A tavalyi évadból, ha csak egyetlen előadást ajánlhatnék, akkor az a Prudencia Hart lenne. Szerencsére nincs ilyen nyomás, de már az évadértékelő írása közben felmerült bennem az igény és a vágy, hogy a Stúdió K korábban kihagyott, de még futó előadásait is megnézzem, legyen teljes a „lefedettségük” ezen a blogon is. Ez a múlt héten sikerült, öt napon belül három előadást is láthattam, amelyekről most sorban jönnek az ajánlók.
Az első közülük egy kísérleti előadás, „traumaköltészet” műfaji megjelölést kapott, és a téma már a címében – K, mint kontroll - is benne van.
Egymáshoz lazán kapcsolódó jeleneteket látunk, mintha betekintenénk egy olyan darab próbafolyamatába, amelyet leginkább a rendező ír, de a színészek improvizációit is felhasználják. (A darab másik írója, Peer Krisztián és a dramaturg Zsigó Anna is a folyamat részesei voltak, a kredit nekik is jár.) A jelenetek között vannak erősebbek és gyengébbek, jól megjegyezhetőek és másnapra már a nézői emlékezetből kiesőek, de ami megnyugtató: érteni lehet, hogy miről szólnak. Mindnek van címe is, amelyet látunk kiírva, ez is nyomatékosítja, hogy színházat nézünk.
A közös téma a kontroll, a rendezői irányítás, ami jelen esetben annyira hangsúlyos, hogy a piszoárokból és WC-csészékből álló díszletben (tervező: Fekete Anna) a rendező végig jelen van fürdőköpenyben, sőt elmond egy monológot és néha még dobol is, ahogy a produkció zenei vezetője, Urbán Kristóf is. Először meglepő ez a díszlet, és az, hogy fürdőruhában látunk mindenkit, amelyet néha egy-egy zakóval is kombinálnak.
Elsőre úgy tűnik, hogy az előadás a spanyolviaszt fedezi fel: a színházban egyértelmű, hogy a rendező kontrollál minket nézőket és a színészeket is, mi pedig hagyjuk magunkat, reménykedve, hogy jól fogunk járni. Ennek ellenére kíváncsian vártam, hogy milyen asszociációk merülnek fel a témával kapcsolatban az alkotókban – ez épp az az előadás, amikor minden kiszámíthatatlan, hiszen nincs előre megírt és megismerhető darab-előzménye.
11 ember közös játéka ez, amely már megkezdődik az előtérben, ahol Pető Kata, aki Nyakó Júlia balesete miatt frissen ugrott be a szerepébe, elmondja nekünk "Kinga néni tanácsait", hogyan kellene viselkednünk az előadás közben - ezzel is kontrollálnak minket. Itt és néhány további jelenetben közreműködik a produkció asszisztense is, Mátyás Viktória.
A nov.8-i előadás tapsrendje a beugró Pető Katával.
Nemrég Veszprémben jártam, ahol a színház oldalán van egy hasonló illemkódex, nemrég a székesfehérváriak is készítettek (nagyon szellemes) kisfilmeket a bunkó nézői viselkedésről (melegen ajánlom ezeket), de a Stúdió K-ban ez inkább poénnak számít, mert épp nem a független művészszínházak közönségére jellemző az, amit némi túlzással a lelkünkre kötnek. (Ha végiggondolom, valóban soha nem láttam senkit, aki mondjuk pogácsát evett volna előadás közben a Jurányiban vagy a StúdióK-ban, de az Operaházban ilyen élmény már többször is megadatott, így ott lenne értelme egy ilyen nézői etikettet közzétenni akár több nyelven is…)
Az előadás kétrészes és mindkettő Pallagi Melitta lelazító magánszámával indul, aki meditációra buzdít minket. Ez némi rizikót rejt magában: az andalító zene és a színésznő meleg hangja elálmosít minket, túlságosan lenyugszunk, és ebből az állapotból kell a csapatnak minket felhoznia a következő jelenettel. A színésznőnek később van egy újabb magánszáma (Árral szemben) – az előadás egyik legfeszültebb része, amely közben nagyon erősen drukkolunk neki. Akinek pedig van "majdnem vízbe fulladtam"-élménye (nekem kettő is), az még erősebbnek fogja ezt a monológot érezni.
A díszletben van egy kád is, amely többször is hasznosul, ha nem is egészen a megszokott módon: nagyszerű monológokat mondanak el benne. Samudovszky Adrian és Kaszás Gergő is meg fog jelenni lelki szemeim előtt egy ideig, ha bármilyen kádra ránézek. (Már egy hete…)
A nagyon sok epizód között különösen emlékezetes a Tóték „budis jelenetének” verziója, melyben Kaszás Gergő (az őrnagy helyett a rendező), Nagypál Gábor (Tót Lajos helyett a Színész), és Pallagi Melitta (Ágika helyett a pályakezdő színésznő) játszik, az is az eszembe villant, hogy milyen jó lenne velük látni itt a Stúdió K-ban egy igazi Örkény-előadást is.
Meghallgattuk a rendezői kontrollhoz kapcsolódó (jól passzoló) idézeteket, különösen szerettem a „rendezők viadalá”-t, amelyben a teljes csapat részt vesz, Homonnai Katalin és Lovas Dániel is. Ez a jelenet (és a második részbeli párja) sokat mondhat azoknak a nézőknek, akik figyelik a jelenlegi színházi helyzetet és értelmet nyer a piszoárok jelenléte is.
Van egy meglepetés szereplő, akit csak egyszer látunk, de mivel nincs felsorolva a neve a színlapon sem, homályban hagyom a kilétét. Amit elmond, azon elgondolkodunk és örömmel nyugtázzuk: még nincs a hajó minden darabja kicserélve, ez még mindenképpen ugyanaz (akinek mond valamit „Thézeusz hajója”, az érteni fogja ennyiből is a párhuzamot, amely magára a Stúdió K-ra vonatkozott ebben a helyzetben).
"Madonna", avagy hogyan szed fel egy nőt egy színész előadás után...
A jelenetsorból létrehozott előadások nagy problémája ezt az előadást is érinti: helyenként nagyon találónak érezzük az elhangzottakat, meg is fog minket egy-egy gondolat, de aztán következik egy másik és kezdődik a befogadási folyamat elölről, és hajlamosak vagyunk elfelejteni az előzőt. Nem egy hatalmas hullám van, amely elborít minket, hanem sok kicsi, amelyek egymást kioltják.
Töredékeket így is viszünk magunkkal, remélhetőleg a rendezői szándéknak megfelelően.
Kellemes és szórakoztató estét kaptunk, láthattuk a társulatot (és a rendezőt) kicsit ventilálni és egyben erőt gyűjteni egy következő "komoly" előadásra, a Stuart Máriá-ra, amelyre nyilván készültek már tavasszal is, amikor a K- mint kontroll-t először eljátszották.
Három nap múlva arra mentem vissza, külön ajánló következik.
PS.1. Jobbulást kívánok Nyakó Julinak, akit nagyon szeretnék majd látni a Káosz-ban is, amely mostanáig még szintén kimaradt nekem.
PS. Piti Marcell fotóit használtam fel a színház FB-oldaláról.
