Egy nálunk ismeretlen francia szerző romantikus vígjátéka ez, 90 percben, szünet nélkül. Ez a ma esti éppen a 15. előadás. A Szalon egészen tele van, feltételezéseim szerint valószínűleg Szervét Tibor a "húzónév", aki a Radnótiban évek óta zsinórban (2002 óta 9 alkalommal) kapja meg a közönségdíjat, ami elég bizonyítéka töretlen népszerűségének. Ez a népszerűség ÉS a Szalon otthonos légköre ( az a tény, hogy jó itt lenni), ez az előadás kiinduló tőkéje.
Belépve láthatjuk, hogy a nézők között elszórtan helyezték el a jelenetek helyszíneit, sőt ennél is tovább mennek. Ahogy Az utolsó órában, úgy ez esetben is az egész Szalon jelenti az egyik főszereplő (Szervét) lakását. Két jelenetben más a helyzet: Szervét orvosként vizitet tart és néhány nézőt megkérdez. Éppoly futólag teszi ezt, ahogy nagyvizitkor a valódi kórházakban rohannak át a betegek között az orvosok. Teljesen hiteles ez a két jelenet, némi színt visz bele az, hogy a Szalon civil pincére néhány embernek a felírt orvosságként bort szervíroz. Az érintett nézők élvezik a helyzetet, örülnek annak, hogy bevonódnak. (Más nézők, akik mellett én ültem, éppígy örülnek, hogy nem nekik kell válaszolni. ) Az, hogy hol a hátsó dobogón, hol az ablak előtti kanapén, hol pedig a kijárat melletti asztalnál ül a két szereplő nem minden esetben jó. Ugyan kevésbé statikus az előadás, és Sipos Vera leckét adhat abból, hogy kell fél perc alatt zavaró rendetlenséget csinálni, sőt abból is, hogyan rázzuk le a megunt szeretőnket (szintén fél perc alatt), összességében mégis vannak látási nehézségek. Nem mindenhonnan követhető jól az előadás összes jelenete. Összességében elég kevés helyről látható minden egyformán jól.
Az előadás fő témája az, hogy van-e esély arra, hogy két ember, akinek gyökeresen más a háttere és az értékrendje, érdeklődése - képes-e összecsiszolódni. (A poénokat, a történet fordulatait nem lőném le, így kénytelen vagyok csak néhány általános megjegyzést tenni. Aki látta a "Miről álmodik a lány?" című filmet, az sok hasonló vonást fedezhet fel, ennyit elárulok. Colin Firth ismerői most előnyben vannak. Akinek ez nem elég útmutató, annak még a Varázsfuvola története is adhat támpontot. Hogyan boldogulhat eleinte Sarastro Paminával? Ezen elmélkedhetünk, ami nincs persze Mozartnál megírva.)
A mű dramaturgiailag alapvetően egyszerűen van felépítve. A fiatal lány (Sipos Vera) a kezdeményező fél, az előadás során minden új fordulat az ő döntésének eredménye. Kész helyzet elé állítja a neves orvost egy az utcáról hozzá beállító lány, aki először azt találja ki, hogy nála marad pár hónapra... Minden esetben a Szervét által játszott orvos első reakciója a teljes elutasítás, majd aztán a beletörődés. Ezt látjuk sorozatosan. Szervét jól viszonyul az újabbnál újabb helyzetekhez, vele érzünk. Itt van egy szerencsétlen vagy boldog (ahogy vesszük) agglegény, aki Mozartot hallgat, sakkozik, élvezi a magányt és amikor nem, akkor udvarolgat. Ez a nem színházszerű nyugalmas élet bomlik meg a fiatal lány belépésével. Minket is irritál a szétdobált ruha, a Szalonba nem illő rockzene és a legtöbb esetben a lány viselkedése is nagyon nem passzol Szervéthez. Miért kell ezt a kapcsolatot erőltetni, gondoljuk.
Kapunk egy happy endet a végén, egy kis optimizmust. Nekem Szervét Tibornak az a mondata tetszett a legjobban még a darab közepe táján, amit a lány műveletlenségét és a művészetek iránti teljes közömbösségét nyugtázva mond: "Irigylem. Mennyi minden vár még magára. Megismerheti Van Gogh-ot, találkozhat Thomas Mann-nal." Ez a pozitív hozzáállás az, ami hiányzik nekünk, erről kellene példát vennünk - talán.
