Mezei néző

Az előző bejegyzés folytatása következik, A walkürrel és a másik két estével.

Némi általános bevezetés, a Wagner napokhoz fűződő személyes megjegyzések után ebben a bejegyzésben csak a Rajna kincséről lesz szó. Eredetileg azt hittem, hogy röviden elintézem a teljes Ringet, de ez mégsem sikerülhetett. Négy napon át csak ez kötött le és lassan egy egész napja próbálom mindezt összefoglalni.

Még rövidebb lesz ez az ajánló, mint az előző. Ma még hátra van a Ring utolsó estéje, délután négytől még esély van a megtekintésre. És persze a pénteki új Vivaldi bemutató, a Farnace, amelyiket nagyon úgy néz ki, hogy csak a jövő évben tudok megnézni, szintén lesz ma este is és 18-án és 20-án is.

Nemrég értem haza a Kamrából és rögtön ezután elolvastam Karinthy Márton interjúját, amelyben kijelenti, hogy a színháznak manapság nincs semmiféle szerepe, társadalmi szerepe sem, "kihúzták alóla a terítőt". Attól tartok, hogy a Katonában még mindig abban a tudatban csinálnak színházat, hogy a színháznak feladata az állásfoglalás, a nézők gondolkodásának formálása. Ezt az előadást feltétlenül ebben a tudatban csinálhatták. Az megint más kérdés, hogy a közönség mennyire széles rétege szeretne egy politikai szatírát ebben a formában megnézni, lesznek-e annyian, mint korábban a szintén politizáló Virágos Magyarország iránt érdeklődők. (Valószínűleg nem.)

Már nagyon érzem az évad végét, de a naptáramra ránézve még négy hétig 5-7 előadás csak kinéz nekem is, részben a közelgő Wagner-napok illetve a Városmajori színpad vidéki vendégelőadásainak köszönhetően. Az egész hét befér egy ajánlóba így is.

Kékszakállú (és más kortárs operák) nyilvános castingját tartották ma az Armel Operafesztivál keretében a BMC-ben. Megközelítőleg három hete tudtam erről a lehetőségről és ismerve a felkért énekesek névsorát, akiket ezen a blogon is gyakran emlegetek, nagy várakozással néztem elébe. Minden akadály szinte magától elhárult, részt tudtam venni a teljes programon. Az élmény először felemás lett, a nap végére ez a kijelentés már eufémizmusnak tűnik. Erről a castingról következik néhány (nyilván szubjektív benyomásaimat tükröző) gondolat.

Dinyés Dani két éve folyó operabeavató-szeánszain szerda este új hagyományt teremtett: miután a Traviátáról volt szó az este első felében, meghívta Sólyom-Nagy Sándort, aki megközelítőleg négy éve nem lépett fel színpadon. Aki nem tudná: 45 évnyi énekes pálya van a bariton mögött, 86 szerep, 238 bayreuthi este (is). Ő még az utolsó "nagy bölények" közé tartozott: "ilyenek már nincsenek manapság, és nem is lesznek"- hangzott el valami hasonló a bevezetőben.

Most már a hétvégét összevontam, annyira kevés:

Három tipp mindössze:

1. Pesti - A testőr

2. Rózsavölgyi Szalon - Mellettem elférsz

3. Szkéné - Irtás

Fekete Ernő W.S. estje volt olyan jó, amilyennek előzőleg gondoltam. Éreztem, hogy a szövegek nagyobb része ismeretlen lesz számomra, részben vagy egészben (az volt) és majdnem mindegyik olyan, amelyiket hosszabban kellene olvasgatni. Mivel a kijáratnál megkaptuk az elhangzott programot, ennek most már semmi akadálya sem lesz...