Mezei néző

Öt előadás - szeptemberi hétfőre nem is rossz:

Hét előadás vasárnapra:

A premierre való felkészülésként, Vidnyánszky Attila rendezői koncepciója és nem kevésbé a fellépő szólisták iránti kíváncsiságból már csütörtök este odavetődtem az Erkelbe, hogy megnézzem a Bánk bán főpróbáját. Akkor még nem tudtam, hogy a fiam csak szombat este fog ráérni, így mivel a héten nemigen futottunk össze korábban, az ő megtekintése miatt a premiert sztornóznom kell, és így csak ajánlót tudok írni.  (Nem mintha egy percig is terveztem volna, hogy zenekritikusi ambíciókkal jelentkezem az 1770. bejegyzésemben, a rendezői elképzelések pedig ebből az előadásból is világossá váltak, mindössze a közönség visszajelzése hiányzott- persze az nagyon.) Főpróba ide vagy oda, az énekesek érezhetően mindent beleadtak abba az estébe is, hiszen tévéfelvétel készült, és ez mindig serkentően hat.

Ha Freud és a Rózsavölgyi Szalon, akkor eszembe jut azonnal Az utolsó óra, amely a színház második évadának azóta is futó, talán legnagyobb érdeklődést kiváltó előadása volt Alföldi Róbert és Jordán Tamás főszereplésével. Nekem azért is fontos, mert a legeslegelső bejegyzésemet erről, a 2013. február 14-i előadásról írtam. Azóta ezt követte újabb 1770, köztük éppen 44 amely szinte teljes egészében lefedi a Rózsavölgyi azóta megtartott bemutatóit. A munka a Szalonban azóta is töretlenül folyik, annyi változás van mindössze, hogy a Kávézó csak este hatkor nyit, viszont este tizenegyig lehet maradni és beszélgetni előadások után.

Egy ideig gondolkodtam, hogy ne az „irigykedés, lustaság, közömbösség” címet adjam ennek a bejegyzésnek. Ezeket a szavakat kiragadtam az előadást megelőző beszédből, ugyanis, ezeknek köszönhető, hogy Rossini halála után nem készült el a sokzeneszerzős összefogással tervezett halotti mise, csupán Verdi írta meg a maga részét, majd évekkel később Manzoni halála után, az ő emlékére is gondolva, a már kész utolsó tételhez hozzáírta a többit.

Nem tudhatjuk, hogy jobban jártunk volna-e, ha mindenki teszi a dolgát és Verdi kollégái betartják ígéreteiket, de megállapítható, hogy ez a Verdi-Requiem azért ennyi késlekedés után sem sikerült rosszul. Nekem történetesen az utóbbi 31 évemet ez végigkísérte, amelyet képes voltam diákként is hetekig hallgatni a szomszédok nagy örömére, és amely mostanában is megszépíti a városi közlekedéssel töltött óráimat, de szeretek rá akár a Bükkben is eltévedni.

Megint hat nap összevonva következik, nem túl nagy a választék ezekre a napokra, de valami azért akad. Lesz néhány Bánk bán is, de erről csak holnap teszem ki a külön ajánlót. Hamar vége a sorozatnak, ha valaki szereti a darabot, nyilván meg kell nézni, nincs más választás - nagyon jó énekesek vannak benne.

Hét előadás:

Sikertörténet az idei Vidéki Fesztivál is a Tháliában. Ha elképzeljük, hogy szeptember legelején egy Csehov-előadásra (nem egy bulvárra!) rengetegen akarnak bejutni még az utolsó percben is, és minden egyes pótszék is gazdára talált, akár el is ámulhatunk. (Ha megnézzük a jegytérképet, ez az általános kép – jó lett a program, és ritkán láthatunk vidéki műhelyeket egyébként Pesten.)

Az előadás vonzereje persze tulajdonítható a szombathelyi társulatnak is, amely az elmúlt években többször is bizonyította, hogy érdemes őket nézni, de már vannak olyan távol földrajzilag, hogy egy mezei néző tízszer is meggondolja, hogy utazik-e egy produkció miatt ennyit. A Tháliának mindenképp hálásak lehetünk, hogy évek óta beletesz pénzt és energiát ebbe, mert az alacsony jegyárak mellett elképzelhetetlen, hogy üzletileg nyereséges projektről legyen szó. A vidéki színészeknek és társulatoknak viszont létkérdés, hogy tényleg lássa őket a szakma és a hivatalos kritikusok is, akik valóban szép számmal képviseltetik magukat az előadásokon. (Ennek persze az a szomorú oka is megvan, hogy nemigen lehet elég forrás arra, hogy őket utaztassa akármilyen orgánum. Ha nem így lenne, régen megnézték volna ezeket a tavalyi bemutatókat az eredeti helyszínükön.) Ha a Színházi Élet még ma is működne, akkor nyilván hosszú bekezdéseken keresztül sorolná fel a közönség körében megjelent híres rendezőket, színészeket – ütős névsor lenne ez a hétfői is.

Hat előadás azoknak, akik nem mennek az Örkény kertbe este, sőt az Erkelbe sem a Bánk bán premierre (csodás az első szereposztás, mindenkire illik a figura!), sem az Operaház elé a három ingyenes egyfelvonásost megnézni délután...Nagyon sok a lehetőség, így nyilván majd a sok szék közül a pad alá esem, ahogy az törvényszerű.

Igen, ez a negyedik eset, amikor valakit kimozdítottam a kisorsolt helyéről. Ezzel az ajánlóval már jó korán készen voltam, ki tudtam volna posztolni még a sorozat közepe táján is, de úgy gondoltam, hogy a rendező kapja meg a kitüntett lezáró helyet.