Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Mi sem könnyebb, mint ugyanott folytatni, ahol a legutóbb Zsámbékon elhagytam (a Katona Bihariját láttam éppen ma egy hete): bitang jók a színészek a Katona társulatában, akármilyen darabot, szöveget átlelkesítenek. Érdemes őket mindenben nézni. De ennél menjünk azért mélyebbre, két és fél oldal erejéig.

Lessing ezt a “polgári szomorújátékot” 1771-ben, a wolfenbütteli herceg könyvtárosaként írta, akivel annyira szörnyű rossz kapcsolata nem lehetett: a herceg nem sokkal ezután egy két évig tartó utazására is magával vitte. Akár ez a munkaadója volt a darab ihletője, akár nem, életrajzából kiderül, alkalmanként udvari körökben forogva bőven láthatott a szerző hasonló figurákat, illetve a legkorrektebb elbánás esetén is átérezhette kiszolgáltatottságát, illetve a nemesi és a polgári körök között húzódó szakadékot, amely a darab egyik fő témája.

Az előadás kitűzésekor azonnal megdöbbentem és a döbbenetem most ismét kiújult: nem számítottam rá, hogy közel 250 évvel a megírás után lesz egy magyarországi bemutatója a műnek. (A szinhaziadattar.hu nem tud egyetlen korábbi előadásról sem.) A hatalom és a kisember viszonya még ugyan mindig aktuális, sőt a reménytelen szerelem sem ment ki a divatból, és ehhez hasonló motívumok felhasználásával akár melodráma is írható még 2016-ban is, ugyanakkor a darab néhány pontja, különösen a megoldása már a legnemesebb lelkületűek számára is elfogadhatatlan lenne. A tartalmat nem írom le, de mivel a színlap is sok részletet elárul, ehhez én is hozzátennék annyit: ilyen apák az európai kultúrában talán ma már tényleg nincsenek, akiknek a lányuk ártatlansága fontosabb, mint az élete. Jó, vagy nem jó, a darab egészen nem hagyja magát áttenni a mába, amellyel a rendező, Fehér Balázs Benő, a  mű fordítója (Bíró Bence) és az előadás dramaturgja (Fekete Ádám) mintha próbálkozna. (Lehet, hogy merészebbnek kellett volna lenni és akár át is írni a történetet.) Ugyan esélyem sincs az eredetit németül elolvasni, ugyanakkor látatlanban is biztos vagyok, hogy ez nem szó szerinti fordítás, az itt-ott (nem tolakodóan) beépített köznyelvi kifejezések (itt-ott káromkodások) poénként is érvényesülnek, a szöveg illeszkedik a rendezői koncepcióhoz.

Az első benyomásunk egy ablaktalan szoba, amelyben nemcsak a padlót, de a mennyezetet is puha rózsaszínű anyag fedi, amely ráadásul praktikusan még át is világítható, sőt a beszűkített hátsó színpadot ugyancsak, sőt a kettőt elválasztó csíkokra vágott függönyt szintén ebből készítették. Ezt a nagy rózsaszínséget a Katona honlapjára kitett kritikák fele már a címbe is belefoglalja, (hiába, ez a legelső benyomásunk akkor is, ha olvasunk az előadásról és akkor is ha nézzük), Izsák Lili leleményét (valami - szakmai - díjat neki!) nem lehet nem észrevenni és észrevételezni, a megszokottól annyira elüt, hogy beég és talán épp e látvány miatt fogunk nagyon erősen visszaemlékezni az előadásra, ráadásul sokrétű asszociációra ad lehetőséget. Eszünkbe juttathat egy gyerekszobát (a Herceg, Keresztes Tamás viselkedése is ezt erősíti), később Orsina grófnő (Jordán Adél) szavai alapján egy szerelmi fészekre, de akár az anyaméh zártságára is gondolhatunk, sőt a rózsaszínről a „rózsaszín szemüveg” is bevillanhat, amely által a sötét világ üdének, biztatónak tűnhet, vagy Edit Piaf „rózsaszínű élete”. Ez a rózsaszín kifejezheti azokat az illúziókat, amelyeket egy fiatal lány dédelget magában a szerelemről, házasságról, vagy azokat a közhelyeket, amelyekkel mi ruházzuk fel ismeretlenül is a gazdag (és hatalmas) emberek látszatra gondtalan életét. Ez az első jelenet arra a közhelyre igazolás, hogy mindenkinek meg van a maga baja, a herceg például a stemplizést látja fárasztó munkának, nem érdemes hát őt sem irigyelnünk. Ahogy halad előre a cselekmény, ki fog derülni, hogy ebből az idillből semmi nem igaz, és a díszlet segít ezt a kontrasztot végig megtartani, éppen mivel a tragikus pillanatok is ebben a közegben bonyolódnak. (A háttérben néha-néha megjelenik a kereszt is, emlékeztetőként, szintén jelezve, hogy a hangoztatott elvek és a gyakorlat között mekkora a szakadék.)  A történethez ugyanúgy passzolna a fekete is, működne az előadás a lecsupaszított Kamra falai között, díszlet nélkül – ezek a színészek támasz nélkül is megcsinálnák, de nem jön rosszul, hogy markáns ez a látványvilág. Sokat mond az is, hogy hiába omlik össze minden, ez a látszat-boldogságot is kifejező rózsaszín egész végig megmarad. De hiába erőlködünk, akarjuk ezt a világot rózsaszínben látni, az előadás végére a kezdeti játékos-kedélyes hangulat elszáll és a nézőtéri nevetgélés is abbamarad.

A jelmezek is kifejezőek (szintén Izsák Lili munkái), egyedül Orsina van szintén a háttérhez igazodó rózsaszínben, és ez erősen nyomatékosítja, hogy ő az, aki a Herceg világába beillett volna. A címszereplő és vőlegénye azonos árnyalatú kéket kap (összetartoznak), a Herceg a vörös és arany színekkel mintha egyértelműen nem személyiségként, hanem csak uralkodói szerepkörében lenne értelmezve - viszont az öltözete hiányos marad mindvégig és ez se véletlen. Az alattvaló barnában van és az udvaronc egy extravagáns öltönyt kap, amely az Örkény Két nénijét idézte fel bennem első pillantásra (Polgár Csabának volt szerencséje egy hasonló megjegyezhető ruhát kapni). Ha a látvány oldaláról közelítjük az előadást, akkor ugyanazt a sziporkázást szemléljük, mintha a szellemes szövegből indulnánk ki - jó, hogy így van, bár valaki akár azon az állásponton is lehet, hogy a díszlet eljátssza az előadást. (A zsúfolt nézőtéren angol nézők is ültek, akik arról számoltak be, hogy mindent értenek - ebben ez a látvány is segítségükre lehetett.)

A kiinduló jelenetben Keresztes Tamás magánszámát látjuk, amelyben egy egocentrikus, egzaltált uralkodót formáz, akinek vannak kötelességei (aláírja az említett kérvényeket), tudja, hogy elvileg másokért kellene élnie (ezt hangoztatja is, nagyokat nevetünk a mondatain, ő sem hiszi el igazán), és összességében egy nevetséges és jelentéktelen figura, minden nagyság és nemesség nélkül. Aranyszínű alsónadrágban és vörös bársonyfrakk-felsőben szónokol és mi szórakozunk, és csak néha jut eszünkbe, hogy mi is történik, nem egy Lessingen ülünk mi voltaképp? Ez a Herceg nem tűnik se veszélyesnek, se hatalmasnak, szinte hihetetlen, hogy egy ilyen mitugrász alak irányíthat egy országot. Több ész szorult inasába, akit a nagyszerűen átalakított (szinte felismerhetetlen) Tasnádi Bence formál, akinek kevés szövege, de nagyon erős színészi jelenléte van, minden színre lépésének súlyt ad, és még több az intrikussá váló tanácsadóba, Marinellibe (Takátsy Péter), aki nélkül valószínűleg a Herceg képtelen lenne egyetlen fontosabb döntés meghozatalára.

Keresztes Tamásnak a kisujjában van ez a típus, mégsem unalmas sokadszor sem egy ilyen felpörgetett kisstílű figurát látni tőle, ugyanakkor a szerep (feltehetően rendezői) értelmezésének vannak hátulütői is, őt nézve kétségbe kell vonnom Jordán Adél néhány mondatának hihetőségét. Nem hiszem el, hogy valaki ebbe a pasasba beleszeretett és most szörnyen féltékeny (esetleg a sértett hiúságról lehetne beszélni, másrészt a meghiúsult házassági tervekről), mivel ez a férfi inkább egy nagyra nőtt gyereknek tűnik, aki szeszélyesen, egyik napról a másikra változtatja vágyainak tárgyát, de egy Don Juant nem fogunk belelátni, azért sem, hiába minősítik annak. A Don Juanság lényegéhez tartozik az is, hogy az illető legalább valamennyire vonzó a nők számára. Nem úgy tűnik, mintha egy hatásosan udvaroló férfi szerelmi kalandjának lennénk a tanúi. A másik fontos mozzanat, amit kétségbe kellene vonni: Mészáros Blanka a címszereplőként a végén elmondja, hogy ő is hús-vér nő, neki is vannak vágyai, nem tud garanciát vállalni magáért. Attól tartok, hogyha Keresztes Tamás Hercegét valóban megnézte volna, lehet, hogy kineveti, lehet, hogy megszánja, lehet, hogy mindkettőt együtt, de az, hogy a saját szenvedélye annyira felgerjedne a társaságában, hogy ne tudna magának parancsolni, ezt egészen kizárhatnánk.Túlságosan pojácára vették ezt a herceget, lehet, hogy a kevesebb egy fokkal szerencsésebb lett volna - szándékosan vagy nem, nemcsak vonzereje nincs, de félelmet sem kelt. Amennyiben ez cél volt, hogy ilyen legyen, akkor most nyugtázom, hogy nagyszerűen sikerült egy szerencsétlen alakot elénk varázsolni, és még szórakozunk is rajta.

Az este első felében látjuk a helyzet kibontakozását, megismerjük a szereplőket, ebben a közel másfél órában röpül az idő és élvezzük a klasszikus darab mai átiratát, az előadás humora az, ami dominál. Szerencsés megoldás az, hogy a szereplők néhány gesztusát hozzá illő zenei motívumok erősítik ill. ellenpontozzák (Dargay Marcell munkája), ez is rengeteg poént ad hozzá az előadáshoz. A második felvonásban, amikor a melodramatikus végkifejlet elkerülhetetlennek látszik és nem is írják át, már itt-ott érezhető, hogy teljes egészében mégsem sikerült a mába helyezni a történetet. Valami mégsem stimmel, akármennyire is megkedveltük a szereplőinket, főleg persze – a humor miatt – azokat, akiket utálnunk kellene.

Főszereplőnek kétségtelenül Keresztes Tamás tűnik, az ő alkatából, vágyaiból ered a konfliktus. Ő az, aki különlegesnek látja Emíliát, aki ezáltal számunkra is azzá válik, többé, mint egy szép fiatal és naiv lány. A kezdésből, amennyiben egy kicsit más lenne a Herceg és a cselekmény néhány pontjába belenyúlnánk, akár egy újabb Rómeó és Júlia is írható lett volna, vagy egy Ármány és szerelem 2., hiszen a Herceg váltása éppen olyan, mint Rómeóé, aki addig őrült módon szerelmes volt Rózába, majd egy pillanat alatt rájön, hogy az Igazi mégis Júlia. Ez a mozzanat nem lehet véletlen, Lessing Shakespeare-t tartotta a legfontosabb drámaírónak, modellként nézett rá.

Mészáros Blanka nagyon alkalmas a szerepre, mert látunk benne egy egyszerű, ártatlan polgárlányt is, aki igyekszik mindenkinek megfelelni és az élet dolgaiban tapasztalatlan. Megjelenése önmagában is képes elhitetni, hogy ártatlan szépsége és fiatalsága valakit azonnal meghódít. Ennek a lánynak elképzelhetnénk akár egy nagyon egyszerű és a körülményekhez képest harmonikus életutat is. Egyértelmű, hogy a Herceg vonzalma emeli ki, bár úgy néz ki Dankó István jelenetéből, hogy az őt megfestő személy is vonzódni kezdett hozzá. Kék és fehér ruhája (Szűz Máriát szokták ezekben a színekben festeni) ártatlanságát, vallásosságát nyomatékosítja.

Hatásos a kontraszt, mert Jordán Adél Grófnője kihívó, érthető, hogy a Herceg korábban beleszeretett és nem tudott a hatása alól szabadulni. Ez a nő sokat tudhat már az életről, és érezzük, hogy a Herceggel való kapcsolatában végig ő lehetett a domináns, egészen addig, míg az el nem tudott szakadni és éppen az ellentétét nem találta meg Emíliában. Jordán Adél egyszer lép színre, nem marad sokáig, de jelenete hagy olyan mély nyomot, hogy hajlandóak vagyunk az ő nézőpontjába is belehelyezkedni, ha túlságosan nem is sajnáljuk meg – egészen biztos, hogy találni fog magának egy másik herceget rövid időn belül.

Dér Zsolt egyetemi hallgató most is karakteres fiatalembert rajzol, bár a fiatalok jelenete leginkább arról győz meg minket, hogy ez a boldogság - ha összeházasodnak - nem lett volna egészen felhőtlen, még sincs a két fiatal ugyanazon a hullámhosszon, hiába hangolták össze az öltözetüket, ez csak a felszín. (Az, hogy még sem teljes ez az összhang csak finoman érzékelődik, csak nekünk kívülállóknak, hiszen őket a közelgő boldogság ígérete egészen elvakítja.) Talán olyanná vált volna a kapcsolatuk, mint Emília szüleinek házassága - nem kell túl sok párbeszéd Fekete Ernő és Fullajtár Andrea között, néhány rezdülésükből is pontosan értjük, hogy gondolkodásmódjuk, elveik szöges ellentétben állnak egymással. Ha rájuk nézünk - még az első felvonásban, akár lányuk sorsának figyelmen kívül hagyásával, nem az jut eszünkbe, hogy igen, érdemes tisztességes embernek lenni, ők jutalmul boldogok. Nem, senki se boldog - ahogy ezt a Lessing által nagyra becsült görög költők is megállapították, festhetjük a díszletet feketére vagy rózsaszínre, a lényegen nem változtat.

Címkék: Katona Fullajtár Andrea Fekete Ernő Keresztes Tamás Fekete Ádám Tasnádi Bence Takátsy Péter Kamra Jordán Adél Dankó István Fehér Balázs Benő Mészáros Blanka Izsák Lili Dér Zsolt Dargay Marcell

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr4611677237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.