Megkezdődött az idei évad hat estéből álló Don Giovanni sorozata az Erkel Színházban. Gianfranco de Bosio rendezése egy sokkal szellemesebb, gondolatgazdagabb elődöt váltott le 2012 novemberétől, amelyet éppen az első két előadás karmestere, Kesselyák Gergely jegyzett és amelyet én napra pontosan 12 éve, a főpróbán láttam először.
Annak idején a főpróbán megfogadtam, hogy egy ennyire jellegtelen Don Giovannira nem ülök be többet. Ez hiba volt. Azóta a szereposztás változásainak köszönhetően már sokszor megszegtem ezt a fogadalmam, most meg ráadásul mind a hat (de legalább öt) este megtekintését tűztem ki. Már az első kettő is - teljesen megegyező felállással, egy nap szünet beiktatással - ismét azt bizonyította, hogy mennyire más tud lenni ugyanaz az előadás.
Az Operaház vezetősége ezúttal is vendéget hívott a címszerepre, mint tavaly, bár lassan hasonlóképpen különleges eseménynek számít a második szereposztás Don Giovannijának pesti fellépése is, hiszen Bretz Gábor alig van jelen az Operaház műsorában, idejének háromnegyedét külföldi fellépések töltik ki. A további négy előadás az övé lesz (dec. 11, 13,17,19), aki kedvet kap, ezeket nézheti és 17-re tud legjobb eséllyel jegyet venni. De a péntek még messze, amikor az első szereposztás minden más művésze még vele is megmutatkozhat.
De ennyire ne szaladjunk előre, ez a bejegyzés Erwin Schrott vendégjátékáról szól és nem kis részben néhány gondolatról, amit ez a két este ébresztett bennem, amely nézői pályafutásom 19. és 20. Don Giovannija volt, de részben ajánlónak írom a további előadások megtekintéséhez, hiszen még csak az elején vagyunk a sorozatnak.