Szerdán újranéztem az I. Erzsébetet, kicsit több mint kilenc hónap kihagyás után. Van olyan minőségű az előadás, hogy akár többször is érdemes nézni. Az első beszámolóm hiányosságait most észleltem, így most néhány kiegészítés következik. Mi az, amit még érdemes emlegetni az előadás kapcsán?
Az előadás csúcsminőségében eléggé biztos voltam ahhoz, hogy meg merjek rendelni tanítványaim és kollégáim számára egy teltházat, azaz 132 jegyet mindösszesen. Ez az első ilyen alkalom volt az életem során, amikor ennyire ambíciózusan egy egész színházat lefoglaltam. És valóban sikerült, az előadásnak és a fellépő művészeknek volt olyan híre, a darab témája volt olyan érdekes, hogy a 605 diákkal rendelkező József Attila Gimnázium köréből kitelt ez a közönség.
Az előadás teljes egészében beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, a diákok eléggé szerették, a kollégák még inkább, akik az aktuálpolitikai felhangokat is értették. És másodszorra rengeteg új mozzanatot lehetett benne felfedezni, amit elsőre nem feltétlenül vesz észre a néző, mert néhány nagyon erős hatás leköti.
Ilyen nagyon erős hatás a címszereplő alakítása, Fodor Tamásé, aki ha a legjobb női főszereplő díját nem is, de a legjobb férfiét elnyerte. Most, hogy ez már nem újdonságként hat, a kisebb szerepek alakítóit még inkább figyelni tudtam. Azért muszáj legalább annyit hozzátenni, hogy a mesterség csúcsa az, amit látunk tőle, utolsó halk monológjára pedig különösen vonatkozik ez.
Súlyos hiányosság volt, hogy az első alkalommal Bodor Johannát teljes egészében kihagytam, aki a kétarcú boszorkány másik énje volt, Nagypál Gábor kiegészítése. Ők nyitják és zárják az előadást. Jó ez a keret, de első nézésre annyira elementáris erővel hat az, ami a kezdet és a vég között van, hogy óhatatlanul is háttérbe szorult.
Nagypál Gábor csecsemősírása egészen első osztályú. Bercsényi Péter Stuart Mária alakítása most is a kedvencem, most a második nézés még inkább berögzítettem a gesztusait, amelyekre még elég jól emlékeztem február óta. Mosónőként, sőt papként is kap további esélyeket, hogy új oldalairól mutatkozzon meg.( A színészt sok előadásban meg lehet tekinteni a Budapest Bábszínházban, illetve még az Örkényben, éppen a Stuart Máriában...)
Legutóbb nem kapott elég hangsúlyt Király Attila , különösen mint Leicester Grófja. Miután az előadásban számos színész tündököl-parádézik női szerepben, férfi színésznek férfit játszani nem tűnik olyan fokú kihívásnak. De most is elmondható, amit a Vádli legutóbbi nagy dobása után is leírtam már (Rosencrantz és Guildenstern halott), Király Attila egészen rendkívüli színpadi jelenléttel rendelkezik és erősen hat. Érezzük a kapcsolatot közte és I.Erzsébet között, amely néha fel-felszikrázik.
Az előadásban most is nagyon szerettem a váltásokat, ahogy lebegtetik, hogy most I.Erzsébet történetét látjuk, vagy a társulat próbáját. Minden esetben durva beavatkozásnak tűnik, amikor a hatalom emberei közbelépnek. De hiába, Shakespeare truppja nem hagyta magát, vándorol városról városra és játszott reggel-délben-este. Éppen úgy, ahogy a mai függetlenek is teszik....Ez az előadás a bizonyíték, hogy ilyen körülmények között is lehet igazán minőségi színházat előállítani. Remélem, még sok éven át nézhető lesz.
