Nagy várakozásokkal tekintettem Heinrich Mann regényének (Ronda tanár úr) színházi adaptációja felé, nem utolsósorban a szereposztás miatt. Az Örkény színpadán először szerepel Znamenák István, akit szerencsésen átmentettek a Nemzetiből. Ahogy látom, van néhány színész, aki a süllyedőnek tűnő hajóról (hátha mégsem!) méltó helyzetbe tudott kerülni, de koránt sem mindenki sajnos. Azt hiszem, hogy Znamenák és Kulka (aki A nép ellensége után a Katona tagja lett) az a kettő, aki biztosan nem jár rosszul, de a Vígbe távozó Stohl és Hevér is kaphat majd nagy labdákat. Znamenák iskola (és éjszakai lokál) igazgatóként már most otthonosan mozog, úgy, mint aki már beilleszkedett a társulatba. Bízom benne, hogy jó szerepeket és előbb-utóbb rendezési lehetőséget is kap. (Znamenák az évad elején még a kritikusok díjának átadását is élvezetessé tudta tenni, amit végképp nem vártam.)
A többi színész nekem szinte mind húzónév. Elégedetten nyugtáztam, hogy a független alkotóként ismert (HOPPArt) Baksa Imre megint fellép, a Mohácsi-előadásokban rendszeresen dolgozó kaposvári színész Némedi Árpád úgyszintén, akit most is hasznosítottak zenészként is. Nagy elvárásaim voltak Gálffi László, Szandtner Anna, Epres Attila, Takács Nóra Diána, Ficza István és persze Polgár Csaba játékával kapcsolatban is. A Terápia sorozat után Mácsai Pál hiányát erőteljesen érzékeltem, így azóta neki is mindig tudok örülni.
Gyorsan előrebocsátom, hogy mindezek a színészek jó formában voltak a főpróbán, messzemenően beváltották a hozzájuk fűzött reményeimet. Sokszor nem szerencsés, ha nagy várakozással megy az ember színházba, a csalódás annál nagyobb utána. A tavalyi A vihar után gigantikus elvárásaim voltak Gálffi játékával kapcsolatban, aki ezeket már a Liliomfi előadásán is mindkét nézés alkalmával igazolta. Most is egy tanárt alakít, ráadásul megint olyat, aki mániákusan szeret buktatni. Ez némileg humoros persze, bár én hasonló tanárral nem találkoztam. Lehet, hogy a diákok azt hiszik, hogy egy tanár azért buktat, mert élvezi, de saját tapasztalatom szerint a buktatás nem más, mint egy szép kis kudarcélmény a tanárnak is. Én sajnos ezt legkevésbé sem élveztem, így tökéletesen életszerűtlen számomra ez a karakter, aki a színpadi adaptáció szerint különösebb ok nélkül is kínozza a szerencsétlen diákokat. Nem tűnt különösebben indokoltnak ez a tevékenysége, a diákok a gúnynevét - Osványból Posvánnyá változtatták - mintha eredetileg az üldöztetések hatására ragasztották volna rá. Ez a bemutatott viszony engem Tom és Jerry párharcára emlékeztetett, lélektanilag is ennyire volt megalapozva. Gálffi így is szimpatikus. Rendkívül emlékezetes számomra az első felvonás egyik jelenete, amelyben a kocsmában áll mozdulatlanul, miközben körülötte folyik a beszélgetés. Nem tudtam máshova nézni, csak rá. Erre mondják, hogy van valakinek színpadi jelenléte - igazán erős a kisugárzása. A második felvonásban elsatnyult a szerepe, visszasüllyedt a háttérbe, és ez az előadásra is rossz hatással volt. Hiányzott belőle Gálffi dinamikája, de nagyon.
Szandtner Anna, az előadás másik főszereplője (Lola a táncosnő, akibe az ádáz tanár beleszeret, miközben a tanítványait hajkurássza) az első felvonás közepe táján kezdi a színpadi cselekményt dominálni, akkor kezdődnek a mulatóbeli jelenetek. Ezek a jelenetek Znamenák (itt előadóművész) Takács Nóra és Szandtner közreműködésével roppant erősek. Znamenák egy alkalommal egy félig női, félig férfi ruhát visel és arcának két fele ennek megfelelően is van sminkelve. Ez a magánszáma is emlékezetes. Élnek az énekes betétek is mindhármuk játékának köszönhetően. Takács Nóra Diána is igen erős, jó a hangja, figyelmet kelt a játéka. Elhangzik a darabban, hogy Homérosz, a tanár kedvence " a legnagyobbak közül való. " Ezt a megjegyzés ezen az estén egyértelműen Szandtner Annára vonatkoztattam, aki a Kamrában bemutatott Fekete tej óta számomra evidens módon a legtehetségesebb színésznők egyike. Minden rezdülése, a kék leplének meglengetése is jelentésteli. A hasonló szerepekben elvárt egyensúlyozás megy neki, romlott is és ártatlan is egyszerre. Egyszerre csábít négy férfit, elhisszük neki a kivételes vonzerőt, ugyanakkor az esendőséget és sérülékenységet is. Jól állnak neki Izsák Lili és Szlávik Júlia jelmezei, amelyek önmagukban is érdekesek. (Az előadás elején egy számomra kevéssé érthető, némileg ripacskodós jelenet van, papír-ruhákban. Bevallom, kevéssé tudtam ezzel mit kezdeni. Annyit érzékeltem, hogy szellemesek a jelmezek. Ez a jelmez-stílus visszaköszön a Nemzeti Amphitryonjából, ami Gothár Péter ezt megelőző rendezése volt.) Az előadást csak azért is érdemes volt megrendezni, hogy Szandtner Anna eljátszhassa ezt a szerepet, gondoltam előtte. Utána pedig azt gondoltam, hogy más igazi indokot nem is tudok találni arra, hogy épp ezt vették elő.
A többi színész kevésbé került hosszasan az előtérbe. Polgár Csaba és Ficza István diákként is jó, de egészen kitűnőek női szerepeikben. Különösen Polgár Csaba az, aki prostituáltat és feleséget is játszik. Egyik szerepében meglehetősen kihívóan villantja meg vádliját, lóbálja retiküljét, míg a feleség szerepében tele van gátlással, csak néha pillant fel visszafogottan a jelenlévőkre drapp kosztümjében. Persze a Jógyerekek képeskönyve óta megszokhattuk a nem-cserés rendezéseket, nem meglepetés. Ha persze azokra a nézőkre gondolok, akik nem látták a színház teljes repertoárját (nekem is hiányzik még egy, a Két néni - én sem láttam mindent), azoknak lehet akár revelatív élmény is. Polgár Csaba jellemzően központi szerepeket játszik, most egy kicsit pihenhet - ennek az előadásnak a fő terhei nem az ő vállán nyugszanak. De rendesen odateszi magát és karakteres.
Mácsai Pál két karaktert kapott: színházigazgató és pap. A két szerepe között van némi kapcsolat, hiszen a színház és az egyház is az emberek lelkéhez próbál közel férkőzni (más párhuzam is van, de most ez is elég). Igazgatóként szendvicsember, aki saját maga reklámozza a színháza Tell Vilmos előadását. Széles gesztusokkal dolgozik, némileg egy bohózati figurára hasonlít. Az igazgatók ugyanezt a reklámtevékenységet folytatják, csak egy hajszállal burkoltabban. Gondoljunk a Vígszínház év eleji kampányára, a fotókra, amelyeken Eszenyi Enikő és társulata áll kartonpapírból készült hevenyészett táblákkal a körúton. "Pártolj közönség!" Ez a vágya a darabbeli város igazgatójának is, akinél előadást kíván rendelni Lolával a főszerepben a tanár. Na, itt még nem tartunk, hogy a közönség egyes tagjai direkt módon mondják meg, hogy mit néznének és milyen szereposztással. Egy kicsit elmerengve a gondolaton, lehet, hogy hasznos lenne egy színháznak, ha kitenne egy dobozt és lehetne kívánságokat bedobni. Már akkor megérné, ha egyetlen használható ötletet is kapnának.
Ezen a pénteken úgy mentem el erre a főpróbára, hogy előzőleg nem olvastam el a regényt, hiszen a Mephistóval voltam elfoglalva és nem Heinrich Mann, hanem az unokaöccse, Klaus művével keltem és feküdtem napokig. A Nemzeti előadásának értékelésében ez meg is zavart, hiszen óhatatlanul is számon kértem az előadáson a regény felfogását. Most feszülten vártam a cselekmény fordulatait, élveztem a tudatlanság minden előnyét. Holnap fogom elkezdeni a regényt és kíváncsi vagyok, hogy ahhoz képest milyen az adaptáció. Később erre külön visszatérek.
Ez az 1904-es regény egy német kisvárosban játszódik, a nyárspolgárok álszent élete áll a középpontban. Sok más előadásból visszaköszön ez a világ, jól ki vannak dolgozva a karakterek. Epres Attila, Znamenák István és Debreczeny Csaba is erős ezekben a jelenetekben, amelyek elsősorban azt a hátteret mutatják, a "volt-tanítványok körét", akik ellen harcol a tanár. Akármennyire is korrupt és hazug ez a banda, ez semmiképpen nem igazolja Osvány tanár úr viselkedését. Nem tudunk igazán egyik féllel sem együttérezni, kellemetlen ez a világ úgy, ahogy van. Igazán nem tudunk vele örülni, amikor szerelmes lesz, és akkor sem sajnáljuk, amikor a papírforma szerint megcsalják. Akármilyen nagy színész Gálffi, nem tudja teljes mértékben hitelesíteni ezt a karaktert. Gálffi a humoros jelenetekben a legjobb. A nézőkkel való kapcsolat erősebb a szokottnál, ami azon is múlik, hogy a nézőtéren egy palló vezet át a színpadra. Húsz nézővel kevesebb tud leülni, de ez az elrendezés több lehetőséget ad a szereplők mozgatásánál. Ezen a pallón egy drámafoglalkozás keretében átmentem magam is egy osztállyal (az Örkénynek nagyon jól működő ifjúsági programja van, ingyenes!), így önmagában ezt is kíváncsian vártam, hogy a palló miként fog beválni. Működött. Egy jelenetben Gálffi a lándzsáját egy gyanútlan néző kezébe nyomta ("Fogja már!!"), aki történetesen a negyedik sorban ült a palló mellett. A férfi engedelmesen tartotta is, egészen addig, amíg el nem vette tőle negyedóra elteltével. A második felvonás elején a nézőtéri lámpák is kigyulladtak, mi is részt vettünk egy iskolagyűlésen, rajtunk is számonkérte Znamenák, mint igazgató a Hunok sírjának megrongálását. Köztünk ültek a diákokat játszó színészek.
Ez után a jelenet után az előadás látványosan ellaposodott és a pályáról letért tanár, aki most már Lola férjeként tengette napjait, kicsit sem volt érdekes. Betagozódott a társaságba. Nekem az volt a benyomásom, hogy míg az első felvonást ugyan kissé hullámzónak, de többnyire érdekesnek tartottam, a másodikban mintha eltűnt volna a darab. Ültünk, néztünk és nem történt semmi figyelemre méltó. Lehet persze, hogy a mi életünk sem érdekesebb semmivel, csak szerencsére azt nem látjuk kívülről.
A Kék angyalt a színház állítólag előbemutatónak minősítette. Nem tudom, a honlapon ez nem szerepel. Ha ez a hír igaz, akkor úgy tűnik, hogy mégsem csalt meg az az érzésem, hogy lenne még mit igazítani rajta. Várjátok ki az őszt, az igazi bemutatót, csak ezt tudom javasolni.
