Ez a 14. bejegyzésem a K 2 Színház előadásai kapcsán, és ez egy független, kevés bemutatót tartó társulat esetén mutatja, hogy talán kicsit több, mint kétharmadát láttam az elmúlt öt évben tartott előadásaiknak és fontosnak tartom őket annyira, hogy kövessem a munkáikat. A Fábián Péter és Benkó Bence páros által vezetett műhely, amelynek legtöbb tagja a kaposvári egyetemen egy osztályban tanult (innen a név), gondolkodtató színházat játszik, új darabokat írnak, másokat átalakítanak, kísérletezik a rendelkezésre álló színházi formákkal is, és így talán képesek kicsit kiemelni a nézőt a megszokott rutinjából, és más nézőpontból mutatnak fel számunkra jól ismert történeteket is.
Piti Emőke - Viktor Balázs - Borsányi Dániel - (az előadásokat közönségtalálkozó is követi, ez a kép már egy ilyen alkalommal készülhetett)
Két hete Miskolcon Az emberek alkonyát láttam, amely pláne kifejezte, hogy a csapat elsődleges törekvése az, hogy a nézőt aktív gondolkodásra serkentse. Ugyanez a helyzet az Antigonéval is, amely Fábián Péter rendezése, és nagyon alkalmas arra, hogy házhoz menjen. Megrendelhető, és ezt a két nálunk lejátszott előadás alapján javaslom is, mert nagyon sok diákot valóban érdekelt, ugyanakkor aki nem tanár és nem tud 30-40 diákot összeszedni egy alkalomra, annak továbbra is ott vannak a meghirdetett MU Színházban játszott előadások.
Az előadást a „K2 fele” játssza, Borsányi Dániel, Piti Emőke és Viktor Balázs. (A másik fele pedig a Benkó Bence által rendezett, szintén tanteremszínházi Hűséget.) Ami nagyszerű a koncepcióban: az eredeti mű témája és alapkérdése megmarad, de a diákok számára átélhetőbbé teszik azáltal, hogy a zsarnok-alattvaló helyzetet egy konfliktusos tanár-diák viszony kapcsolattal is színezik, a szereplők néha Szophoklész szövegéből idéznek, és rendkívüli gyorsasággal lépnek egyik szerepükből a másikba. Persze, nem az összes szituációban indokolt az, hogy Kreónként vagy Antigonéként szólalnak meg, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy az alapkérdésen mégis elgondolkodtassanak és ne unják el magukat közben.
A két előadás nagyrészt más közönség előtt zajlott, de volt öt újranéző diák is, sőt olyan is, aki a mai második előtt közvetlenül jelezte, hogy beülne ismét. Valaki olyan, aki eredetileg nem nagyon akart jönni, de a többiek mind jelentkeztek, tehát valahogy rávette magát. Ez az egy eset kifejezetten a csapat hatásosságát mutatja, mert mi lehetne nagyobb eredmény, mint egy olyan ember tetszését elnyerni, akit a színház eredendően eddig nem kötött le.
A hétfői nézők közül szinte mindenki visszaült a megbeszélésre, ma viszont csak a csoport harmada – talán hosszú volt az előadás és a megbeszélés között adott tíz perc szünet, és túl jó idő is volt ahhoz, hogy bent maradjanak egy hosszú nap után, és mindenki számára világos volt, hogy nem kötelező maradni. A jövő héten a két előadáson résztvevő összesen hét osztály tanulóival meg fogom beszélni a látottakat, talán ki is egészítem majd ezt a bejegyzést, ha elhangzik valami igazán fontos.
Én nagyon szerettem az előadás alapkoncepcióján kívül a színészek rugalmasságát, igazodását a hirtelen kialakult helyzetekhez. Borsányi Dánielnek tanárként volt is módja a mai előadáson sutyorgók megintésére, de nem vitte túlzásba az interakciót, akár sokkal fenyegetőbben is felléphetett volna a nézőként részvevő diákokkal, hogy ne csak Antigoné bőrén érezzük, hogy milyen is Kiss Attila tanítványának lenni. Piti Emőke szenvedélyessége-egzaltáltsága valóban átlagon felül dominált, és meg lehetett benne látni az igazi Antigonét farmerben is, míg Viktor Balázs diákként és Iszméné/az Őr szerepében is a hozzánk legközelebb álló szereplő volt, akinek vannak félelmei, aki megpróbál igazodni a hatalom elvárásaihoz is, vele lehetett leginkább azonosulni. Még elég fiatal ő is, Emőke is ahhoz, hogy diáknak nézzük őket, és ez meglehetősen szerencsés az előadás hitelessége szempontjából, mert a valódi diákok számára is illúziókeltőek lehettek.
Jó ez a hármas együtt, ideális választás volt számukra az Antigoné és talán a diákok érdeklődését önmagában is felkelti, hogy érezzük, hogy az előadók számára fontos az előadás. Ez nagyon jó eredmény lenne, ha netán egy-egy diák érdeklődésből olvasná el ezek után a művet is, nem csak azért, mert torkán a kés és kötelező. Ha még a felvetett kérdéseken is elgondolkodnának, hab lenne a tortán. Hátha mégis így lehetne…
