Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Kedd este egy újabb helyszínen néztem színházat ismét, ahol még sosem voltam, csak a nevét hallottam, mégpedig a TROJKA Társulás előadását.

A Kugler Art Galéria festők bemutatásával foglalkozik, nap közben árulja képeiket, és néhány este lakásszínházként működik, megközelítőleg 45 néző befogadására alkalmas. A Látókép Ensemble két előadását is játsszák náluk (Ernelláék Farkaséknál, Kálmán-nap), amelyeket bátran merek ajánlani azoknak, akik szeretik, ha a saját életükkel szembesíti a színház, vagy ha még nem érték el a bűvös negyvenet, akkor kíváncsiak, hogy mi jöhet még utána.

annak2Soós Attila - Gryllus Dorka

A lakás otthonos, nem meglepő módon tele van képekkel, becsületkasszás büfé is üzemel, és tényleg az a néző érzete, hogy vendégségben van.

Ez a két már említett darabhoz rendkívül jól illeszkedő helyszín, de szintén passzol ennek az Anna Karenina adaptációnak szinte minden jelenetéhez is. (A lóversenyt muszáj elképzelnünk, nincs mese.)

Kevés példát láttam eddig arra, hogy sérülésmentesen színpadra tudott volna valaki alkalmazni egy regényt, úgy, hogy az előadás teljes egészében pótolni tudja az olvasást. Ami jó, ez esetben ez nem is lehetett az alkotók célja, van annyi dramaturgiai beavatkozás, amely miatt a látottakat Soós Attila értelmezésének kell néznünk, amely egyszerre ad többet és kevesebbet, mint a regény.

Azoknak érdemes az előadást megnézni, akik nem a nyolcszáz oldal elolvasását akarják megúszni, hanem már ismerik a történetet, kötődnek hozzá, és látni akarnak belőle egy új olvasatot. Természetesen a fordított út is járható, mert nagyon valószínű, hogy valakinek ez alapján lesz kedve elolvasni a művet, ha korábban kihagyta, és most ennek ellenére odavetődött a Kugler Artba.

Soós Attila változtatott még a cselekmény néhány igazán fontos mozzanatán is, hogy mondanivalója kifejezésére alkalmasabb legyen. Az ő beállításában Anna sógornője húga elől szereti el Vronszkijt, így összevon két családot.

A regényt többször olvastam, de kifejezetten humoros részekre nemigen emlékszem. Az előadásba viszont van az is, jellemzően Soós Attila szerepformálásain keresztül kerül elénk, aki Anna fián kívül egy másik gyereket is eljátszik, de elsősorban a kissé suta és körülményesen kommunikáló Levinről jegyezzük meg. Jól illeszkedik hozzá Eke Angéla Kittyje, ahogy őket nézzük együtt önfeledten táncolni, azonnal tudjuk, hogy igen, ez a két ember valóban illik egymáshoz. És ez azért szerencse, mert a regényben is, és a valóságban is, ez a kapcsolat valamiféle kapaszkodó számunkra, mielőtt azt hinnénk, hogy a házasság intézménye teljes egészében esélytelen vállalkozás. Nagyrészt az, rengeteg buktatója van, de előfordulhatnak jó próbálkozások is.

Kitty és Levin többször is táncol, a rendező popzenét vet be, amelynek hangulata erősen elüt a szalontól is, és a XIX. századi történettől is, és nincs mit tenni, a mába visz minket.

Hasonló gesztus és szintén a mához közelít: Anna legjobb barátnője pszichológus, aki előadásokat is tart (néha mi vagyunk annak is a közönsége). Előfordulhat, hogy a szerepet játszó színész, Nagy Dóra egy konkrét személyt parodizál, sőt nem kizárt, hogy a szöveget is tőle idézik (Bagdy Emőke jutott eszembe, de akár tévedhetek is, a youtube-on közzétett videói alapján jutottam erre a gondolatra). Ezek a szövegek mind konkrétabban is utalnak a történet lényegére, a boldogság elérésének lehetetlenségére, amellyel Anna próbálkozik („de ki mondta, hogy boldognak kell lennünk? – valami hasonló is elhangzik eszmefuttatásában). Nagy Dóra mesterkélt beszéde, elmélyített hangja és elhúzott mondatai kifejezetten irritáltak, ahogy az előadások előtt felhangzó zene is, amelyet persze gyorsan lekapcsoltak minden alkalommal, de – és ez azért nem semmi: egészen az utolsó jelenetekig fel sem merült az agyamban, hogy ugyanaz a színésznő játssza, mint Dolly szerepét, két külön színésznek néztem őt. Színészi kvalitásairól ez valamit azért jelez, illetve persze megerősítette bennem azt, hogy mégis csak egy mezei néző vagyok, aki ennyire naivan tud valamit nézni 3400+ előadás után is.

Dolly, Anna sógornője egészen más karakter, és nemcsak folyamatos terhessége miatt lesz az. Amennyire a másik alak zavart, annyira tetszett ez az empatikus női alak.

Mátrai Lukács Sándor szintén kettőz, az ő esetében a rendező nem vet be hasonló torzítást. Általa rögtön látunk két férjtípust is, nagyjából a regénynek megfelelően bemutatva. Sztyepan, Dolly férje az az ember, akinek egy nő nem elég, sok impulzusra van szüksége és úgy látszik, ezen nem lehet változtatni. Erős kontraszt a mindig precíz, becsületes Karenin, aki maga a megbízhatóság, de nincs benne semmi melegség. Levin hozzájuk képest sokkal jobb társnak tűnik, ezt érezzük, minden ügyetlenkedése ellenére is így van.

Karenin alakján azért nem siklanék át ilyen gyorsan. A regény igazi nagy élmény volt számomra húszévesen, amikor először olvastam, és bennem egy zárkózott, érzelmeit magában tartó férfi alakja él, aki nagyon szereti a feleségét, de nem tudja önmagát igazán jól kifejezni, nem romantikus alkat. Nem katonatiszt, hanem hivatalnok csak. Az előadásban az értékei számomra kevésbé jöttek ki, mint ahogy a regényben.

245Bárnai Péter - Gryllus Dorka

Ellenlábasa, Vronszkij fokozatosan bontakozik ki előttünk Bárnai Péter megformálásában. Ahogy először látjuk Kitty mellett, még egy átlagos fiatalember, és idővel – éppen abban a tempóban, ahogy kapcsolata elmélyül Annával – mi is egyre vonzóbbnak látjuk, és megértjük Anna szempontjait.

Az előadás a címszereplő körül forog, kevés jelenet zajlik nélküle. Gryllus Dorkának nagyon jól áll a szerep, miatta volt érdemes volt az adaptácót elkészíteni, hogy eljátszhassa. Kevés színházi munkája van, a port.hu 45 film mellett összesen 26 színházi bemutatót tart vele kapcsolatban számon egész húsz évnél hosszabb pályája során.

Talán éppen a filmes háttere miatt, nagyon hozzá lehet szokva a természetes játékhoz, minden rezdülése lényeges és kidolgozott és talán minden közreműködő közül ő az, aki leginkább képes adaptálódni a helyszínre, a lakásszínház intim teréhez nagyon illik a játékstílusa. Jól reagál a nézőkre, nem néz levegőnek minket, és amikor valaki arrébb húzódik, hogy helyet adjon neki, akkor megköszöni.

A színészek általában is így játsszanak, ez most nem a kukucskálós színház hagyományához kapcsolódó előadás.

Az előadásban átjön az emberi létezés tragikuma, látjuk először Annát, aki nyugodtan él, bár unja az életet, és ebben az állapotában élénkíti fel Vronszkij érkezése. Ebben a helyzetében maradt volna, és fásultan tölti élete maradék negyven évét is, ha ez a találkozás elmarad. De jön, így határhelyzetbe kerül, amelyből nincs igazi jó kiút, mert akár a szenvedélyes szerelmet, vagy a nyugalmat és a fiát választja, mindenképp veszít.

Az előadás a sok módosítás ellenére meghagyja a regénynek azt a fontos mozzanatát, hogy Annát nyíltan vállalt félrelépése miatt nem fogadja be a társaság, nem mutatkozhat együtt Vronszkijjal, aki pedig nem teheti meg, hogy szerelmével együtt élve eltemesse magát falun, ahol egy idő után mindketten szenvednek az ingerszegény környezettől.

Ezen a ponton visszaütnek a változtatások, amelyek mai közegre utalnak. Jelenleg ugyanis már nem valós az alaphelyzet sem, azaz a legtöbb nő dolgozik, azaz van valamiféle másik közege is, amely adhat élményeket, értelmet az életének, másfelől annyi a válás és a házasság nélküli együttélés gyerekkel is, hogy semmiféle kiközösítésre, megvetésre nem számíthat az, aki egy ilyen helyzetbe kerül. A regényben pedig ez a fő akadály, amely a szerelmesek boldogságának útjába áll.

Attól tartok, hogyha már belefogtak a modernizálásba, akkor muszáj lett volna ezen az úton még egy lépéssel tovább is haladni.

Érvényes megoldás lenne az, ha a külső körülményekre való hivatkozás nélkül csak azt látnánk, hogy miután az együttélés akadályai megszűnnek, elkezdődik a szerelem kihűlésének folyamata is, pontosabban: előbb-utóbb felmerül az az igény, hogy valami mással, külső tevékenységgel is foglalkozzanak a felek. A férfi részéről biztosan. Ez az a trauma, amely ma is érvényes lehet akár minden szenvedélyes szerelmi kapcsolatban, és ez lehet olyan nyomasztó, amely Annát arra készteti, hogy a bőröndjét megint előszedje.

Hiába, a történet csak azt mutatja, hogy minden kapcsolat elunalmasodhat, legyen a férj hivatalnok, avagy katonatiszt, ugyanazokba a zsákutcákba futunk bele, és csak egy menekülő útvonalunk van: ha FOLYAMATOSAN, a kezdeti időszak után is energiát teszünk bele. A szerelem önmagában nem elég, hiába van ott az alcímben, hogy „love is the answer”.

A történet befejezetlen, megmarad az az esély, hogy nem a vonat az egyetlen megoldás. De akkor mi? mit kezdhet magával Anna? visszatér? kihez?

Azt hiszem, hogy ez aztán teljes egészében a nézőn múlik, hogy milyen választ ad rá. Soós Attila szerencsére módosított annyit az eredetin, hogy mi is visszanyerjük szabadságunkat, és ha akarjuk, választhatunk más megoldást is.

Címkék: Anna Karenina Nagy Dóra Eke Angéla Gryllus Dorka Bárnai Péter Soós Attila Kuglerart Galéria Mátrai Lukács Sándor

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr813914274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.