Két oldalnyi szöveg következik az idei, immár ötödik (nekem még csak harmadik) Örkény kertről.
A tavalyi bejegyzésem legtöbb megállapítását akár az idei programról is leírhattam volna.(Nemcsak azért, mert Nagy Zsolt és Znamenák István most is elénekelte a tavalyi este talán két legsikeresebb számát.) Persze volt némi változás: Kerekes Viktória idén szerepelt, a 88. születésnapját is betöltött Békés Itala úgyszintén (Darvas Ferenccel), sőt Sütő Anna művészeti titkár is sokat vokálozott (Gálffi Lászlónak is Bíró Krisztával együtt), viszont Bagossy László, Pogány Judit, Szathmáry Judit távol maradt. Megjelent a Szakértőkön kívül a HOPPArt néhány tagja is, Herczeg Tamás gitárosként az esti műsorban is. Szandtner Annát ugyancsak jó volt látni, egy év után ismét spanyol dalokat énekelni. Polgár Csaba Tóth Péterrel, Mazura Jánossal és Némedi Árpáddal együtt a hetvenes évek Csehszlovákiáját idézte a Józsi bácsival (hátha valaki felteszi a youtube-ra hamarosan, nézzétek meg). A szám az est egyik fénypontja volt, nem csoda, hogy az utána sorra kerülő Znamenák István óriási sóhajtás után fogott bele saját produkciójába.
De a nap a délelőtti gyerekműsorokkal indult, melyeket kihagyva én most is a színházban kezdtem kora délután. Csuja Imrétől negyedszer is meghallgattam a Jónás könyvét öt végzős tanítványommal és néhány régi színházi barátommal együtt. (Már csak ezért is jó ez a kert, mert a nyári szünet után ez az első alkalom a találkozásokra.)
Eleinte a szokásos hőség miatt csak kevesen voltunk, a közönség tömegesen a tér beárnyékolódásával együtt érkezett, nagyjából négy óra körül (a Kaláka Kosztolányi centrikus műsorára), majd az Örkény esztrádjára már minden talpalatnyi helyen nézők tömörültek össze. Talán szerencsésebb lenne, ha a műsort nagyobb arányban töltenék ki a társulat tagjainak produkciói és nem csak az este szólna róluk - jutott eszembe.
Ahelyett, hogy a tavalyi évhez hasonlóan részletezném időrendben a programokat, a két legerősebb benyomásommal kezdem, mielőtt tovább mentek egy másik oldalra.
A tegnapi utolsó gondolatom éppen az volt, mint egy évvel korábban: Hogy lehet, hogy Takács Nóra Diánának MÉG MINDIG NINCS önálló estje???
Ahányszor hallottam, mindig az az érzésem támadt, hogy istenáldotta tehetség, aki a legkisebb erőfeszítés nélkül énekel, különösen kellemes a hangja, színészi képességei és egyéniségének kisugárzása egyaránt predesztinálják, hogy hasonló léptékű karriert fusson be énekes színésznőként, mint korábban Medgyaszay Vilma, vagy ha ez a név valakinek nem mond semmit, akkor Hernádi Judit vagy Udvaros Dorottya. Csak az alkalom és a szándék kellene hozzá. Akár az Örkény Színház is teret adhatna beindulásának, akár a tavaly átvett stúdióban, de lelki szemeim előtt megjelent Takács Nóra Diána képe a város egyéb játszóhelyein is, többek között a Rózsavölgyi Szalonban. ((Csütörtökön voltam Molnár Dániel színháztörténész várostörténeti sétáján, amely a pesti mulatókra, varietékre koncentrált. Megtudhattuk, hogy Pesten a varieté sosem volt nyereséges vállalkozás, bár eleget próbálkoztak vele. Bizony ha lenne ma Pesten varieté-színház, akkor Takács Nóra Diána nem maradhatna ki sztárjai közül. De nincs.))
Természetesen nem ő volt az egyetlen, akinek jól sikerültek a számai, de a legtöbb színészt hallva és látva úgy tűnik, hogy nekik alapvetően megfelelő, ha csak néha kirándulnak egyet a zenés műfajok területére. Élvezik ugyan ők is az énekes színész szerepét, de mégsem erre születtek elsősorban.
Takács Nóra Diána mellett számomra a nap elsősorban Ficza Istvánról szólt, aki a kifejezetten jó formában lévő Huzella Júliával még a délután folyamán filmdalokat énekelt. Szó nincs arról, hogy netán most fedeztem volna fel a művészt, akit talán minden szerepében láttam eddig legalább egyszer, már csak azért is, mert az Örkény teljes társulatát a színház megalakulása óta fokozottan figyeltem. Ficza Istvánt mindig élmény volt nézni, kisebb karakterszerepekben és főszerepekben egyaránt. Ezen a napon ráadásul igazán jó helyzetbe hozta a műsor összeállítója. Népszerű dalokból olyan jelenetsort készítettek, amelyben a férfi-nő kapcsolat buktatóit láthattuk jó töményen. Ficza rendszerint idézőjelbe tette alakjait, akik jellemzően esendőek voltak, de annál inkább szerethetőek. Attól tartok, hogy aki korábban nem ismerte, azok közül a nézők közül sokan mehettek úgy haza, hogy most találtak maguknak egy igazán jópofa, jó humorú színészt, akinek a nevét később is keresni fogják a színlapokon. (A színész most is, ahogy tavaly szakállt növesztett a nyár folyamán, amelytől valószínűleg szerepei miatt hamar meg kell majd válnia ismét.)
Ficza István este is tündökölt, különösen a már említett Takács Nóra Diánával énekelt közös számban ("Még magamon tartom kicsit a ruhát..."). Aki hallotta ugyanezt Cserhalmi Györggyel és Básti Julival, az talán még fokozottabban érezhette a nyilvánvalót, az idézőjelet, a paródiát. Ez most mindössze játék volt, de nagyon élvezték ők maguk is. (Takács Nóra Diána tudja komolyan is venni magát, az Őszintén akarok élni c. számot úgy adja elő, mintha ez lenne saját hitvallása. És még az is lehet, hogy valóban az.)
Az egész napi programot nézve (benne Szalóki Ági Karády-estjét) jól észlelhető volt a különbség a professzionális zenészek és a zene területére kiruccanó, e területen némileg műkedvelőnek számító színészek között. Utóbbiak számomra (!) sokkal izgalmasabbak, hangi adottságaik (esetleges) hiányosságait színészetükkel pótolják, de ezáltal sokszor még sokkal élvezetesebb lesz az előadás a mezei nézők számára, mintha "csak" jól elénekelnék a számukat. Az Örkény színészei rendelkeznek olyasféle kisugárzással, amely még akkor is vonzóvá teszi a produkciójukat, ha nem különösebben jelentős énekhanggal és kiejtési, sőt szövegtudási problémákkal küzdve kottából énekelnek. (Néhány - szándékosan meg nem nevezendő, hozzám igazán közel álló - művész esetén tavaly is és most is felmerült bennem a kérdés, hogy minek akarnak angolul énekelni. Ugyanakkor éppen ők akkor is ellenállhatatlanok lennének, ha a telefonkönyvet olvasnák fel, így tulajdonképpen akármit megtehetnek, mert amikor őket nézzük akár prózai, akár zenés darabban, valóban csodálatosnak tűnik a világ és minden bajunkat, hiányérzetünket elfelejtjük.)
A fellépő zenekarok leginkább – meglepő módon – a zenére koncentráltak, és a számaikról, a műsorban fellépő tagokról nem sok derült ki. Nem a Kalákára gondolok itt, amelyik évtizedek óta nagy rutinnal mutatja be versműsorait és Gryllus Dániel pontosan érzi, hogy hány mondat esik jól a hallgatóságnak két megzenésített vers között. Töretlen népszerűségük némi reményt ad, hogy a versek iránti érdeklődés nem fog egészen mégsem kiveszni. A Szakértőket összefogó Kovács Mártont műsorvezetőként szintén jó hallgatni.Ugyan nem koncerteznek túl sűrűn, mégis mintha természetes szituáció lenne számára a műsorszámok bevezetése. Lehet, hogy lassan a hegedülés mellett beszélő szerepeket is kaphatna. (Az már más kérdés, hogy amikor a Nemzeti színházi korszakot emlegeti és a Sárga liliomot játsszák (Radnay Csilla énekelt), akkor nem biztos, hogy csak az én szívem facsarodott össze a jelenlevők közül.)
A kevésbé befutott csapatok esetén (Pan y Canela, Harmonia Garden) mégis jó lett volna, ha megtudunk ezt-azt a tagokról, vagy akár az együttesek megalakulásáról, működéséről. A nap folyamán Mácsai Pál konferálásai szerencsésen színesítették a műsort, akár többször is közbeszólhatott volna.
Az viszont sokat elárul, hogy az Esztrádban véletlenszerűen nevezték meg a társulat egy-egy tagját, nem tartották szükségesnek, hogy bemutassák őket. Azt hiszem, hogy ez az önbizalom jogos is, a jelenlévő nézők valóban tudják, hogy ki kicsoda, a színház látogatottsága pedig folyamatosan egyre magasabb, leginkább pótszékes házak előtt játszanak. Innen lesz csak igazán nehéz még feljebb jutni, azaz megtartani ezt a nézőszámot. Egy biztos, a kerület támogatása megvan hozzá, a polgármester nemcsak jelenlétével, de gitárjátékával ismét jelezte, hogy fontos számukra az Örkény. A mai viszonyok között már ez sem kevés, örülni kell annak, hogy a magyar színházi életnek ez a kis szeglete még rendben van és működik.
Az évad tehát beindult, reméljük nem csak egy-két jó percet hoz majd, hanem csupa boldogságot az alkotóknak és nézőknek egyaránt, de persze tudjuk - Debreczeny Csaba számát idézem: "úgy lesz, ahogy kell, nem úgy ahogy akarjuk".
