Kékszakállú (és más kortárs operák) nyilvános castingját tartották ma az Armel Operafesztivál keretében a BMC-ben. Megközelítőleg három hete tudtam erről a lehetőségről és ismerve a felkért énekesek névsorát, akiket ezen a blogon is gyakran emlegetek, nagy várakozással néztem elébe. Minden akadály szinte magától elhárult, részt tudtam venni a teljes programon. Az élmény először felemás lett, a nap végére ez a kijelentés már eufémizmusnak tűnik. Erről a castingról következik néhány (nyilván szubjektív benyomásaimat tükröző) gondolat.
A castingnak két része volt. Délelőtt 11-től 22 énekes mutatkozott be egy-egy - leginkább ritkán játszott opera - áriájával. A legtöbben franciák voltak a résztvevők, de volt köztük a magyarokat leszámítva holland, olasz, angol és koreai is. Vegyes volt a kínálat és vegyes volt a színvonal is. Nem látom különösebben érdekesnek azt, hogy ismeretlen külföldiek nevét felsoroljam, de valóban volt néhány olyan énekes, aki fiatal kora ellenére is már képes volt arra, hogy a figyelmet egy hosszabb árián keresztül is magára vonja, akármilyen külsődleges színpadi eszközök nélkül. A helyzet nem volt hálás, hiszen a közönségnek 22 alkalommal kellett egy más-más hangulatú operára áthangolni. Van, akinek sikerült, míg más esetben az ember átélhette az idő relativitását: nagyon hosszú tud lenni 4 perc is. Én ezért sem szeretem különösebben a gálákat, mert míg egy közepesen elénekelt ária egy teljes előadásban elmegy, különösen, ha jól eljátsszák hozzá a szerepet, ha ki van emelve, akkor óriási energia kell ahhoz, hogy 3 perc alatt egy teljes élmény születhessen meg hirtelen a semmiből.
Az áriák közül a végén hallhattuk a hat magyar énekest, akik nem maguktól jelentkeztek, hanem felkérték őket a Kékszakállú két főszerepére. Érezhető volt a különbség - ki hinné, de számít ha valaki régóta a pályán van. Ez fel is vetette számomra a kérdést, hogy olyan énekesek, akik már a szerepet többször énekelték és bizonyítottak, mi több felvételeik is nézhetőek, akár képanyaggal is, miért vannak itt ezen a bemutatkozó részen, különösen úgy, hogy csak a Kékszakállú casting jöhet szóba számukra, amelyik délután négy után kezdődött.
Az összes áriából, amit hallhattunk számomra egyértelműen Miksch Adrienn előadása (Giordano:Andrea Chenier - "La mamma morta") volt a legszebb, egészen megható. Ezen a blogon egy éven belül 14 alkalommal foglalkoztam az énekesnő előadásaival, és ez most egy újabb nagy élmény volt. Nem nagyon értem, miért nem lehet jelen rendszeresen az Operaházban is. A mai nap egyik fő értéke volt, hogy ezt az áriát hallhattam tőle.
Az áriák meghallgatása egyre ért véget, majd délután háromtól minden operaház külön termet kapott és egyesével folytak a castingok tovább. Én értelemszerűen az avignonira ültem be, mert a Kékszakállú bemutatója ott lesz.
Eötvös Péter "Senza sangue" című egyfelvonásosát célzottan azért írta, hogy Bartók egyetlen operája előtt játszhassák majd. Avignonban jövőre ez színházi körülmények között is meg fog történni, e célból a BMC koncerttermében előbb az Eötvös operához, majd a Kékszakállúhoz kerestek főszereplőket.
Az Eötvös egyfelvonásos castingját a zeneszerző személyesen és a felkért rendező, Alföldi Róbert közösen irányította. Lehet, hogy már kiderült számotokra, hogy a blogom indulásához nagy lökést éppen a színész-rendező személye adott, akiről két év alatt 57-szer írtam. Így tovább nem is színezem, hogy mennyire örültem annak, hogy még ha rövid időre is, de láthatom énekesekkel próbálni. Ráadásul egy nap alatt is látszott, hogy Alföldi Róbert erőssége a munkafegyelem. Pontosan érkezett, a zsűriből mindössze harmadmagával tettek így (Eötvös Péter és Almási-Tóth Andráson kívül mindenki más elkésett), végig koncentrált és maximalistán dolgozott. (Francia énekest választottak végül a Senza sangue férfi főszerepére, Romain Bockler személyében.)
A Kékszakállú válogatása négy után kezdődött. Három párra osztották az énekeseket. Először Eötvös Péter vezénylete mellett énekeltek, majd a rendező, Nadine Duffaut irányításával szituációban is folytatták.
Először Rácz István és Ócsai Annamária kezdett. Rácz István benyomásaim szerint ma különösen jó formában énekelte már Fülöp király áriáját, amelyet szeptemberben háromszor is hallottam tőle. Ócsai Annamária volt számomra a fellépők közül az egyetlen ismeretlen.Nem ment rosszul a délelőtti La Favorita sem, és úgy láttam, hogy a castingon őt viszonylag keveset javították, könnyedén végre tudta hajtani az instrukciókat és összességében nagyon erős hatást tett fiatal és markáns egyénisége. Én el tudtam vele képzelni Juditot és azt hiszem, hogy előbb-utóbb valóban meg is fogja találni a szerep és egészében is láthatjuk majd, milyen lenne.
A második páros összesített életkora volt a legalacsonyabb. Miután előre nem volt tudható, hogy milyen a rendezői koncepció, ki akar-e tartani az idős Kékszakállú- fiatal nő modellnél, vagy éppen ellenkezőleg, váltani akar, esélyesek lehettek ők is. Kun Ágnes Anna hatalmas izzással, szenvedéllyel énekelt, érvényes Juditként el lehetett volna őt is fogadni. Mikecz Kornél színészi vénája miatt tűnt fel nekem még az évad elején, ő is játszhatná a címszerepet, de alkata miatt érezhető volt, hogy egészen speciális koncepció kellene hozzá. Fiatal is és a szerep klasszikus értelmezésétől messze áll az a figura, amelyet várni lehetne tőle. Vokális teljesítménye alapján én a magam részéről arra is nyitott lennék, hogy vele megnézzem az előadást.
Harmadszor került a sor a legesélyesebbnek tűnő párosra, életkoruk alapján egy klasszikus rendezés valószínűleg éppen a Gábor Géza - Miksch Adrienn párost használná fel. Jól is néztek ki együtt, a jelenetük eljátszása közben is megszületett a kapcsolat, egy érvényes előadás körvonalai kirajzolódni látszottak.
Az egész casting, amire ez a hat énekes bejött megközelítőleg egy órán belül le is bonyolódott. Megvárták ezek után a még majdnem két órával később kezdődő eredményhirdetést.
Az eredményhirdetés önmagában hosszabb volt, mint egy óra, mert minden operaház vezetője beszélt a saját tapasztalatairól. A rendezvény háziasszonya ügyesen próbált rövidíteni, de végül mégis hosszú lett az egész. A beszédek felénél már rájöttünk, hogy nincs elég szék kitéve - így sejteni lehetett, hogy nem találtak minden szerepre énekest.
A saját előzetes jóslataimmal elégedett lehetek, mert az általam érdekesnek talált énekesek közül egyet leszámítva mindenkit kiválasztottak a külföldiek közül. Külön örültem a gaboni Adriana Bignani-Lesca sikerének, aki valóban lehengerlően és nagy komikai tehetségről számot adva énekelt a délelőtt folyamán egy Offenbach áriát. Almási-Tóth András új produkciójához egy koreai énekest talált alkalmasnak (Boram Kim), akinek valamiféle szörnyet kell majd játszania. A rendező korábbi produkcióiban nekem nagyon tetszett Maurice Lenhard, aki most a hollandok előadásába került be. Ezek szerint ismét láthatjuk majd Pesten is.
Természetesen akármennyire is örültem annak, hogy a tippjeim bejöttek, mégis az érdekelt igazán, amire az egész napomat én is fordítottam: ki lesz Judit és ki lesz Kékszakállú. Juditnak Miksch Adriennt választották. A workshop alapján és a reggeli ária alapján én ezt teljesen elfogadható döntésnek tartottam, de mivel a rendező koncepciójáról semmit nem hallottam, ugyanígy rendben találtam volna, ha a másik két énekesnő közül választanak. Biztosan van olyan koncepció, amely őket részesítette volna előnyben.
Ekkor derült az ki, hogy NEM választottak ki senkit Kékszakállúnak, függőben maradt a címszerep. Még ezt is el tudom képzelni, hogy a koncepcióhoz e három különböző életkorú és alkatú énekes egyike sem illett bele. Ami fájt és kívülállóként, az események külső szemlélőjeként mégis megérintett: a három énekes közül a két hosszú pályát maga mögött tudó, jegyzett és felvételekkel is rendelkező énekes esetén nagyon nehezen magyarázható, hogy miért kellett nekik az egész napot a kezdőkkel együtt végigcsinálni. Miért nem tájékozódott a zsűri előre, nem hallgatott tőlük friss felvételt, nem nézte meg a fényképüket és ha ez nem is történhetett meg idő hiányában, miért nem elégedtek meg azzal, hogy délután négyre behívják őket? Ez az, amire szerintem egy már felépített énekesi pálya jogosíthatott volna....Éppen emiatt nagyon rossz szájíze maradt számomra is ennek a napnak, amit egy ideje olyan nagyon vártam. Majdnem annyira le lettem taglózva, mint az a szegény Judit, aki nagy reményekkel bemegy Kékszakállú kastélyába és vizes falakat, vért lát...Ilyen is egy casting. Hát nem, nem irigylem az énekeseket továbbra sem.
