nem pedig valami alkalmi haknira. Még van belőle Keszthelyen három este ezen a hétvégén és ősztől ismét a Centrál repertoárján lesz rendszeresen. Aki igényes szórakozást (és akár valamivel többet is) akar, az nézze meg.

Címkék: Kern András Pokorny Lia Illatszertár Centrál Színház Simon Kornél Puskás Tamás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr895464045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.