Budaörs számomra a három legjobb évemnek a szinonimája, akárhányszor arra megyek (nem gyakran sajnos), azonnal megrohannak az emlékek. Most tíz hónap után lesokkolt a forgalom látványa, a matrica-rendeletnek köszönhetően nagyjából háromszor annyi autó lehetett délután öt körül a főutcán, mint korábban. Változnak az idők, így változik a színház is. Budaörsön tegnap egy igazán jó előadást láthattam, amely vigaszt nyújthat (ideig-óráig) a helyieknek a megváltozott életkörülményeikért.
Címkék: Budaörs Kovács Kristóf Almási Éva Páder Petra Mécs Károly Kovács Vanda Ők tudják mi a szerelem Szegezdi Róbert Frigyesi András Csillag Botond Mezei Léda
Szólj hozzá!
Hogy telik az idő! Már negyven napja írom ezeket a napi ajánlókat. Mennyi minden történt, köztük ez az idei friss hidegzuhany, a Szputnyik megszűnése. Emiatt ebbe az ajánlóba legszívesebben a nyomaték kedvéért egyedül hagynám A heilbronni Katicát, amelyik új és jó, benne Kurta Niké és Hajduk Károly emlékezetes, szép alakításával.
Aki arra nem jut be, az próbálkozzon a Thália Humorfesztiválon, vagy Molnár Ferenc Olympiájának premierjére menjen el (Balsai Móni - többek között!). Most kivételes a régi előadások ajánlgatásával nem is foglalkozom, reménykedem, hogy egyszer a Katicából is lesz régi előadás, mert valaki felkarolja...
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
Mivel nem láttam a Nabucco egyetlen előadását sem, sőt a hat estés sorozat olyan napokra esik, hogy erre módom sem lesz, most egy nézők nélküli főpróba alapján az előadás jól körvonalazható csapásirányairól írok mindössze. Csak azért, hogy mindenki felmérhesse, hogy ez az ő előadása-e vagy sem...
Címkék: Opera Rácz István Nabucco Kesselyák Gergely Erkel Színház Nyári Zoltán Rálik Szilvia Horváth István Palerdi András Kovács János Gál Erika Kálmándy Mihály Vörös Szilvia
Szólj hozzá!
Ezen a csütörtökön a pécsiek vendégjátékával folytatódik a Humorfesztivál a Tháliában és lesz még két bemutató is (Belvárosi Színház - Orlai Produkció: Apa és a Rózsavölgyi Szalonban a Romance.com, benne Molnár Piroskával és Jordán Tamással) Az említett új produkciókon kívül KILENC régi előadás is jól jöhet nektek, ha van időtök színházba menni...
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
Szerdán kezdődik és vasárnapig tart a Thália Humorfesztiválja, vidéki vendégjátékokkal és független előadásokkal. A nagyszínpadi előadások sorát a miskolciak Tótékja kezdi, egy-két jegy még akad. Ezen kívül további hét ötlet:
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
Erre a hétre holnaptól vasárnap estig 9 eseményt terveztem: azaz mintha kezdenének visszatérni a dolgok a normális kerékvágásba. Erre a keddre hat javaslatot szedtem össze:
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
február
9.
„Itt lakik nap, hold és csillag” 2014. december 17.: a Kékszakállú herceg várának ukrajnai ősbemutatója Kijevben
| | Szólj hozzá!Nem biztos, hogy életem legracionálisabb döntése volt mindössze 24 órára egyedül Kijevbe utazni - ráadásul a decemberi zimankóban -, de jó, hogy így történt.
Címkék: Opera Kékszakállú Cser Krisztián Szántó Andrea Kirill Karabits
Szólj hozzá!
Már csak egy rövidke hét van hátra a blogom második születésnapjáig. Ma úgy hozta a sors, hogy mind az első, mind a második évem "fő témája" (akik leginkább inspiráltak előadásaik megnézésére és az írásra) látható volt a MüPá-ban, sőt egy olyan művész is Csákányi Eszter személyében, akit nem mindössze húsz, illetőleg hat, hanem idestova harminc éve követek töretlen figyelemmel. És most is örültem, hogy nézhettem őket. Róluk (is) fog szólni a Stravinsky-maraton kapcsán a két bejegyzés. Íme az első: a Pulcinella.
Címkék: Opera Cser Krisztián Müpa Vati Tamás Bozsik Yvette Megyesi Zoltán Megyesi Schwartz Lúcia Pulcinella
Szólj hozzá!
február
8.
MüPa - Stravinsky maraton II. - "Érjük be azzal, amink ma van..." - A katona története Alföldi Róbert rendezésében
| | Szólj hozzá!A Pulcinella után pillanatok alatt eltelt az idő (bár nem örültem, amikor nem működött a laptopomon az élő közvetítés csak egy rövid ideig) és este hétkor következett A katona története. Utóbbi megtekintésének szükségessége egy fél másodpercig sem volt kérdéses. Ezt a darabot ahányszor tudom, megnézem, legutóbb tavaly a Zeneakadémián láttam belőle egy jó előadást, a zágrábiak operavizsgájaként. Most Alföldi Róbert remek színészeket válogatott össze erre az egyszeri alkalomra, akik érezhetően nagy játékkedvvel vettek részt a megvalósításban.