Budaörs számomra a három legjobb évemnek a szinonimája, akárhányszor arra megyek (nem gyakran sajnos), azonnal megrohannak az emlékek. Most tíz hónap után lesokkolt a forgalom látványa, a matrica-rendeletnek köszönhetően nagyjából háromszor annyi autó lehetett délután öt körül a főutcán, mint korábban. Változnak az idők, így változik a színház is. Budaörsön tegnap egy igazán jó előadást láthattam, amely vigaszt nyújthat (ideig-óráig) a helyieknek a megváltozott életkörülményeikért.
Hubay Miklós sok egyfelvonásost írt, melyek közül az 1959-es "Ők tudják, mi a szerelem" a leghíresebb. Én gyerekként láttam tévéjáték formájában, amelynek néhány villanása máig megmaradt bennem. Hector Berlioz szerepében Mensáros László, míg szerelmeként Tolnay Klári volt látható. (Utóbbi Sinkovits Imrével is játszotta színpadon többféle rendezésben.) Ha a színházi adattárnak hihetünk, ebből a darabból kevésszer tartottak bemutatót. Ez nehezen érthető, hiszen egy jól megírt színészdarabról van szó, amelynél kevés nyújt hálásabb szerepet egy idősödő színésznőnek. Márpedig Estella szerepe több nagy egyéniségnek jönne jól. Igazán megnézném még a darabot Molnár Piroskával, Csomós Marival, Tordai Terivel, Béres Ilonával IS, hogy azt az első négyet említsem, aki azonnal eszembe jutott.
Most Almási Éváé a nagy lehetőség, aki meg is érdemli, ki is hozza a szerepből mindazt, amit lehetséges. Nem játszott túl sokat az utóbbi években, most az évadban viszont a Róza (Karinthy Színház) mellett ez már a második méltó feladata. Miatta mentem és nem csalódtam.
Hector Berlioz életrajzába belenézve valóban találunk egy Estellát, aki első szerelmeként említődik. Az viszont, hogy a szerző mást sem csinált, csak e nő után epekedett 48 hosszú éven át, már az írói képzelet műve. (Az igazi Berlioz kétszer is megnősült.)
A történet viszont Hubay darabja, az ő képzelete szülte ezt az Estellát és ezt a Berliózt. Egészen izgalmas választás lehetett 1959-ben a romantika korszakát megidézni, de attól tartok, ha más okokból is, de a mai kortól is van olyan távol ez az időszak, mint volt az ötvenes évektől. A nagyon jól megfogalmazott színlap-szöveget idézem (a dramaturg, Kovács Kristóf írása netán?): "A valóság: a könnyen megszerezhető, felületes érzelmek kultusza rohanó világunkban. A szenvedély anakronisztikusan hat." A színházak repertoárjának számos darabja azt mutatja, hogy a nézőkben erősen él a vágy a romantikára, legalább szekunder élményként sokan meg akarnák tapasztalni "az igazi nagy szerelmet".
Az előadás - ha a prózai színházak kínálatához viszonyítjuk - hangulatában, eszközeiben leginkább a Karinthy Színház repertoárjához áll közel. Burleszk és tragédia egyszerre, amely egy szalonban játszódik. Frigyesi András rendezése finoman értelmezi a szöveget, kellő arányban érezzük a humort és a tragikumot is. Az a típusú rendezés, amelyre azt szokták mondani, hogy nincs is. A szereplők nagy része egészen természetesen közlekedik a szalonban, többeknek nagyrészt, Almási Évának viszont egészen elhisszük, hogy ez az ő szalonja, ahová hagy minket bekukucskálni - megtestesíti és átlelkesíti Estellát.
A darabban két főszerep van, de jelen esetben a hangsúly kissé (nem bántóan, inkább csak a kellő mértékben) átbillen Estella oldalára. Ő az, aki többet van színen, az ő otthonában játszódik a cselekmény, ő áll Berlioz érdeklődésének középpontjában is, és nem utolsó sorban: ő az, akinek titkai vannak, aki még saját magának is hazudott, nemcsak a családjának...A múlttal való szembenézés drámája ez, de katartikus hatású egy élethazugságot tisztázni 48 év után.
Nemcsak a különösen kellemes hangú Mécs Károly által játszott Berlioz egész életére nyomta rá a bélyegét a halálig őrzött reménytelen szerelem, hanem Estelláéra is. Nagyon érzékletes az a folyamat, ahogy követjük Almási Éva ingadozásait, és látjuk végül azt is, milyen az, amikor valakinek a sok éven át önmagával szemben is építgetett védőfalai leomlanak. Látjuk könyörtelennek és végül egészen nőiesen puhának. És még sokféleképpen. Sok színe van Almási Évának, a nyolcvan perces előadás alatt egy egész leélt életet érzékeltet, nem pusztán egy találkozás röpke óráját kísérhetjük figyelemmel.
Mécs Károlynak több jut a humorból, így néha azért az a veszély felmerül, hogy karikaturisztikus vonásai lesznek az "őrült romantikus-zseni Berlioznak, a halhatatlannak". Talán kicsit kevésbé forrt össze a bemutató óta eltelt két hét alatt a szereppel. Nagyrészt illúziót keltő, de nem létezik ugyanazzal az egyszerű természetességgel a színpadon, mint Almási Éva. Könnyen elképzelhető, hogy neki több idő kell, és nagyon bízom benne, hogy a közönség érdeklődése lesz is olyan tartós, hogy kellő előadásszám mellett be tudjon az ő alakítása is egészen érni.
A rendező vagy a dramaturg (netán közösen?) a darab elejére írtak (vagy illesztettek) egy jelenetet, amely szoros kapcsolatba hozható a megidézett múlttal. (Vagy ez az eredeti verzió? - Én a kötetemben enélkül találtam Hubay drámáját.) Egy katonát kapunk ezzel ajándékba (Csillag Botond alakításában kellően szimpatikusat és szerelmeset), aki a szobalánynak udvarol. Páder Petra messze nem néz ki 36-nak, amennyinek említik, még jó, hogy az eredeti verzió "40-50 közötti" megjelölésétől eltekintettek. Ez az előadás némileg tompítja a darab kétszereplős jellegét, különösen azért, mert emlékezetesek lettek a mellékszereplők is. Viszonylag nagy tere van Estella vejeként Szegezdi Róbertnek, aki kellően érzéketlen és üzleties szemléletű. Nem sajnáljuk, amikor váratlanul a nyakába zúdítja a feleségét játszó Kovács Vanda szemrehányásait. Lányukként Mezei Léda valóban érzékelteti azt az üde szeleburdi leányzót, amilyen a nagymama is lehetett egykor...
A nézőtéren nagyrészt idősebb emberek ültek, a színház bérletes közönsége, akiknek a kedvéért lett ilyen emberbarát módon korai a kezdés. Nem éreztem túl élénknek a reakciókat, viszont a figyelem az töretlen volt. Érdekes lenne tudni, hogy a közönség tagjai ugyan átfuttatták-e magukon legalább utólag a történetet hasonló módon, ahogy Estella lánya a lezárásban. Könnyen elképzelhető, hogy a jelenlévők többsége óhatatlanul is felidézett valami hasonló románcot ifjúkorából, amelyre örömmel vagy kedvetlenül, de vissza tudott most gondolni. Elég sokkoló hatása is lehet az előadásnak, ha valaki túlságosan is hasonló élményeket rejt, vigyázat! Ennél csak egy lehet rosszabb, ha valakinek egyáltalán semmi hasonló élménye nem volt.
Budaörs nincs ám messze! A színház a buszmegállóban van, húsz perc alatt a Móriczra vagy a Délihez is eljuthatunk. Akinek mégis elérhetetlen, de szeretik a romantikát, azok megpróbálkozhatnak a Rózsavölgyi Szalon mai bemutatójával, a Romance.com-mal, amelyben épp a bejegyzésem elején emlegetett Molnár Piroska az egyik főszereplő. Ajánló arról is nemsokára következik...
