Egy-egy színész kiemelése után folytatom azokkal a produkciókkal, amelyekben a rendezés, a koncepció, a csapatmunka összességében is megfogott és visszanézve az egész ugrik be, nem elsősorban egy-egy színész.
Anyegin - Örkény Stúdió - Kókai Tünde - fotó: Horváth Judit
A bevezető és a monodrámák, kétszereplősök után ez a harmadik rész kifejezetten az általam idén látott produkciók legjobb színészi alakításairól szól – a teljesség igénye nélkül. Az egyes előadásokról korábban leírtak nem vesztették el érvényességüket…
A bevezető gondolatok után, három részre osztva a legjobb prózai előadásokról és előadókról emlékezem meg – azokról a produkciókról némileg bővebben, amelyekhez nem írtam önálló ajánlót.
Pinceszínház - Kamaszharc - Márfi Márk és Grisnik Petra
233 előadásért tudok most a 2024/25-ös színházi évad végén köszönetet mondani minden alkotónak és közreműködőnek, beleértve a színházi háttérmunkásokat és a színházakért dolgozó szervezőket is, és egyben ezek közül néhányat nyomatékosan a figyelmetekbe ajánlani.
Mivel nálunk még mindig a repertoár-rendszer dominál, még a független (=államilag nem támogatott) csapatok esetén is bízni lehet benne, hogy a legjobb/kellő nézettségű előadások a jövő évadban is műsoron maradnak, még ha ritkásabban is, mint ahogy az jót tenne egy előadásnak. (A megírt részletes ajánlók linkjeit mellékelem, és nem fogok újra mindenkit ezekből az előadásokból újra emlegetni, így is öt részre kell bontanom ezt az összegzést.)
Az előadások közel negyede zenés volt (opera, operaközvetítés, koncertek, két musical, egy operett) – ezekről szokás szerint külön bejegyzésben emlékezem meg. Jólesett ez a gyűjtögetés is, az idei évadértékelést több mint egy hónapon át írogattam, de egész biztosan nem lett teljes. Várom a kiegészítéseket kommentben, nektek mely előadások váltak a legjobb élményeitekké?
Örkény Színház - Anyegin - Ficza István
Ugyan előzetesen nem számítottam rá, de a Müpa Wagner-fesztiválja után kaptam még egy ráadás ajándékot, amelyről most haladéktalanul be is számolok.
Szerda este beindult a nyári színházi szezon Burgerlandban is, amelyet hagyományosan a Szentmargitbányai Kőfejtő premierjétől számítanak. Minden évben más-más operát vesznek elő, de Wagnerre korábban még nem került sor. 120 ezer ember részére készült el ez a Wagner-rendezés (!), ebből is látszik, hogy az opera műfaját még korai temetni.
A bolygó hollandi-t Philipp M. Krenn rendezésében heti 3-4 estén át (szerdától szombatig) összesen 24 alkalommal játsszák majd el a nyár folyamán, hármas szereposztásban, esőnap nélkül. Ezen a linken minden információ elérhető, és a jegyek is.
Az idei évadban megnyílt Bástya Színház még június legutolsó napjára is egy új bemutatót időzített, és közönség elé vitte ötször – jövőre biztosan még sok alkalommal nézhető lesz.
Alig ért véget a sorozat, és már kaptam is kérdést arról, hogy milyen volt, érdemes-e megnézni és mi ez a Bástya Színház. (Ezek szerint van, akit a Leo Grande híre nem ért el, de ez már igen. Hm.)
Jelentem: igen, ezúttal (is) a papírforma igazolódott be, érdemes megnézni, még akkor is, ha ez nem jelent kellemes szórakoztató estét.
A színház pedig a New York kávéházzal szemközti oldalon van a körúton, bejárat a Dohány utcából nyílik, kezdés előtt egy órával már nyitva a büfé, a légkondícionálás tökéletesen működik.
Letagadhatatlanul elindult a nyári szezon: a Pillangókisasszony után eljutottam a Városmajor Szabadtéri Színpad és a Miskolci Nemzeti Színház közös előadására is, amely ideális választás volt: szerethetőek a színészek és sokat lehet nevetni azon, hogy mások miként veszekednek a semmin. Lehet, hogy néha az is bevillan, hogy mégis rólunk van szó, de talán a legtöbben a szomszédot ismerik fel a szereplőkben, nem saját magukat.
A kellemes nyáresti szórakozáson túl nekem Rusznyák Gábor rendezése időutazást is jelentett, de talán további mezei nézőknek is visszahozta korábbi Csetepaté-k jó arcait, nagy színészi alakításait.
A visszatekintést a lezárásra hagyva, először írok néhány megjegyzést erről az előadásról:
A Mesterdalnokok és a Tannhäuser után egy rövid koncert zárta le az idei fesztivált. A „népszerű Wagner-részletek” tematika új fejlemény, nem véletlenül. Ahogy a műsorszámok között Fischer Ádám szavaiból is kitűnt, ő maga sem tartja ezt a legjobb megoldásnak:” Wagnert az elején kell elkezdeni és a végén abbahagyni” – hangzott el az élőben is közvetített hangversenyen.
Ezt a programot elsősorban a még nem Wagner-rajongóknak szánták beavató célzattal, de persze ettől még sok olyan néző is megjelent, aki mindig minden Wagner-napokat végignéz. Ki az, aki ne akarná látni Fischer Ádámot vezényelni?
Míg a Mesterdalnokok igazi nagy élmény volt, amely még vasárnap is lefoglalta a gondolataimat, a Tannhäuser-rel ennyire jól nem jártam. A korábbi években szintén írtam már több ajánlót erről a rendezésről, amelyet újra nem vesézek ki, csak még néhány gondolatot fűzök hozzá valóban röviden. Már elszórtam néhányat a Mesterdalnokok-ról szóló posztban is, hiszen a szereplők közül Bretz Gábor, Sebestyén Miklós és Bartos Barna abban is énekelt - róluk újra most már nem lesz szó.
Az MR Szimfonikusokat és az MR Énekkart ezúttal Michael Güttler vezényelte.
Nagyon sokat gondolkodtam a tavalyi évadhirdetés óta, hogy miként fogok kibekkelni két évet is Ring nélkül, hogy is lesz ez a Wagner-napok, „csak” Tannhäuser-rel és Mesterdalnokok-kal. Mit nézzek és hányszor?
A kérdést egy német ismerősöm halála döntötte el, akinek négy Wagner-jegyét megörököltem. A kezdetektől járt a fesztiválra, de én csak tíz éve ismerem, azóta viszont egy társaságban néztük az összes előadást. Idén helyette is mentem, rá is gondoltam, viszont így a "szomszédba" (Szófia, Bécs) tervezett Ring-nézésekről automatikusan le kellett mondanom.
