15 előadás és hozzá jön még a Védőbeszéd a Spinozában, Makranczi Zalán előadásában, amelyről írom is nemsokára a benyomásaimat. (Ez csak kétszer lesz az évadban már!) :
április
18.
Opera – Zágráb – "Ci vedremo in un mondo miglior? - Don Carlos krízishelyzetben" – 2017.04.15.
| | Szólj hozzá!Bejegyzés – második nekifutásra. Nemrég minden indok nélkül, miután a mentés gombra kattintottam, a félkész Don Carlosomat lenyelte a blog.hu, nem maradt belőle semmiféle korábbi verzió sem. Az elmúlt négy év alatt megjártam nem egyszer, mindig eldöntöm, hogy word dokumentumban írom, aztán bemásolom. Mindenkinek javaslom az elővigyázatosságot, aki hasonló tevékenységgel múlatja az idejét. Hat órája kezdtem ezzel dolgozni, az eső miatt „felszabadult a délután”, és most itt vagyok ismét a kiindulási ponton.
Tehát ismét:
Zágrábba jöttünk a tavaszi szünetben, baráti látogatásra. Ennek mellékhatásaként – ha egyszer épp műsoron volt – megnéztem a mindössze öt nappal korábban bemutatott Don Carlos harmadik előadását is. Éppen most, a végső simítások elvégzése közben is ez megy ma is (már kedden este), és lesz még egy utolsó április 22-én. Melegen ajánlom, ahogy magát a várost is.
Ez még véletlenül sem szakkritika, hanem egy színházi ajánló blog, sok személyes megjegyzésem van. De nem akarom senkinek az idejét rabolni, kiemelésekkel elkülönítem most is a megfelelő részeket (személyes bevezető, Zágráb-ajánló, korábbi tapasztalataim a Don Carlos kapcsán (két oldal így összesen), illetve végül-végre magáról az előadásról még hat - erre lehet számítani.
Címkék: Opera Zágráb Don Carlos Gál Erika Kelen Péter Derek Gimpel Elio Boncompagni Adela Golac Rilović Stephan Dietrich Luciano Batinić Branislav Jatić Dubravka Šeparović-Musović Tomislav Mužek Ljubomir Puškarić Italo Grassi Mateja Pučko Petković
Szólj hozzá!
Az Operaház idén a Máté-passiót vette elő, amelyet 2014-ben M.Tóth Géza rendezett, pontosabban háttérvetítést készített a koncertszerű előadáshoz, amely volt olyan tetszetős a Ház vezetősége számára, hogy ezek után megbízták a Ringgel is, amelyből azóta három részt el is készített. Így pörög az idő. Rövid nyomhagyó megemlékezés készült az idei főpróba ürügyén, amelyet a korábbi bejegyzés kiegészítésének szánok és AJÁNLÓNAK. Előadások: 2017. április 13, 15!
