A múlt héten két balett-előadást is néztem az Erkelben, az utóbbi 25 évemben talán egyedülálló módon. Mindkettőt nagyon sok ismerősöm ajánlotta nekem, olyanok, akik egyébként néznek balettet is és operát is, és mivel kizárólag ilyen pozitív mondatokat hallottam, kíváncsi lettem.
Mindkétszer érdemes volt az Erkelbe menni.
Balettről írni még nehezebbnek tűnik, mint bármilyen más színpadi műfajról, bár A vágy villamosa zenében és mozgásban kifejezve annyira hűen követi az eredeti T. Williams dráma mozzanatait, hogy ennek a részletes elemzésével is próbálkozni lehetne.
Most nem futok bele a csapdába, hiszen attól tartok, hogy a múlt héten megírt Álarcosbál-elemzésem többekhez jutott volna el, ha nem riadnak vissza a hosszától (12 oldal tényleg olyan olvasót feltételez, akit nagyon érdekel az előadás), így most inkább maradok a rövid ajánló műfajánál.
A vágy villamosa idén csak Győrött lesz még egyszer látható június 20-án a Magyar Táncfesztiválon, viszont a Total Dance még a héten (8,9,10,11-én 11 és 16 órai kezdettel külsősöknek 600 Ft-ért, iskolai csoportoknak 300 Ft-ért) elérhető. Még nincs késő, ha valaki menne.
Tartsuk az időrendet, és jöjjön először a Total Dance.
A Magyar Nemzeti Balett táncosai a sok mindent kifejező fal előtt (Walking Mad)
- Total Dance – Balett-est két részben
A 2013 tavasza óta megrendezett Operakalandok után most idén először „Balettkalandot” szervezett az Erkel Programiroda. Úgy tűnik, hogy okulva a tapasztalatokból, kihagyták a legkevésbé népszerű hétfőket (hiszen a vidékiek ilyenkor múzeumlátogatást is tudnak az utazáshoz kapcsolni, és azok nincsenek nyitva ilyenkor), továbbá a hétvégi napokat is, amikor szintén problémás iskolai programok szervezése. Mivel a délutáni időpontok így sem teltek be eléggé, annak ellenére sem, hogy a 300 Ft-os belépő képletes összeg, minden időpontot megnyitottak, hogy a nem-gimnazista érdeklődők feltölthessék a maradék helyeket.
Úgy látszik, hogy a modern tánc kevésbé népszerű, mint a Hunyadi vagy a Bánk bán volt, nem is beszélve a West Side Storyról, így a balettre jóval kevesebben jelentkeztek. Az előadást nem-balettrajongóként nézve is azt mondhatom, hogy a hosszával (1 óra és 45 perc egy szünettel) éppen olyan, amilyennel a műfajt érdemes megmutatni a beavatatlanoknak. Lehet, hogy bevonzza a diákok egy részét, de azoknak sem válik rossz élménnyé, akinek netán nem tetszik.
A mi diákjaink három egymást követő napra jelentkeztek a múlt héten, és akik szerdán voltak, figyelmeztették a többieket, hogy nehogy kihagyják. Ez a legtöbb, amit mondhatok az előadás dicséretére, az előadás a célcsoport számára nem bizonyult érdektelennek, bár nyilván erősen egyénfüggő, hogy kire mennyire intenzíven hatott.
Az előadáshoz a diákok kaptak egy nagyon informatív műsorfüzetet is, amelyben a szereplők nevein kívül mindhárom rövid balett rövid ismertetése is megtalálható, és el kell ismerni, hogy ezt jobban megírni nem-szakembernek eléggé lehetetlen vállalkozás, és még felesleges is.
Nekem a három balett közül az első felvonásként eltáncolt Walking Mad tetszett a legjobban, részben a felhasznált Ravel Bolero-idézet miatt, amely visszaröpített gimnazista éveimbe, és eszembe jutott róla a Győri balett Bolero-koreográfiája, amelyet még miskolci vendégjátékukon láttam tőlük életemben először, de leginkább a „mobil fal” használata fogott meg. Johan Inger koreográfiájában nagyon sokféle helyzetet láthattunk, nem fáradt el az ötlet a darab végére sem. Nem mesél el konkrét történetet, inkább érzéseket és benyomásokat kelt, illetve közben lehet gyönyörködni a táncosok flexibilitásában és ügyességében is. Balettrajongóknak többszörnézős előadás.
A program második részében Cser Ádám vezényletével élő zenére táncolt a Magyar Nemzeti Balett, mégpedig Mozartra Jiri Kylián koreográfiájára. A Petite Mort után a Hat táncban különösen sok a humor és ezt a két rövidebb etüdöt mintha még jobban díjaznák a gyerekek, bár az átkötő zene, amikor csak Mozart szól, de közben csak az Erkel függönyét nézhetjük, untatta őket, akik a tánc alatt viszont érezhetően figyeltek és nem beszélgettek.
Ez a nyugtalanító, eljutottunk oda, hogy mivel túl sok inger ér minket, nehezen ülünk végig egy látványszegény koncertet, és nagyon kell bármilyen előadónak azon igyekeznie, hogy a mobiltelefonokról elvonja a figyelmet.
A Nemzeti Balett tagjai viszont nagyon odatették magukat ezen a délutánon, elérték, hogy amíg színpadon voltak, rájuk figyeljünk, sokat tettek azért, hogy a balett és a nézők közötti fal leomoljon, vagy legalábbis rés támadjon rajta. Nekem kifejezetten kedvet csináltak ahhoz, hogy vasárnap délelőtt a terveim szerint A vágy villamosával kezdjem a napomat két prózai előadás előtt.
Rövid ajánló következik arról is nemsokára…
