Mezei néző

Az Operaház főigazgatója nem egy beszédében hangsúlyozta, hogy az intézmény számos bemutatója széles rétegeknek szól, DE az előadások nem ugyanazt a célközönséget célozzák meg. Ezt az állítást a márciusi bemutatók messzemenően igazolták. A magam részéről megállapíthatom, hogy én egyedül a Siegfried esetén mondhattam el, hogy ez nekem készült és az elmúlt harminc éves nézői szokásaim alapján mindenképp megnéztem volna (és elégedett is voltam a végeredménnyel), a Hungarian Late Nightot és a legfrissebben bemutatott A cigánybárót is csak és kizárólag a benne fellépők miatt vállaltam be. Míg a két kortárs magyar opera végül a professzionális rendezői munka által mégis rávett arra, hogy még kétszer visszamenjek a tetthelyre, a tegnapi Cigánybáró hatására csak azt nyugtáztam, hogy ez az előadás valóban nem nekem készült, hiába látható a beígértnek megfelelően "színes táncos kavalkád", pont rám nem hat a sokféle táncszám egymásutánja sem. Nem az én színházam, annak ellenére, hogy eleve sem nézett ki úgy, hogy az lenne. De mivel megnéztem és így is észleltem a rengeteg befektetett munkát, legyen nyom erről is - nem beszélve arról, hogy biztos van olyan néző, aki a leírás alapján kedvet kap, mert pont ilyen típusú szórakozásra vágyik, mint amit Szinetár Miklós rendezése kínál fel. Szerencsére nem vagyunk egyformák, ezért működhet ennyiféle színház Pesten még mindig.

11 előadás, na meg a Siegfried, illetve az Erkelben pedig A cigánybáró:

Megjelent a Fidelio, amelyből évek óta összeállítom a havi saját programomon túl a blogra felkerülő napi ajánlókat is, mégpedig abban a tudatban, hogy aki valóban sokat jár színházba, az már egy hónappal ezelőtt kénytelen volt foglalkozni a programok összeállításával, hiszen két hónapra előre hirdetnek már Pesten műsort és kezdik árulni a jegyeket (vidéken nem, ott csak március közepén tették ki az áprilist).

Nemsokára folytatom a napi ajánlók írásával az átnézést, de magamnak nem terveztem most sok előadást, az ütközések miatt el is ment a kedvem, hogy egy hónapra előre eldöntsem, hogy mi lesz majd április végén, de sok nap van, amelyiknek a sorsa így is eldőlt, ha minden igaz.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál is most lesz, annak a programfüzetét is külön érdemes megnézni, azokat a koncerteket nem emelem ki, sőt a Nemzeti nemzetközi színházi fesztiválját sem, amelyre valószínűleg most sem jutok el.

10 előadás:

Kilenc előadás:

2001 óta nem jártam a pécsi színházban, így önmagában az a tény, hogy ebben a gyönyörű és harmóniát árasztó térben ülhettem, sőt előadás előtt még diákkori barátnőmmel is beszélgethettem egy órát, eleve elégedettséggel töltött el. Ha egy ilyen különleges helyszínre jutok, már jól érzem magam és az előadást ennek következtében a lehető legpozitívabb hangulatban nézem. Most ráadásul november óta számítottam erre az alkalomra, így különösen örültem, hogy miután a héten már egy szegedi előadás feladására kényszerültem, ez a tervem nem dőlt be.

Van olyan, amikor egy hétvége pont úgy megvalósul, ahogy tervezi az ember, bár a hét tapasztalataiból kiindulva mindvégig valószínűtlennek éreztem, hogy semmi nem jön közbe. Szombat délelőtt esőben Bach kantáta-program volt az Opera megállóban, majd két kézimeccs után a fiammal Hunyadiztunk, sőt vasárnap az előadás másik szereposztására is visszamentünk, mert eredetileg is mindkettőt akarta, és utána én csak átsétáltam az Operaházba a Hangolóra, majd Vilmával megnéztük a Siegfried premierjét és éjfélre már itthon is voltunk. A két nap nagyon összeolvadt, a két Hunyadi kötötte össze, és most erről a két szereposztásról egy rövidnek szánt, nyomhagyó bejegyzés következik.

13 előadás, ha valaki nem a Siegfriedet nézi (ha ma nem, akkor még kettő van mindössze!)

Hatalmas vállalkozás a teljes Ringet színre vinni, az Operaháznak az én színháznézéssel töltött több mint három évtizedem alatt ez már a második köre. A korábban (1993-98), hat évad leforgása alatt tető alá hozott Ring előadásait is évente többször nézhettem, később a müpás előadásokat kevés kivétellel, így elmondhatom, hogy van valamennyi előélményem a művel kapcsolatban és tudok mihez viszonyítani:  M.Tóth Géza premierje számomra a 15. élőben látott Siegfried volt, így máshogy látom nyilván, mint azok, akik előadás közben ismerkednek össze a sztorival. (Voltak ilyenek, például a mellettem ülő atlantai házapár most élete első operaélményeként kapta a sorstól éppen ezt az előadást.)

Én ugyan a bejegyzésemet most SOS-jelleggel kiteszem, hogy a későbbi (márc. 23., 26. ápr. .2.) alkalmakra kedvet kapjanak az ingadozók, de ennek mégsincs túl nagy jelentősége, mert annyira el vannak adva a jegyek, hogy csak a legelszántabbak fognak bejutni úgyis. Jövőre nem nézhető (2018 júniusában lesz viszont Istenek alkonya!), viszont a későbbi évadokban ciklusként kerül műsorra a teljes Ring, ahogy az megszokott. (Remélhetőleg, nem a Wagner-napokra időzítve, nagyon nem szeretnék azon vergődni, hogy kit válasszak, Irene Theorint vagy Kovácsházi Istvánt...)

Most az előadáshoz fűzött beszámolómat a 2. és a 3. felvonásból vett néhány képpel is igyekszem felturbózni, amelyeket Vilma készített egy fotós próbán az egyik páholyból és ő döntötte el, hogy mi kerüljön ide most. Ezek a képek azt mindenesetre tükrözik, hogy a látvány most is az egyik erős tényezője volt az előadásnak. (A tegnapi előadásról tévé-felvétel is készült, így aki nem tud egy Siegfrieden sem részt venni, nem marad le egészen.) Mi tegnap madártávlatból, a III. emelet első sorából néztük az előadást (ajándékba kapott jegyekkel, köszönjük!) - és innen mind a hangok, mind a látvány egyaránt nagyszerűen érvényesült.

Wotan (Egils Silins) és Alberich (Marcus Jupiter) Fafner barlangjánál - "felébresztési projekt"

A pillanatonként változó háttérképekből látható itt egy, és ez is jelzi a rendező azon szándékát, hogy a tetralógia legstatikusabb darabját kellően ingergazdaggá tegye a nem Wagnerre specializálódott mezei nézőknek is, akik önmagában a Halász Péter által vezényelt zenekar teljesítményétől nem lennének teljesen lenyűgözve, bár heroikus teljesítmény a darab végigjátszása is. Én az ő munkájuk előtt csak leborulni tudok, és a zenekritikusokra hagyom a részleteket - maradok továbbra is a színházi megközelítésnél.

Tíz előadás: