Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

William Wharton regényéből készített színpadi adaptációt Gyulay Eszter, aki elsősorban a Nézőművészeti KFT dramaturgjaként ismert, de jelen esetben a Másik Oldal színházi társulás első előadását ő is rendezte, és saját maga választotta ki a szereplőket is.

madárkaVarga Ádám és Tóth János Gergely (a Szinhaz.hu fotója)

A dramaturg rendkívül fontos alkotója az előadásoknak, hiszen sokszor a darabválasztás is hozzá kötődik, illetve a szöveg fordításán, átformálásán is ő dolgozik, de jellemzően csak akkor foglalkoznak vele igazán, ha ez a munka nem sikerül, illetve ha annyi logikátlanság mutatkozik egy előadás felépítésében, hogy óhatatlanul is felmerül, hogy miért nem vette ezt észre a rendező közvetlen munkatársa, a dramaturg, miközben nyilván nem minden esetben van az illetőnek lehetősége, hogy erőteljesen beavatkozzon a folyamatokba.

Pontosan ezért, mert a Nézőművészeti KFT előadásai rendben szoktak lenni, a háttérember nemigen kerül kritikák reflektorfényébe, bár valószínűleg mindenki tisztában van azzal, hogy a csapat nem így működne Gyulay Eszter nélkül.

Ezúttal viszont mégis övé a főszerep, a rendezői pozíció már egészen más, a darab elsősorban hozzá fűződik.

Az előadásban három színész szerepel, akik közül Tóth János Gergelyt egyáltalán nem láttam, Varga Ádámot is mindössze talán kétszer (legutóbb a Rózsavölgyiben, Az ismeretlen című darabban), és egyedül Simkó Katalint ismertem több előadásból, akivel kapcsolatban csak kellemes tapasztalataim voltak. Az előadásban a színésznő több kisebb szerepet tölt be, és emellett fontos az a funkciója is, hogy szerepben terel át minket több esetben is egyik helyszínről a másikra.

Igen, ez az előadás még az átlagos független produkcióktól is eltér, mert mi nézők is vándorlunk, mégpedig egy használaton kívüli pincében (a B32-től néhány méterre kell csak menni, ez most nem a Stúdió K Peer Gyntje, amelyikhez még külön busz is kell). Ha jól számoltam meg az előadás négy helyszínén összesen 8-9 különálló és időben eltérő hosszúságú jelenet tölti ki a kilencven percet. Volt amelyiket kicsit hosszadalmasnak éreztem, nem tagadom, de alapvetően szeretem az ehhez hasonló különleges helyszínekre tervezett produkciókat, mert azt az alapérzetemet erősítik, hogy színházat szinte bárhol lehet rendezni-játszani. Annyira hosszan egyik padon sem ülünk, hogy kényelmetlenné válna, de aki rendszeresen ki szokott akadni azért, mert egyes színházakban nincs elég lábhely, vagy nem jó a szék, az nyilván egy pincében még kisebb lelkesedéssel fog egy lócán üldögélni. Kiöltözni biztosan nem kell erre az előadásra, az időjáráshoz érdemes alkalmazkodni, mert egy fűtetlen helyen leszünk. (Most május elején ez nem számított, viszont ősszel már ez is szempont lesz, emiatt érdemes hallgatni a színház felszólítására - a meleg ruha fontosságára felhívják a figyelmünket.)

Az előadásra nagyjából negyven ember férhet be, és ennyien most is voltak, és várhatóan lesznek is, mert egy kétmilliós városban egy jól megcsinált rétegelőadás feltétlenül be szokta vonzani a saját közönségét.

A darab két markánsan eltérő alkatú ember barátságáról szól, és ezt a kapcsolatot el is lehet hinni a színészeknek, ez az alap. Nagyon is szükségünk van arra, hogy legalább a színpadon lássuk, hogy két ennyire más beállítottságú ember is képes egymáshoz kötődni, és az, hogy a mindkettőjüket ért közös trauma után még közelebb kerülnek egymáshoz, szinte tündérmesének számít. Talán már az is nagy dolog, ha két ember között néhány pillanatra igazi kapcsolat jön létre, de az, hogy itt folyamatot látunk, nem pontszerű kapcsolódásokat, hanem tartós és kölcsönös ragaszkodást, amely mindkettőjüket segíti, ez különleges. Feltételezem, hogy emiatt tartotta fontosnak a rendező magát a regényt, bár nyilván az is szempont lehetett, hogy van benne két jó nagy szerep.

A két férfi játéka kellően intenzív és a különösen az Varga Ádámé, aki a sok szöveget mondja, aki kettőjük közül az aktívabb fél, a földhözragadtabb, aki praktikusan gondolkodik, és a madarakról a biznisz jut eszébe, nem képzeli azt, hogy röpülhetne.

Az előadás helyszínváltásai néha idősík váltások is, nem lineáris a cselekmény, és ez így kétségtelenül érdekesebb.

Az, hogy az előadás élő zenével kezdődik – Varga Ádám gitározni is tud és még improvizálni is – nagyon jó alapot ad, és ez a lendület jó ideig kitart, és az sem rossz, hogy vannak akrobatikus mozgás-elemek a beszélgetések közben, ez is elkülöníti az előadást a szokásos szó-színháztól.

Egy nap telt el az előadás óta, azóta utána is olvastam és kiderült számomra, hogy a regényből film és számos korábbi színházi előadás is készült, egy Magyarországon is, sőt még azt is tudom már, hogy a két férfiszínész a valóságban is barátok. 

A fenti megjegyzések mellett továbbra is mindössze egyetlen, bár nem elhanyagolható hiányérzetről kell beszámolnom. Annak ellenére, hogy minden színészt jónak találtam, és Varga Ádámot pedig különösen figyelemreméltónak, szerettem a vándorlós koncepciót is, nem zavartak a padok sem, illetve az sem, hogy néha nem láttam egy-egy jelenet minden részletét (a mindkét szereplőt érintő traumatikus esemény leginkább hangjátékként jutott el hozzám, bár lehet, hogy szándékoltan), szerettem nagyon, hogy egy barátság körül forog az előadás, de maga a madár-téma nem volt számomra elég érdekes, még így sem eléggé, hogy a szabadság szimbólumaként önmagánál többet jelent. Túl soknak éreztem a szöveget, amely a madárrá válás (lehetetlenségének) kérdéseivel foglalkozott, sokkal kevesebből is átjött ez, és helyenként zavart az, hogy a történet didaktikussága túlzottan is érvényesült.

Természetesen tudom, hogy ez aztán különösen nézőfüggő, és mivel a cím is „Madárka”, a leírás a színlapon korrekt, és várhatóan sokakban felmerült szintén a gondolat, hogy jó lenne madárrá változni, vagy más okból érdeklődnek a madarak iránt, több eséllyel találnak kapcsolódási pontokat a Tóth János Gergely által egyébként elég szimpatikusra formált szereplőhöz is.

Az előadás fő értéke mindenképp a két színész szerepformálása és kapcsolata, amely kíváncsivá tesz rájuk, és ezt megnézve mindenképp drukkolunk a Másik Oldalnak, hogy jöjjön a Madárka után még sok más előadás.

Címkék: Madárka Simkó Katalin Varga Ádám Tóth János Gergely B32 Kultúrtér

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr8713898858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.