Bejegyzések


A visszaemlékezés sorozat kitalálásakor azonnal megírtam az első három hónapot, amelyeket azóta hetente posztoltam, és itt decembernél futottam ki az időből. Most, egy 20 napon keresztül tartó balatoni körtúra után folytatom. A hosszas (400 km) menetelés közben természetesen volt módom bőven arra…

Címkék: Ajánló Rába Roland Kálid Artúr Orlai Tibor Ascher Tamás Gózon Gyula Színház József Attila Színház Pál András Hermányi Mariann 6Szín

Szólj hozzá!

Tegnap este, június 1-én kezdetét vette hivatalosan is a nyár, elkezdődtek a szabadtéri programok. Én ugyan jellemzően az iskolai szünetben nem sok előadást nézek, de a városmajoriak frissen kiadott műsorfüzete elég meggyőző, így most néhányat ajánlani fogok az előadások közül a teljesség igénye…

Címkék: Katona Göttinger Pál Thuróczy Szabolcs Radnóti Színház Epres Attila Kálid Artúr Orlai Tibor Városmajori Színpad Ecsedi Erzsébet Poppea megkoronázása 6Szín Peremartoni Krisztina

Szólj hozzá!

Ez a 2991. posztom ezen a blogon, de még mindig fontosnak érzem, hogy hangsúlyossá tegyem: ez egy főpróba (!) alapján készült ajánló (!) (nem kritika), és a kérdésem továbbra is az: kinek és miért érdemes megnézni? Ötvös András (Alvin) és Péter Kata (Karen)

Címkék: Ötvös András Belvárosi Színház Orlai Tibor Ficzere Béla Kocsis Gergely Péter Kata Zöldi Gergely Kálmán Eszter Babarczy László Balkon kilátással

Szólj hozzá!

Az utóbbi hetekben többször elhallgattam előadást, nem akartam az AJÁNLÓ blogomat kritikai irányba vinni, nem esik jól a hánytorgatás, annak szeretek nyomot hagyni, ha a mérleg egyértelműen pozitív. Éppen ezért NAGYON NAGY HÁLÁT érzek, amikor egy előadás kapcsán az a benyomásom (azonnal és még két…

Címkék: Lass Bea Orlai Tibor Ujj Mészáros Károly Maros András Schruff Milán Pataki Ferenc Kiss Julcsi Fekete Anna László Lili Hatszín Teátrum Rohonyi Barnabás Óbudai Kultúrális Központ

Szólj hozzá!

Aldo Nikolaj darabja – ahogy a címből is kiderül - három színészre épül, és elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnék élőben látni Benedek Miklóst, Egri Mártát, Gálvölgyi Jánost közel két órán keresztül, egy szünettel. Ezek a nevek magukért beszélnek, nem szorulnak semmilyen ajánlóra, de azért…

Címkék: Göttinger Pál Gálvölgyi János Orlai Tibor Benedek Miklós Egri Márta Hatszín Teátrum Hárman a padon

Szólj hozzá!

Vannak előadások, amelyek közben nemcsak a történet vesz meredek fordulatokat, de a nézői állapot is hasonlóképpen alakul át. Kénytelen voltam ezen a szerdán is többször átértékelni, hogy miről is szólt ez az este, Didier Caron darabjának másfél órás előadása.

Címkék: Nagy Dániel Viktor Orlai Tibor Ujj Mészáros Károly Vasvári Csaba Rumbach zsinagóga

Szólj hozzá!

Számomra ez az előadás legelsősorban magáról a színházról szólt, bár Hernádi Judit kapcsán eleve mindig eszembe jutnak a legelső élményeim, de most n+1. alkalommal nem nosztalgiázom, a többi bejegyzés vele kapcsolatban könnyen visszakereshető. Bár "Amy világa" a cím, de Amyt nem Hernádi Judit…

Címkék: Valló Péter Belvárosi Színház Hernádi Judit Kardos Róbert Orlai Tibor Hámori Ildikó Kiss Julcsi Kovács Krisztina Dékány Barnabás Zakariás Máté Gombó Viola Lotti

Szólj hozzá!

Időről időre összesodródó két ember történetét írta meg Gurney „Love letters” című darabjában, amelyet idén 30 éve (1991.04.28-án) mutattak be először a Pesti Színházban Vámos Miklós fordításában, Mácsai Pál rendezésében, Hernádi Judit és Gálffi László kettősével, alig három évvel a New York-i…

Címkék: Szentendre Mácsai Pál Vámos Miklós Hernádi Judit Gálffi László Orlai Tibor

Szólj hozzá!

Közel kétórás zenés városnézést szervezett nekünk mára az Orlai Produkció, illetve Pelsőczy Réka rendező, aki a színház-mentes időszakban ténylegesen is elkezdett sétákat vezetni Budán (a Hosszúlépés. járunk? szervezésében). A színlap leírása alapján ezúttal is nagyjából sejthető, hogy egy…

Címkék: Nagy Dániel Viktor Orlai Tibor Pelsőczy Réka Péter Kata Járó Zsuzsa Radnay Csilla Zöldi Gergely Keszei Bori Kálmán Eszter Bodor Johanna Wagner Puskás Péter Börcsök Olivér Gombó Viola Lotti Takács Zalán Budapest Te

Szólj hozzá!

Majdnem olyan volt a Városmajorban lenni ezen az estén, mint bármikor korábban a nyári szezon elején. Régi ismerősök, épp kellemes hőmérséklet, semmi eső, nem túl sok, de azért észlelhető „békebeli” gyerekzsivaj és kutyaugatás a parkból (utóbbi később mesterségesen a hangszóróból is), csak a nézőtér…

Címkék: Szabó Máté Kern András Nagy Dániel Viktor Hernádi Judit Orlai Tibor Városmajori Színpad Zöldi Gergely Grisnik Petra Pataki Ferenc Rohonyi Barnabás

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása