Játék öt kiváló színésszel, egy átlagos napról egy átlagosnak tűnő kocsmában, törzsvendégekkel. Nincs két óra (szünet sincs), sokat nevetünk, és feltehetően a nézők többsége jobb állapotban fog távozni róla, mint ahogy beült a Kamra nézőterére. Az alkotói csapat szándéka biztosan ez - talán ennél nagyszabásúbb, a világ működését alapjaiban megreformáló törekvés nyomát nem fedezhetjük fel.
Vizi Dávid, Fekete Ernő, Fullajtár Andrea, Dankó István és a pultnál: Pelsőczy Réka
Kocsis Gergely saját darabját rendezte, amelybe beépítette legalább 25 évnyi színészi tapasztalatát is. Jó helyzetbe hozta kollégáit, akik mind kaptak olyan dalokat, monológokat is, amelyekkel egy időre az ötszereplős játék centrumába kerültek, láthatóan élvezték a játékot. Az író érezhetően szerette ezt az öt magányos embert, akik így hozzánk is közel kerültek. (Lehet, hogy Kocsis Gergely legszívesebben mindhárom férfi-szerepet maga játszotta volna el, és talán ezért sem tartotta meg egyiket sem.)
A kocsmában játszódó darabról feltétlenül eszünkbe jut a Kamra óriási sikerű Portugál c. előadása, amelyben több mint 20 évet pultozott végig Pelsőczy Réka. Minden mozdulatában benne van az évtizedek során megszerzett rutin, már semmin nem lepődik meg, és csak egy pillanatra villan fel, hogy lehetett volna mindez másként is, sőt még most sem késő változtatni.
Jelenlegi értelmiségi partnere Fekete Ernő. Kettősüket nézve akár azt is elképzelhetjük, mi lett volna Masnival és Becével, ha Pesten találkoztak volna...
Tóth László és Botka Zoltán díszletének háttérképe egyértelműsíti, hogy Pesten – azaz a közelünkben - történik, amit most hallunk, persze akár egy vidéki városban ugyanígy érvényes lehetne ez a történet, ahol van késélező és hentes is.
Nagyszabású események helyett apró történéseket láthatunk, (amelyeket itt nem fogok felsorolni), amelyek kitöltik ezt az átlagos kocsmai napot. Minden napnak megvan a maga gondja, a logisztikai problémák is fontossá válnak, még talán több időt fordítunk rájuk, mint életünk sorsdöntő problémáira. Helyenként sok a szöveg, de épp egy ilyen darab optimális hosszát a legnehezebb megtalálni – élő szerzővel pedig különösen nehéz vitatkoznia a rendezőnek, pláne, ha a kettő ugyanaz. Az előadás tempója néhány alkalom után úgyis be fog állni a közönség reakciói hatására, és a későbbi nézőknek már nem lesz ilyen érzete, de a közönség láthatóan élvezte az előadást már ebben a kiinduló állapotában, a főpróbán is. (Az mindig rejtély, hogy a dramaturg mekkora esélyt kap, hogy érvényesítse a véleményét a munkafolyamatban, aki ezúttal szintén a több évtizede a Katonában dolgozó Török Tamara volt.)
Fekete Ernő kapta a szöveg oroszlánrészét, ami nem meglepő, hiszen írót játszik, aki egész nap fogalmaz – egyelőre fejben (kérdés marad, hogy mennyi ideje marad leírni ezeket, ha folyton a kocsmában beszélget). Kellemes a hangja, és drukkolunk neki az elejétől fogva. Azt még nem tudjuk azonnal eldönteni, hogy mihez is – talán ahhoz, hogy kapja meg a borát, bár később látjuk, hogy ez azért még mindig korai volt.
Megjelenik egy idegen nő is – Fullajtár Andrea –, aki mindenre figyel és folyamatosan retteg, de végig el tudja titkolni, hogy mi nyomasztja és érti-e egyáltalán, hogy mi zajlik körülötte. Aki ránéz a pólójára, az már ebből is látja, hogy a többiekhez képest is el van maradva – még csak hétfőnél tart.
Nagyon kell az előadásba Vizi Dávid és Dankó István kettőse, akik operettek táncos komikus párjait is felidézik (pl. a Mágnás Miská-ét), de a Godot-ra várva is eszünkbe juthat róluk. Az előadás zenés betéteinek többségét ők kapják.
A szereplők spontán dalra fakadása öncélúnak is tűnhet (a zene válogatásáért Mátyássy Szabolcs a felelős), de feltétlenül lazítják a feszültséget ezek a számok, ahogy a zene mindig; ezáltal is nyomatékosan érezzük, hogy tényleg az a cél, ami a darabban hangsúlyosan el is hangzik: igyekezzünk jobban érezni magunkat.
Ehhez az előadás hathatósan hozzá is járul. Nem állítja, hogy bármi is rendben lenne körülöttünk, de még így is jó kedvre hangol. Akár komédiának is nézhetjük a körülöttünk történő dolgokat – ezzel járunk jobban. Ez az öt kitűnő színész pedig most is a helyzet magaslatán van, teljesen bele is teszik magukat az előadásba - jó őket nézni, lehet nekik nagyon örülni.
Másnap az Embtrag főpróbájára mentem vissza, amelyről külön beszámoló következik hamarosan.
Ps. Szokodi Bea kitűnő fotói közül válogattam most is. Még több képe Facebook oldalán megtalálható a „Kedd”-albumban.
Na még egyet azért…:
