Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Borbély Szilárd könyvét korábban ismertem már, mint ahogy Máté Gábor bemutatta belőle ezt az adaptációt (2014. szeptemberében), amelyet most is műsoron tartanak az Ódry Színpadon. Talán az erős élmény is belejátszott az egyéb színházi események dömpingje mellett, hogy egészen tegnapig nem néztem meg. Néhány benyomás következik Pelsőczy Réka, Rába Roland és Bagossy László színészosztályának munkájáról. A lényeg: a következő előadás dec. 21-én lesz, akkor nézhető.

Máté Gábor gyakran nyúl kortárs szövegek és kortárs problémák után, így nem meglepő, hogy Borbély Szilárd megrázó könyve is hatással volt rá. (Idén a Katonában egy másik Borbély Szilárd művet is elővett, Az olaszliszkait.) Mivel prózai szöveg adaptációjáról van szó, kiemelt szerepe volt a dramaturgnak, akit az Ódry honlapja sem nevez meg. A bemutató időszakában biztosan volt színlap is, de most már nincs, így a jelmez- és díszlettervezővel együtt homályban marad, hogy kik állnak a háttérben a produkció mögött. Odatették magukat ők is, bár szinte üres térben játszódó jelenetsor ez, amit látunk és így a szakadtabbnál szakadtabb ruhák kitalálása volt a tervező elsődleges feladata. Látunk elég változatot a 13 színész jelmezei között.

Eredetileg egy beszédvizsgára készülve foglalkoztak a növendékek a szöveggel (ez a honlapról tudható) és ennek a nyomai érvényesülnek is az előadásban. Nem mindenki és nem minden jelenetben, de alkalmanként a hallgatók tájszólásban, vagy erősen torzítva beszélnek - segédeszközzel vagy anélkül. A szatmári falu világának megidézése mindössze a beszédstílus megváltoztatásával és némi jelmezes rásegítéssel változó mértékben sikerül, de van, amikor időlegesen mégis elfelejtjük, hogy az Ódry padlásán vagyunk.

Borbély Szilárd könyvéből az idő elteltével szintén csak benyomások maradnak, nem vésődik be minden részlet, de egyes mozzanatok azért igen. A macskakölykök megfojtásának naturalista leírása ilyen például, amely úgy néz ki, hogy az alkotókat is megfogta, mert többször is előkerül, többek között Kókai Tünde narrációjában.

Mivel prózai szövegről van szó, amelyben az elbeszélő visszaemlékezésein keresztül idéződik meg mindenki más, elsősorban az anya és a nővér, de a kisebb testvér alakja is, nagyon domináns a narrátori szövegek aránya. A másik fontos körülmény, amely az előadás jellegét alapvetően befolyásolja: egy egész osztályt látunk dolgozni és a rendező fontos törekvése volt, hogy amennyire lehet, egyenletesen szóhoz juthasson mindenki, ennek érdekében nem köt egy szerepet egy színészhez. Ez a szándék most nagyrészt megvalósul, bár a színház területén még kevésbé érvényesül egyenlősdi, nagyon sokat számít az alkat (és a szerencse is persze), az itt felvonuló 13 diák közül nem mindenkinek a teljesítménye hagy bennünk egyformán nyomot, hiába vannak betűrendben felsorolva.

A praktikus okok mellett kifejező megoldás is, hogy sokan lépnek fel a szerző gyermek-énjeként illetve anyjaként, nővéreként is. Ezen keresztül megsokszorozva érzékeljük a nyomort, a szenvedést és a kilátástalanságot, amely a legalapvetőbb benyomásunk és főleg az anya alakja az, akin keresztül érvényesül. Ő az, aki elmenne és nem tud, aki be nem illeszkedésre neveli a "csillagos homlokú" fiát. (Ebben a műben éppúgy mint Az olaszliszkaiban szembesülünk a múlttal is, az elhurcolt zsidók történetével, a csillagnak ez a jelentése is érvényesül.) 

A kezdő kép nagyon erős, így Feczesin Kristóf  és Pálya Pompónia kettőse talán emlékezetesebb lesz, mint más párosoké. Az anya hatalmas fekete bársonyszoknyája alól másznak elő más szereplők és ehhez a szoknyához bújik oda védelem reményében a fiú. Mi nézők látjuk a trükköt, a színésznő létrán áll, amelyet sikeresen elfed a drapéria, de ez nem ront az effekt hatásán. Ugyancsak létra az eszköz egy másik képhez, amely az előadás közepe táján helyezkedik el. Ezen a létrán és alatt ül mindenki, tyúkokat megszemélyesítve. Ezen felhőtlenül nevetünk, mert valóban jópofák ezek a tyúkok. (Itt juthat eszünkbe, hogy a színészet mégis játék, jó dolog színésznek lenni és az életet ha csak rövid időre is, de ilyen széles spektrumon megélni, ha a valóságban nem is mindig sikerül. Lám, még tyúkot is játszhat valaki, nemcsak a falu bolondját, vagy részeg kocsmatölteléket.)

Máté Gábor legtragikusabb kérdéseket vizsgáló előadásaira is jellemző, hogy ahányszor csak lehet a humor eszközéhez nyúl, mert ha nem így tenne, ezt a súlyt a néző másként nem tudná elviselni. A feszültség ideiglenes feloldásával talán az elért hatás is maradandóbb lesz.

Ha egy nap távlatából nézek vissza, akkor elszórt jelenetek idéződnek fel. Például az, amikor Kókai Tünde csecsemő testvérét próbálja halálra etetni (aki közben legalább nem sírt) és a csecsemőt játszó Böröndi Bencét nézve, akinek szájában egymás után tűnnek el a cukorral megpúpozott kanalak, valóban kellően rosszul is éreztem magam. (Ez a színészet másik oldala, mi mindent el kell viselni az előadás érdekében. Most legalább indokolható a kínzás.) Jéger Zsombor a szerző gyermek-énjének bőrébe bújva meztelen felsőtesttel és fenékkel fekszik anyja, Pálya Pompónia ölében, aki veri, majd magához öleli a gyermekét, aki ehhez a kettősséghez már régen hozzászokott. A szerető anya, mely el is taszít a szerző legfontosabb életélménye, derül ki a könyvből és ehhez hűen a színpadi adaptációból is.

A fentiekhez hasonlóan több más képet is kiemelhetnénk - hiszen ott van Varga Lili is, aki a színpad jobb oldala mellett kuporog, egy zseblámpával világítja meg magát és mesél arról, hogy miért éjszaka szokott rajzolni.

Rajtuk kívül is még vannak heten, anyák-fiúk-nővérek-falubeliek, akiket többnyire az Örkény Színház előadásában már láthattunk gyakorlaton és így többé-kevésbé ismerősek. Az előadás után óhatatlanul is eszembe jut: ez már az utolsó év, lassan el fog dőlni, kinek merre vezet az útja. A korábbi évek végzőseinek a helyzetét látva ez a gondolat is majdnem olyan nyugtalanító, mint maga az előadás. De azért bizakodjunk rendületlenül.

Címkék: Máté Gábor Ódry Színpad Nincstelenek Kókai Tünde Patkós Márton Pálya Pompónia Dóra Béla Jéger Zsombor Varga Lili Novkov Máté Dékány Barnabás Szabó Sebestyén László Feczesin Kristóf Prohászka Fanni Somhegyi György Böröndi Bence

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr198129846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.