Majdnem minden műnek lehet ez a tanulsága, ez a kedvenc idézetem, mint néhányan tudjátok. Az ember leggyakrabban a saját mulasztásaiért, hibáiért, gyávaságáért, rossz döntéseiért lakol, bár alkalmanként mások miatt is. Ritkábban.
Jelen esetben adott egy anya, aki rengeteget szenvedett, hogy a családi vagyont megtartsa, a fiait felnevelhesse. Túl nagy volt a felelősség rajta és minden áron azon volt, hogy a család fennmaradjon. Legnagyobb fiát óvja-védi, mindenben segíti és dönt helyette, még a kézirataiba is belejavítana legszívesebben. A család jövője viszont megkívánja, hogy utódok legyenek és emiatt eldönti, hogy a fiúnak nősülnie kell. A fiú mindenben anyjához igazodik, a megfelelni vágyás hajtja elsősorban, így hamarosan kinéz magának egy lányt, aki persze nem olyan, amilyen neki való. Attól tartunk, hogy ennek az anyának egyetlen nő sem felelne meg. A nő túlságosan öntörvényű, akaratos, nem hajlítható. A férfi viszont nagyon is az, továbbra is az anyja pici fia akar maradni. Ebben a felállásban nem lepődünk meg, hogy lehetetlen, hogy a házasság működőképes legyen. Mindenkinek meg van a maga igazsága, mindenki hibázik és sérül. Kevéssé alkalmazkodnak.
Ez a háromszögtörténet érdekes, számtalan hasonló játszódik le közöttünk. Ami még érdekesebbé teszi, hogy a történet középpontjában Madách Imre áll. Mindannyian tanultunk a Tragédia kapcsán a költő és felesége rossz házasságáról (Kepler-jelenetek), és valószínűleg kizárólag Madách szempontjából. A helyzet ennyire nem volt egyszerű. Számtalan sérelmet hordozhatott Fráter Erzsébet is, aki Egressy Zoltán darabjának kiemelten fontos szereplője. Ő a legnagyobb áldozat a három szenvedő fél közül. Ő az, aki lepusztultan, szegényen és a gyerekei nélküli élet után halt meg, mivel a férje egyértelműen az anyját választotta a házasságuk után is első számú bizalmasának. Nem lett volna persze szükségszerű a válás, amennyiben Madách nem kerül hosszú hónapokra börtönbe (Kossuth titkárát bújtatta) és ez alatt az idő alatt az anya ki nem éhezteti a saját jövedelemmel nem rendelkező asszonyt. Fráter Erzsébet az elszenvedett megaláztatásokat kompenzálandó eljárt bálokba, ami élénk megbotránkozást keltett a környéken, hiszen mindenki tudta, hogy a férje börtönben ül. Szeretője is lett. Ez a magatartása jó alkalom volt arra, hogy rákényszerítsék a válást, majd a gyerekeket is a férjnél kellett hagynia. A megítélt tartásdíjat sem fizették ki neki később rendszeresen, így adósságokat csinált, koldusbotra jutott. Minden fél megszenvedte a történteket, mert egyikben sem volt minimális hajlandóság sem a többiek szempontjainak átgondolására.
Madách legalább annyi sérelmet szenvedett el az anyjától, mint a feleségétől, a Tragédiában még sincs egyetlen jelenet sem, amely egy anyát negatív színben láttatna. Nincs zsarnok anya, aki annyira ráül a fia életére, hogy egészen megnyomorítaná. Van anya pozitív szerepben (lsd. Athén). Valószínűleg annyira félhetett Majthényi Anna véleményétől, hogy csak az élvezetekre vágyó és műveletlen feleségétől elszenvedett sérelmeket merte beleírni a darabba is. Egressy Zoltán egy kicsit helyrebillenti a torzképet, amely közöttünk élt Fráter Erzsébetről. Nagyon hasznos darab, talán segítene, hogy Madách Imrét közelebb vigye a diákokhoz. Az egri előadás színlapjára rá is van írva, hogy középiskolásoknak. Ez azért kevés. Én azt gondolom, hogy ez a darab mindenkinek fontos lehetne, okulásképpen. Akármilyen családban előállhat hasonló helyzet, tömegével vannak fiús anyák, akik megfontolhatnák, hogy meddig segít a gyereknek a túlságos ragaszkodás. Nem veszélyes-e ez egy ponton túl. Lehetnek házaspárok, akik pedig elgondolkodhatnak azon, hogy esetleg az anyósnak valamiben igaza is lehet. Többről szól ez, nemcsak Madáchról, hanem az emberek együttélésének és alkalmazkodásának kilátástalanságáról is.
Valószínű, hogy ennyiből is átjött, hogy én történetesen kedvelem ezt a kortárs magyar drámát. (Olvasható: Egressy Zoltán: Nyolc dráma, Ant-Ko,Bp., 2005)
Milyen az egriek előadása?
Én a darabot 2003-ban már láttam a Thália Színházban, Kőváry Kati rendezésében. A szokásosnál is erősebb emlékképeim vannak róla, igazán gyakran gondolok rá. A darab hatott arra is, ahogy Madáchot tanítottam azóta, ez is nyilvánvaló számomra. Abban az előadásban igazán „nagy alakítást” nyújtott Kiss Mari, mint Majthényi Anna és Tóth Auguszta, mint Fráter Erzsébet. Két borzasztó erős és öntörvényű nő csapott össze egy nyamvadt pasasért. Be kell ismernem, hogy nem is emlékeztem a Madáchot játszó férfi színész nevére. Annyira jellegtelen volt. A rendezés kevés eszközt használt, lényegében üres volt a színpad, végig lekötött minket a beszélgetés.
Jelenleg Beke Sándor rendezésében játsszák az egriek a darabot. Beke Sándor már megcsinálta ezt korábban Kassán is, tehát jól ismeri és nyilván szereti is, másként nem nyúlt volna ismét hozzá. A korábbi munkáját nem láttam. Jelen esetben nem éreztem túl invenciózusnak a megoldásait. Túl sokat pakolgatják a pár széket, elég statikus az előadás, nem sok mindent talált ki a szereplők mozgatására. Akárhogy is, szószínház ez, jó színészekkel működik csak. A rendezőnek valószínűleg nem sok beleszólása lehetett a szereplők kiválasztásába, vagy ha igen, akkor higgyük el, hogy a rendelkezésre álló legjobb színészeket használta a társulatból. Az a baj, hogy egy háromszereplős darab elbillen, ha csak egy vagy két alkalmas színész adott, ahogy egy háromlábú szék sem áll meg két lábon. A Vesztett édent csak három, igazán a szerephez illő művésszel lenne szabad bemutatni. És igen, nagyformátumú nők kellenek, akik a figurák igazságát láttatni tudják.
Jelen esetben a Majthényi Annát játszó Dimanopulu Afrodité egészen sematikus, kétdimenziós. Egy erőszakos anyát látunk, aki rendkívül szűklátókörű. Hiába tudjuk, hogy igaza van, ez a fiatal lány tényleg műveletlen, nem igazán alkalmas társ az írónak, de mégsem tudja az ő igazságát elfogadtatni a nézővel, annyira ellenszenves. A szeretetkapcsolat, ami minden bizonnyal mégis a fiát hozzá fűzi, az kimarad. Ebben a beállításban sokkal kevésbé érthető, hogy miért ragaszkodik hozzá a fiú és miért ennyire béna, hogy nem képes lerázni az anyai önkényt. Kiss Mari bizony elhitette azt is, hogy művelt, valódi nagyasszonynak látszott. Jelenleg az előadásnak ez a pillére így nagyon rozoga. Kicsit sem tudjuk szánni ezt az anyát, aki minden jó szándéka ellenére is csak ártani tudott a kedves gyermekének. Ez elég tragédia önmagában, pedig ott van mellette még a másik két ember, akinek szintén megvan a saját igazsága, a saját bűne és ennek következtében a saját tragédiája.
Vegyük a másik asszonyt, aki a betolakodó. Fráter Erzsébetet a Radnótiból elszakadt Marjai Virág játssza. A pesti nézőknek ő az egyetlen, aki a szereposztásból ismerős. Marjai Virág jobban közelít a szerep lényegéhez, mint kolléganője. Ugyan a báli ruhája nagyon előnytelen és inkább parasztlánynak tűnne, nem kisasszonynak, trampli, ennek ellenére elfogadhatjuk, hogy ilyennek, bárdolatlannak, műveletlennek, zabolátlannak és hebehurgyának láthatta Madách és így tetszett meg neki ez a „gondozatlan vadrózsa”, ahogy a nő magát nevezi a darabban. Elhisszük neki az akaratosságot, azt, hogy nem képes spórolni, hogy nem olvas, hogy tájékozatlan a politikában, a gazdaság dolgaiban, hogy szeretne bálokba járni, hogy kevesli a férje figyelmét, aki nem beszélget vele, nem próbálja fejleszteni, nem foglalkozik vele. Érzékeljük a gyengeségét, hogy rosszul bírja az éhezést, a megaláztatást, hogy szenved attól, hogy anyósa szeretetét sosem kaphatja meg és emiatt ösztönösen meggyűlöli. Megértjük, hogy miért fordul más férfihoz, miközben szereti a férjét. Alapvetően rendben van az a kép, amelyet Marjai Virág formál. Ebben az alakításban az is benne van, hogy nem lett volna szükségszerű, hogy felbomoljon a házasság, hiába volt ő gyenge. Lett volna a férjének és az anyósának kicsit több bizalma hozzá, vagy ha nem, de a körülmények kedvezőbben alakulnak (Madách nem kerül börtönbe és nem lesz kiszolgáltatva az anyósának, vagy nem kell később az anyósa birtokára költözniük), akkor is nyert ügye van. Talán az is elég lett volna, ha a gaz Madách nem tölti minden idejét olvasással, viszont szeret táncolni és nem hagyja, hogy egyedül bálba menjen.
De amilyen gyenge a nő, legalább ugyanolyan gyenge, sőt gyáva a férj is, Portik Győrffy András ábrázolásában. Míg Marjai Virág alakítására azt mondom, hogy elfogadható, P. Győrffy András Madáchként igazán emlékezetes, kitűnő. Megérdemelné, hogy hasonlóan erős partnereket kapjon, amilyenek a korábban említett Kőváry-rendezés színésznői voltak. Miatta volt érdemes újra megnézni a darabot. Végigviszi a karakter életútját. Hitelesen mutatja az anyjához fűződő ambivalens kapcsolatot, bár ebben a helyzetét eléggé megnehezíti, hogy nem talál partnerre. Látjuk, hogy szenved, megfelelni vágyik, tudja, hogy hálásnak kell lennie, de mégis terhesnek érzi anyja elvárásait. Szeretne valakihez tartozni, valakit szeretni, valakitől szeretve lenni, de mégsem tud egészen elszakadni anyjától és nem tud az új társhoz szívvel-lélekkel hozzászegődni. Félve udvarol. Nem osztja meg a feleségével titkait, nem is próbálja megosztani vele érdeklődését. Nem veszi észre, hogy mire lenne szüksége a mellette élő embernek. Gyenge arra, hogy megvédje. Nem hozzá megy haza először a börtönből, hanem az anyjához. Nem veszi észre, hogy ennek van jelentősége. Látjuk azt a folyamatot, ahogy a férfinak már egyre fontosabbá válik a költészete, feltétlenül érdekesebbé, mint a saját hétköznapi élete. Látjuk a szerelmet, a féltékenységet, a szerelem kihunyását, majd fel-fellángolását, a lemondást. Ha az anya figurája kétdimenziós, Madách alakja legalább négy. Portik Győrffy András. Érdemes a fiatal színész nevét megjegyezni. Van még néhány színész Egerben. Fáj még az emléke a régi társulat felbomlásának (abban is benne volt Dimanopulu Afrodité a port.hu tanúsága szerint), de mit tehetünk, jönnek az új előadások, azokat kell néznünk. Az egri önkormányzatnak is. Ki tudja, hogy nekik eszükbe jut-e néha, hogy annak idején másként kellett volna lépniük. Az előadás kapcsán nekem eszembe jutott. Lehetett volna ugyanez a darab jobb előadásban is színpadra téve. Hátha megérjük azt is, majd egyszer. Remélem, nem kell ismét tíz évet várni rá.
