Bejegyzések


Nagyon ritkán megyek el musicalt nézni, de ezen a héten egymást követő három estén is tanúja lehettem, miként aratnak különféle módon hatalmas közönségsikert musical-zenével. Ahogy a tapsokból érezhettem, nagyra értékelik az emberek, ha kikapcsolják őket a mindennapokból, akár csak két órára is. Míg…

Címkék: Egyházi Géza Bori Réka Kéménczy Antal Koltai-Nagy Balázs 6Szín

Szólj hozzá!

Az idei évadom talán legszebb napjának lezáró fejezete volt ez a 22.30-as éjszakai előadás az Ódryn. (A délelőtti kulcseseményről, Kolonits Klára énekléséről a Normafánál már írtam, és Horváth Csaba új bemutatójáról pedig még fogok.) A Meggyeskert-bemutató óta éppen ma két hete volt, de éppen az…

Címkék: Zsótér Sándor Ungár Júlia Ódry Színpad Brasch Bence Bori Réka Meggyeskert Czvikker Lilla Józsa Bettina Ladányi Júlia Litauszky Lilla Mentes Júlia Nagy-Bakonyi Boglárka Borsi-Balogh Máté Hajdu Péter István Imre Krisztián Márk

Szólj hozzá!

A második Parasztopera előadás után még az első alkalomnál is lelkesebben tértem haza az Átriumból. Most  Pintér Béla darabját elsődlegesen zenei szemszögből láthattuk. Nem mintha az eddig látott két felfogásban különösen zavart volna, hogy a prózai színészek egy…

Címkék: Pintér Béla Parasztopera Átrium Kovács Adrián Brasch Bence Czigány Judit Jenes Kitti Zádori Szilárd Barkóczi Sándor Földes Tamás Vizi Dávid Bori Réka Gőbölös Krisztina Kabai Alex

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása