A héten eddig hat előadást néztem, és éppen a legelsőről, a keddiről még hiányzik a megemlékezés. A jövő héten ehhez képest lassítás várható, legalábbis a körülmények erősen ennek szükségességére mutatnak rá. Hétfőn menjetek helyettem is színházba, van öt tippem hozzá:
március
22.
Opera - A Rajna kincse M. Tóth Géza rendezésében "Az istenek komor napja, avagy pompás otthon, boldog tűzhely"
| | Szólj hozzá!Ilyen megoldáshoz ritkán nyúlok, lehet, hogy kész katasztrófa lesz az eredmény. Megírtam a főpróba utáni benyomásaimat és most a premier után módosítom helyenként, illetve még utólagos (zárójeles) megjegyzéseket hozzáfűzök. Hét oldal, mert mint korábban leírtam a blogom célja az ajánláson túl a visszajelzés és a dokumentálás is. Még így is felületes. Ha ide téved egy-egy énekes, az a nevének kiemelése után könnyen megtalálja, hogy rá mi vonatkozik, a többit hagyhatja (hiszen aki benne dolgozott, az tudja úgyis milyen az előadás, nem én fogom kiokosítani - ebből esetleg azt látja, miként hatott EGY (=1 db) olyan mezei nézőre, aki történetesen sokat hallotta az operát. Biztosan másként ült be és ment ki az, aki ezt a zenét most hallhatta életében először.)
Röviden nézőknek: aki nem ismeri a Rajnát, az semmiképp ne hagyja ki - néhány jegy van még. Aki meg igen, az legyen nyitott és hallgassa meg ezeket a jól összeválogatott, kitűnő énekeseket is. Egy ismerősömet idézem: "egyszer meg lehet nézni". Én ezen már túl is léptem - kétszer néztem meg.
Címkék: Adrian Eröd Opera A Rajna kincse Halász Péter Cser Krisztián Nyári Zoltán Gábor Géza Megyesi Zoltán Ring Keszei Bori Gál Erika Kálmándy Mihály Simon Krisztina Wierdl Eszter Heiter Melinda Németh Judit Egri Sándor M.Tóth Géza Marcus Jupither
Szólj hozzá!
március
21.
Erkel - Opera - "A négyszög sohasem kerek" - Don Giovanni - 2015. 03.20.
| | Szólj hozzá!A címben idézett csodás megállapítást Leporellótól vettem. A darab elején mondja, amikor Don Giovanni kényszerhelyzetbe hozza: Donna Elvirának kell elmondania mindent.
Nem egyszerű feladat az őszinte szembenézés a valósággal, de Leporello ebben a helyzetben mégis ezt választja, nem a sunnyogást, nem a taktikázást. Mindent megtudunk Don Giovanni viselt dolgairól, de - a zenének is köszönhetően - mégsem utáljuk meg mi nézők, Donna Elvira pláne nem. Ha jól játsszák a címszerepet, megmarad a karakter végzetes vonzereje, még akkor is, ha nem ilyen élettársat kívánnánk magunknak a mindennapokra. Most a tegnapi előadás kapcsán következik néhány gondolat. (Még van másik három is kitűzve a sorozatban, javaslom a megtekintését.)
Címkék: Opera Don Giovanni Erkel Színház Bretz Gábor Cser Krisztián Fodor Beatrix Cseh Antal Palerdi András Szappanos Tibor Fried Péter Szemere Zita Gianluca Margheri Bakonyi Anikó Káli Gábor
Szólj hozzá!
Ezen a vasárnapon végre megnézem, ha minden igaz, a Nemzeti Színházban Zsótér Sándor Brand c. előadását, amely után lesz közönségtalálkozó is. És ezen kívül van még négy ötletem:
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
Sok az előadás szombatra. Én nagy kísértést érzek valami kirándulásfélére...De A nap legjobb öt választási lehetőségét azért megosztom.
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
A mai blogíró hangulatomat teljesen szétverte a szinhaz.hu-n olvasott Kiss Csaba interjú, pedig Bán Bálintról ( a budaörsi Ármány és szerelem kapcsán) már kedd óta készülök egy kisebb laudációt írni. Nagyon nem örülök, hogy bizonytalan helyzetbe került a miskolci színház, amelyet olyan jó formában láttam alig egy hete (lsd. Nő a múltból, Titkos házasság) Nemsokára viszont megyek a Rajnára. Akik ma éjszakai bejegyzésre számítanak, azoknak előre mondom, hogy nyilván elkezdem, de kivárom valamiféle íratlan elváráshoz alkalmazkodva a bemutatót. Sőt, azt is megnézem, és majd csak vasárnap reggel a kettőről együtt lesz fent valamiféle benyomás. Miután ma ennyire lelombozott ez a miskolci hír, úgy érzem, hogy ezek után az a legkevesebb, hogy a mai Rajna kincse viszont valóban jól sikerüljön...Nem ártana, akár évtizedekig ezt kell majd nézni. Mindennek dacára itt van nyolc tipp holnapra.
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
A mai napból még 65 perc van hátra, így most már talán megkockáztatható, hogy ez egy átlagon felül jól sikerült, jó hangulatú nap volt. Megállapíthatom, hogy az én életszínvonalam és közérzetem nagymértékben függ azoktól az előadásoktól, amelyeket nézek, nem hiába igyekszem jól választani. Ez többnyire sikerül is. A mai délelőtti iskolai operabeavató önmagában is elég muníciót adhatott volna sok napra is, de a műsorhoz kell igazodni és minden előadást akkor kell megnézni, amikor lehet - inkább korábban, mint később, mert akármi közbejöhet. Ha egy nap alatt egy színház igazgatója is lecserélődhet hirtelen (ahogy ma Miskolcon történt), vagy ahogy nemrég, egy független társulat (Szputnyik) is bejelentette, hogy abbahagyja az együttes működést, akármi megeshet. Amit ma megnézhetsz, ne halaszd holnapra. Éppen ezért mentem el a Szkénébe, mert már így is csúszásban voltam, már rég meg kellett volna néznem a K2 társulattal készített közös előadást.
Címkék: Szkéné Rózsa Krisztián Viktor Balázs Fábián Péter Piti Emőke Züfec Domokos Zsolt Borsányi Dániel Horváth Szabolcs Kautzky-Dallos Máté Jeli Luca Benkó Barnabás Benkó Bence k2 színház
Szólj hozzá!
Amióta a József Attila Gimnáziumban tanítok, immár a negyedik alkalommal sikerül operaénekeseket testközelből bemutatni a tanítványaimnak. Tavaly eljött Csiki Gábor és Bretz Gábor, idén Hajnóczy Júlia, hogy egy-egy előadáshoz kapcsolódva a saját pályájukról, az operához fűződő viszonyukról beszéljenek. A mai napon még ennél is több történt: a fiatal énekesekből álló Moltopera Társulat, amelynek nagy sikerű Lakatlan szigetét láthattam a télen, operabeavatót tartott. A kétszer 45 perces program valószínűleg közelebb vitte a gyerekeket a műfajhoz, mint a legutóbbi hagyományos rendezésben játszott Operakaland előadás, a Szerelmi bájital. Erről a délelőtti programról lesz most szó. Aki tanít, jelentkezzen a társulatnál, próbáljon időpontot kérni erre a programra. Aki meg nem, az figyeljen, jövőre ismét lesz A lakatlan sziget a Királyi Lépcsőházban (mindössze hat alkalommal!), sőt egy új produkció is, a Szökdelés a szerájból.
Címkék: Opera Ágoston László Moltopera Göncz Renáta
Szólj hozzá!
Az idő irgalmatlan tempóban múlik - egy hónapja mentem el Milánóba Kékszakállút nézni, és most már valóban itt a Rajna kincse (főpróba este hatkor). Nagyon bízom benne, hogy jó lesz, különösen azért, mert ez egy négy estés sorozat bevezető darabja, amely akár húsz-harminc évig is repertoáron maradhat és lehet, hogy a nyugdíjig ebben a felfogásban fogom nézni a tetralógiát. Most kifejezetten bizakodó hangulatban vagyok, amelyet a Moltopera társulat ma délelőtti operabeavatója erősített fel bennem - bejegyzés következik, legkésőbb holnap délelőtt. Addig még néhány ajánlat holnapra:
Címkék: Napi ajánló
Szólj hozzá!
Ezt a hónapot némiképpen meghatározzák a rendkívüli események. Színházi találkozó lesz a Nemzetiben (MITEM), jön a Budapesti Tavaszi Fesztivál (ápr.10-26), az Erkelbe felhozzák a vidéki színházak egy-egy idei operaelőadását (Primavera), a hónap legutolsó napjaiban Parasztopera-fesztivál (Pintér Béla darabja ötféle rendezésben) lesz az Átriumban, amely átnyúlik májusra is.