Mezei néző

Zavaros Esztert először 2009-ben a Kiscelli Romtemplomban egy operavizsgán láttam, Lauretta volt a Gianni Schicchiben. A nevét nem jegyeztem meg, sőt másokét sem, a rendezés (Léner András munkája), az EGÉSZ volt az, IGAZI zenés színház, ami engem is és kisebb, operát korábban sem, azóta is csak ritkán néző, akkor éppen hatéves lányomat is magával ragadta. Annyi maradt, hogy valami zseniális Gyula volt a főszereplő, akinek az anyukája épp mellém került. Hát igen, most ránézve a névsorra, nem csoda, hogy tetszettek az énekesek – Orendt Gyula mellett szerepelt Kiss Tivadar, Vecsey Gyula, Kelemen Dániel, Gradsach Zoltán, Pataki P. Dániel és Molnár Ágnes is, hogy azokat soroljam fel, akik valamilyen későbbi előadás kapcsán a látóterembe kerültek.

Palerdi András már két éve betanulta a Figaro 2.0 címszerepét, mivel arról volt szó, hogy sok előadás várható, nehéz lesz egyeztetni, mivel mind ő, mind Cser Krisztián nagyon elfoglalt, és inkább legyen azonnal két Figaro - ahogy például Cherubino is le lett kettőzve azonnal. A főpróbát az Erkelben ő énekelte, majd később is többször nézett ki úgy, hogy beáll valamelyik előadásba is, de ez a mozzanat eddig elmaradt.Kevés énekessel történhet meg, hogy a főpróbája után két év csúszással kerül be rendes előadásba, nyilván a szerephez fűződő viszonya az eltelt két év alatt változott is. Meglátjuk.

Kiss András „Antonio, a kertész” lesz, és láttam is már ebben a szerepben 2015-ben és 2016-ban is az operaházi Figaróban. A basszistákat pályájuk elején gyakran megtalálja ez a kis szerep, és ebből az mindenesetre kiderül, hogy az illetőnek mennyi keresnivalója lesz esetleg a buffo szerepkörben is.

Tegnap sikerült beszereznem a Fidelio szeptemberi számát, de mindenféle akadályoztatás miatt csak most ültem le, hogy VÉGRE megírjam az ajánlót. (A szeptemberrel akartam foglalkozni, de egy rutinszerű keresés során rájöttem, hogy a tavaszi félévemet át kell strukturálni, nincs mese. Ha minden jól alakul, a szeptember is tartogat egy-két rendkívüli helyszínt, de ezt sem merem elkiabálni.)

Nézzük a részleteket:

És most a harmadik, pontosabban az első számú Marcellina következik Balatoni Éva és Vajda Júlia után, Farkasréti Mária.

Vajda Júlia azok közé tartozik, akiket szegedi előadások kapcsán hallottam emlegetni, nem is egyszer. Sok ismerősöm beszél gyakran korábbi szegedi rendezésekről, amelyek közül elenyészően keveset láthattam, leszámítva az utóbbi időket, amióta létezik a Primavera-fesztivál, amelyre felhozzák a vidéki előadásokat.

Bakonyi Marcell a Leánder és Lenszirom címszereplőjeként maradt meg bennem legelsősorban, ez jut eszembe elsőként, ha a nevét hallom, bár azóta több operaházi (Hunyadi, Don Giovanni) és müpás előadásban is láthattam (A béke napja, Rienzi), bár kisebb szerepekben.

Köteles Géza az Operaház egyik korrepetitora és karmestere, a Hábetler-féle operabeavató projektekben állandó zongorakísérő, a FaReMiDo társulat állandó tagja, aki négy évvel ezelőtt a Figaro házasságát bravúrosan áthangszerelte, alkalmassá tette kisebb zenei együttesre. Annak idején hat zenésszel, a Gördülő-verzióban tizenkettővel ment le az előadás, de tíznél is több olyan hangszer felhasználásával, amelyekre Mozart nem gondolt, mert nem is gondolhatott.

Kovács István a Figaro 2.0 „ősgrófja”, ő énekli a szerepet a kezdetektől fogva. Egészen hihető az, ha ránézünk (vannak a nézőtérről is jól látható izmai is), hogy személyi edzőt alkalmaz, fontos neki a sport, igyekszik magát konzerválni, vonzó külsejét megtartani. De elhisszük neki az álszent politikust és nőcsábászt is. Egyszerűbben: telitalálat a szerepformálása.

Balatoni Éváról mindig az jut eszembe, hogy van itt egy énekes, aki mindig nagyon élő, hitelesek az alakításai, csak ne lennének olyan rövidek a rá osztott szerepek. Nem kérdés, hogy kis szerepekkel is lehet mély nyomot hagyni a nézőben – erre az egyik legjobb példa éppen Balatoni Éva művészete. 16 bejegyzésben említődött az elmúlt négy és fél év alatt, néhány előadását többször is láttam.