2013. március 25.
A Szabadkai Népszínház magyar társulatával rendezte meg Dömötör András 2011 májusában az előadást, amelyet én 2012. január 30-án láttam. Még néhányat játszottak belőle és aztán véget ért ennek az előadásnak az élete is. Vidéki előadásoknál ez megszokott, jó ha harmincszor tud menni valami, az már valami. Jelen esetben az, hogy a Tháliába néhányszor felhozhatták, kétségtelenül segítség volt. Jó megoldás a pesti közönségnek, mert egy valóban jó Dömötör-rendezést láthattak Csáth Géza írásai alapján, másrészt jó a színészeknek, hogy közönséghez jutottak. Emlékeim szerint egy Csáth szelleméhez valóban hű vízió volt ez, érdekes megoldásokkal, amelyekből egy év leforgása után néhány benyomás maradt meg pusztán. Már a színházból kijövet tudtam, hogy nem fogom részletesen elemezni, mert ahhoz még egyszer meg kellett volna nézni. Annyira viszont nem vágytam Csáthra, akivel már korábban behatóbban foglalkoztam, tavaly viszont nem hiányzott ez az újabb mélyfúrás Csáth lelkivilágába.
