Van rá eset - bár nem sokszor -, amikor nagyon nagyon vár az ember egy estét, egy előadást és mégsem csalódik. Ilyen egészen biztosra vehető örömforrás Dinyés Dániel operabeavatója, ezért is veszik meg rá a jegyeket két hónappal előre.
A magyarázat roppant egyszerű: rengeteget lehet nevetni, árad felénk az energia és a derű, már csak azért is, mert a színen lévők mind nagyon szeretnek ebben a munkában részt venni. Hangsúlyozottan játékot látunk, még csak nem is előadást, hanem próbát, amelynek nincs vérre menő tétje (nem kell azon sem izgulni, hogy sikerül-e kiénekelni egy hangot vagy sem), kapunk új információkat is az operáról, a zenét pedig jó hallgatni. Ennyi a titok. Szeretünk nevetni és Dinyés Dániel opera-magyarázatait hallgatva ez gyakran előfordul, az énekeseket - akár próba nélkül "csak" eléneklik az áriáikat, akár Göttinger Pál utasításait hajtják végre, jó nézni. Utóbbi nem ritkán mond néhány olyan mondatot is a darab értelmezésekor, amelyekből kiderül, hogy jóval alaposabban gondolja át a Cosí fan tutte nagyon is emberi helyzeteit, mint ahogy az más operát rendezők munkáin látszik, egy-egy megállapítása akár mélyebbre is mehet, de ez nem zavar meg minket abban, hogy az estét felhőtlenül élvezzük. Nagyon nehezen tudnék az idén megtekintett 97 előadásból olyat mondani, amelyiken ennél is jobban szórakoztam volna, igazán felhőtlenül.
Ha valaki még nem volt és kedvet kapott, annak jó hírként szolgálhat az, hogy a következő alkalommal a színpad mélységét csökkentik és így további emberek fognak beférni. Már ma is annyira tele volt a nézőtér, amennyire ez egyáltalán lehetséges, minden lépcsőfokon is ültek, de most úgy néz ki, hogy még akár tíz százalékkal is nőhet a létszám. (Az nem derül ki, hogy ezeket a plusz helyeket már el is adták, vagy még szabadok - akit érdekel, vegye a fáradtságot és kérdezzen utána, írassa fel magát várólistára, stb.)
Ma összeismerkedtem egy olyan nézővel, aki eddig mindegyikre venni tudott jegyet, sőt a következő kettőre is (jan. 11, febr. 26.), amelyeknek már fix az időpontja. Elárulta, hogy miként sikerült. Pártoló. Ennyire egyszerű. Aki pártoló tag a Katonában, annak elővételi joga van. Sokan azért lesznek pártolók, hogy legyen esélyük erre a beavatóra járni, mivel úgy néz ki, hogy erre az összes jegy elővételben kel el. (Több előadásra is adnak tíz százalékos kedvezményt, így a pártolói tagdíj egy jelentős része visszatérül, HA valaki tényleg sokat jár a színházba.)
Ezen az estén - három órában, két részletben - három együttest néztünk meg, a szokásos módon. Először egyben meghallgattuk, majd a zenéről kaptunk háttér információkat, melyeket az énekesek illusztráltak is egyes részletek beéneklésével, majd a rendező elmondott egy lehetséges koncepciót - mindig hangsúlyozva, hogy ez még nem a végleges -, majd megnéztük a jelenetet a gyakorlatban is.
Ma este mind a hat szereplő jelen volt és erősen úgy nézett ki, hogy az operaénekeseket (Kolonits Klára, Szolnoki Apollónia, Varga Donát, Cseh Antal) kellően inspirálta a két színész (Kulka János, Pálmai Anna) jelenléte, míg a színészeknek érezhetően sikerélmény volt együtt énekelni a felsoroltakkal. Mindenki számára fejlesztő hatású a feladat együttes végrehajtása, nem csoda, hogy jól érezték magukat ők is, nem csak mi, akik néztük őket.
Az első elemzendő részlet a kvintett volt, melyben a darab elején a férfiak elbúcsúznak szerelmeseiktől Don Alfonso tanácsára, hiszen elvileg háborúba indulnak. A darabot felületesen nézve is észleljük, hogy Fiordiligi és Dorabella hozzáállása más a történésekhez, míg az első valóban mélyen érez, testvére felszínesebben éli át szerelmi kapcsolatait is. Dinyés Dániel zenei bizonyítékokkal szolgál. A jelenet f-dúr hangneme egyértelműen arra utal, hogy ez a búcsú-jelenet alapvetően hamis, jelzi a hazugságot és csak Fiordiligi szólamánál vált g-mollba, amely a szerelmi fájdalom hangneme. Fogalmam sincs, hogy a beavató többi résztvevője milyen mély zeneelméleti ismeretekkel ül ott, mit tud ezzel kezdeni, ugyanakkor ezt hallva feltétlenül leszűrhető Mozart tudatossága és az is, hogy a helyzetek elemzésekor ezeket a szerzői szándékokat semmiképpen nem érdemes figyelmen kívül hagyni. Mellékszálon eszembe jut: talán az lehet a magyarázata annak, hogy annyi félresikerült operarendezés látható, hogy a rendezők többségének sincs meg ez a mély tudása a darabokról, nem mennek le egészen eddig a szintig, pedig muszáj lenne. A mezei néző mit tehet, elhiszi, hogy az f-dúr miatt ez csak egy hamis búcsú-jelenet lehet és ezek után nagyon logikusnak is tűnik a rendezői kommentár: a négy szereplő - magának is - eljátssza a fájdalmas búcsút, de valójában mindenki már túl szeretne ezen lépni, a férfiak hozzákezdenének a kalandhoz, a lányok pedig legszívesebben kipihennék már az egészet - "másnap majd délig alszanak", erre számítanak. Senki nem vallja be, hogy most valójában megkönnyebbültek, egyedül Don Alfonso szórakozik jól közben és már a zsebében érzi a pénzt, biztos benne, hogy meg fogja nyerni a fogadást. Látjuk a jelenetet, a két lány az asztalnál ül, mögöttük udvarlóik és senki nem néz a másikra. (A szemkontaktus hiánya egy operánál annyira nem újítás, az énekesek rendszerint a karmestert nézik, esetleg a néző tud belőle rendezői koncepciót gyártani - most kivételes esetnek voltunk tanúi, amikor oka van annak, hogy a szereplők rá sem pillantanak a másikra.)
A szünet előtt még egy részletre van idő és ez a búcsú folytatása, a tercettino, megtudjuk, hogy ráadásul a legszebb, amelyet Mozart valaha megírt. Don Alfonso és a lányok énekelnek együtt ezúttal, nézik a kikötőből távozó hajót, majd ez után közvetlenül az intrikus elénekel egy ariettát, amellyel az éppen imént kialakított édesbús hatást le is bontja azonnal. Ebben valóban felismerhető Vivaldi Négy évszak c. alkotásának egyik legismertebb dallama, bár erre magunktól nem jönnénk rá. (Kolonits Klárának ezúttal a hegedűszólót kellett elénekelnie - hiába, ezen az operabeavató programon mindenféle improvizációra készen kell állni.) Ugyan messzebb visznek a témától és közben kevesebb idő marad a jelenet beállítására, de mégis jók ezek a kitekintések, ahogy Dinyés Dániel egy-egy részletet más későbbi művekből is lejátszik, látjuk az egyes motívumok továbbélését.
A tercett beállításánál megint a szöveg ellen játszik a rendező és a lányok lelkében kotorászva megállapítja, hogy óriási drámát élnek át - rájönnek, hogy nem fáj a búcsú, aminek fájnia kellene. Az árnyalatok szerencsésen megmaradnak így is, Fiordiligi és Dorabella érzelmi élete azért nem mosható össze - Kolonits Klára kendőjébe burkolózva egy sarokba kuporodik le, Fiordiligije valószínűleg nagyon dühösen förmedne rá Göttinger Pálra, amikor azt közölné vele, hogy neki igazán mégsem fáj szerelmének távozása. A fájdalmába nagyon bele tudja élni magát, az biztos. Én elhiszem neki, hogy ez az érzés egész valóját kitölti - annál is inkább, mert sok más tennivalójuk nem akad. Majd júniusban kiderül, hogy ez a jelenet mennyire fog komikus hatást kelteni. Kulka János jelenleg még székeket is borogat, meglátjuk, hogy ebből is mi maradhat meg - az operai hanghatásokat akarják-e ilyen drasztikusan ellenpontozni az alkotók.
A szünet után kezdődik meg az ármánykodás, jön a sextett, amelyben minden szereplő részt vesz. Don Alfonso Despina segítségét kéri a két "új udvarló" bemutatásához, aki jól szórakozik a helyzeten, a férfiak szintén elégedettek a kalanddal és a lányok élénk tiltakozásával is, akik szintén teljes lendülettel dobják be magukat, kergetik Despinát, székekkel fenyegetik a betolakodókat. Erősen úgy néz ki, hogy hiába ment el két udvarlójuk az imént, szó nem lesz fájdalmas sóhajtozásról, délig alvásról pedig pláne nem. A zeneszerző "végigkomponált" felfordulását látjuk, újít, korábban a hasonló cselekmény-fordulatokat recitativókkal oldották meg a szerzők. Mozart elemében van most is, a Figaro óta különösen belejött az efféle jelenetek írásába, és ha jól meg van csinálva, az ilyen jeleneteken valóban jól szórakozik a közönség.
Cseh Antal és Varga Donát maszkírozása önmagában is vicces, de nem mondható el erről sem, hogy több lenne egy jelzésnél. A színpadi álcázás esetén a közönség szerepe a legfontosabb: hallgatólagosan elfogadjuk, hogy felismerhetetlenek a szereplők. Kovalik 2006-os rendezésében mindössze egy napszemüveget adott rá a férfiakra, illetve pólót cseréltek és ezzel jelezték, hogy most ezen túl a másik lányhoz fognak tartozni. Még nem tudható, hogy most ezek a marcona "albánok" (a szöveg szerint nagy szakállal és bajusszal ellátva) miként fognak festeni a végső változatban, mennyire lesznek viccesek, mennyire lesznek vonzóak, elhihetjük-e majd azt, hogy a lányok beléjük szeretnek.
Akárhányszor találkozom a történettel, amely rokon például Boccaccio korábban megírt hasonlóan a női hűségre tett fogadásról szóló novelláival, mindig megállapítom, hogy hamis az egész, irreális, hiszen a való életben vajmi ritka lehet, amikor bárki ilyen energiákat mozgósítva, ekkora kitartással és lendülettel ostromoljon egy nőt a szerelméért. Ha valaki mégis ezt teszi, nyilván komoly esélye van a győzelemre. (Ezek után épp az ostromlónak magyarázgatni, hogy a vár nem volt elég erős, mert behódolt, több mint tisztességtelen.)
A próba során, mintha csak tudta volna, hogy engem ez mostanában érdekel, egészen mellékesen megtudjuk azt is, hogy mi az a Nápolyi sext, amely egy zenei műsor címévé is vált a Tilos rádióban.
Ezek után várjuk az ígéretes folytatást, amely már nincs messze - január 11-én következik.
