Mezei néző

Én az Operaházba készülök, az új bemutató, a Lear megtekintésére, amelyről már augusztusban rengeteget hallottam. Nem állítom, hogy különösebben vágyom jelenleg erre a témára, valószínűleg még bőven az előző napi Figaro hatása alatt leszek, de más nap nekem nem alkalmas. Ötszáz üres hely van még most rá, nem tudom, hogy a tegnapi bemutatóról távozók mennyire befolyásolták a közhangulatot, és most meg fogják-e a Házat rohanni a maradék jegyekért. A kortárs zene kedvelői számára ez nyilván egy lehetőség, nem biztos, hogy sokszor fog előadódni, így bele lehet vágni. Ezen kívül három előadást találtam mindössze, de ezeket tudom ajánlani, nekem beváltak:

1. Katona - Sirály

2. Radnóti - Platonov

3. Rózsavölgyi Szalon - Elsötétítés

Ma délután ismét megjelent az Erkel büféjében a beígért „két kellemetlen alak” (Aczél András és Hábetler András), és ezúttal nem közrevették a kipécézett kollégát, Kálmándy Mihályt, ahogy legutóbb tették Cser Krisztiánnal, hanem hagyták, hogy az ajtóhoz legközelebb eső karosszéket foglalhassa el.

Hat előadást javasolok erre az estére, miközben én sok év után remélhetőleg ismét Kaposváron megyek és a Gördülő Figarót nézem, Hábetler András rendezését. (A múlt heti előadásról kimerítő beszámoló olvasható már és erről is lesz talán egy visszafogottabb, ha minden jól megy.)

Mindössze négy előadás :

Kilenc előadás január utolsó előtti napjára:

Hat előadás:

Hábetler András invenciózus rendezésének második előadása Győrbe gördült, álomszereposztással, köztük egyetlen új beállóval – Cherubino szerepében Kun Ágnes Annával.

Három új tényező volt az előadásban, az új beállón kívül, az új város – új közönség (na jó, minden előadás közönsége egészen más, de most még jobban ki is emelődik ez a mozzanat, hiszen a rendező maga is nagyobb fontosságot tulajdonít nekünk, akiknek játszik) és a mikroportok.

Tíz előadás és az Óbudai Társaskörben operaest lesz:

Akkor jó egy előadás, ha másként – jobb állapotban – lépünk ki a színházból, mint ahogy betettük a lábunkat. Erre gondoltam és arra minden képzeletet felülmúló boldogságra, amely elöntött, amikor kiderült, hogy Bruno Maderna darabja, amelyet Petronius Satyriconjából írt mindössze egy órával a kezdés után véget ért és mégsem kellett szégyen szemre feladni és hazamenni a szünetben. Közben átértékelődött néhány korábbi előadás is, amelyekhez szerencsém volt. Keveset tudnék mondani ebből az évadból, amely ennyire untatott volna.

Négy előadás: