Mezei néző

Ha valaki belenéz a Koncertkalendárium áprilisi számába, akkor láthatja, hogy a húsvéti időszakban még a szokásosnál is nagyobb a bőség, két hét alatt legalább öt János-passiót nézhet meg idén, aki szeretne. Kifejezetten jó énekeseket is lehet hallani templomi ingyenes koncerteken, de természetesen a Zeneakadémia, a Müpa és az Operaház sem marad ki. Ráadásul itt van a közelgő ünnep mellett a BTF is, a tavaszi fesztivál.

Most csak egy rövid nyomhagyó bejegyzés jön a szombati hangversenyről, és érintőlegesen említem a vasárnapi János-passiót is, amelyikről tavaly már írtam.

Koncertről igazi kihívás írni egy nem-zenekritikusnak egy színházi irányultságú blogon. Azt tudom - részlegesen - leírni, ami menet közben eszembe jutott és nem teljesen érdektelen.

Nem tudom, hogy lehet-e valakinek kedvet csinálni koncertlátogatáshoz, ha magától nem jut eszébe, illetve nincs valaki, aki először odavonszolja, de azért jó lenne, ha így lehetne. Más cél nemigen van, ha valaki elkezd az eshetőségen gondolkodni, már megérte ezt megírni...

Kilenc előadás:

12 előadás:

A Müpában megismétlik Gábor Sylvie János passió rendezését, de ha valakit ez a katartikus előadás mégsem vonz, akkor van további 11 opció:

Az Átrium színlapja jó bonyolult műfaji megjelölést ad Dömötör Tamás nyolcvan perces darabjának, amelyet ő maga is rendezett: "film-noir krimi-thriller". Ezt érdemes megfontolni, mert az előadásból egy jó darabig ezt nem gondolnánk, elég hagyományos színdarabnak tűnik, amelyet figyelve a néző jólnevelten ül és várja, hogy kiderüljön a gyilkos. Mivel valóban ez a kérdés, hogy ki is ölt meg egy bizonyos fiatal lányt, megint nehéz dolog írni az előadásról, mert szinte bármi spoilernek minősül. Rövid az előadás és én is röviden próbálkozom ezzel a számomra kihívást jelentő feladattal.

15 előadás:

Nagyszerű ez a Primavera fesztivál, évente rendszeresen van egy hét, amikor legalább egy-egy olyan operaelőadást is meg lehet nézni - utazás nélkül - , amelyik vidéki színházi műhelyekben készült. Tudva, hogy csak kétszer fogok ráérni (csütörtökön nézem a szegedi Trubadúrt is), elmentem már a miskolciak Hollandijára és a pécsi Macbethre, hogy így se maradjanak ki fontos előadások. Tegnap este a kolozsváriak Don Giovanniján voltam, ezzel kapcsolatban következik néhány személyes benyomás, nem kritika.

Nyolc előadás:

Ma kivételes alkalom volt a Kamrában, a Cosí fan tutte 13. és egyben utolsó előadása. A Katonában szép hosszú sorozatok vannak mindhárom helyszínen, az utóbbi két évben alig láttam bármely előadáson üres széket,  bőven van érdeklődő néző mindenre, így nem túl gyakori eset, hogy levesznek valamit a műsorról. Persze, nyilván kell a hely az új előadásoknak, ha túl sok a vendég, nehéz egyeztetni és költséges is  - mindig van racionális ok egy sikeres előadás sorozatának leállítására is.

Egy előadás búcsúztatása jellemzően a szereplőknek jelent nehézséget, nem mindig lehet könnyű elengedni valamit, amiben jól érezte magát a színész, és csak kevés törzsnéző érzékeli, hogy ez egy különleges alkalom. A nézők közül rendkívül kevesen nézik ugyanannak az előadásnak minden alkalmát, bár vannak ilyenek is. Én mindössze talán négy ilyen embert ismerek. A sorozatnézésbe az utóbbi három évben én is belekóstoltam, de így is nagyon kevés rendezésről mondhatom el, hogy érzelmi szálak is kötnek hozzá. Ez a Cosí fan tutte pont az egyik ilyen volt, és nagyon nem örültem annak, hogy ezzel a maival véget is ért. Időről időre még megnéztem volna.

Így még ezt a bejegyzést megemlékezésként neki szentelem, nem lesz hosszú.

Én az Erkelben a Primavera fesztivál keretében a szegediek A trubadúr c. előadását nézem, de van 11 kipróbált ajánlatom: