Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A címben idézett mondat természetesen a darabból való. Megtetszett. Igaznak találom. Egy ideig folyton az volt a benyomásom, hogy akármire is vágytam, az sikerült - ugyanakkor sosem olyan lett az eredmény, amilyenre számítottam. Jellemzően minden ilyen kívánságom beteljesüléséért elég jelentős árat fizettem, így egy idő után már nagyon vigyáztam arra, hogy mire vágyakozom olyan nagyon. Takaréklángra állítottam magam ezen a területen.

A mű elején úgy tűnik, hogy Polina, a jó módban élő diáklány nagyon szeretné, ha a nagy író, maga Fjodor Mihajlovics Dosztojevkszij figyelemre méltatná és foglalkozna vele. Peche van? Vagy szerencséje? Megtörténik. Meglátjuk.

Szakonyi Károly színházi dramaturgként is hosszan működött, színdarabot készített 1995-96-ban több Dosztojevszkij műből is (A félkegyelmű, Bűn és bűnhődés), majd nem sokkal utána írta ezt a hangjátékot, amely a híres író életének egy valós mozzanatát dolgozza fel. Ebből a hangjátékból készült most színpadra alkalmazott változat az előadás rendezője, Sződy Szilárd által.

Ha meghallgatjuk azt az öt perces riportot, amit találunk az előadás születéséről a Rózsavölgyi Szalon honlapján, akkor megtudjuk azt is, amit Szakonyi Károly wikipédia oldalát elolvasva egyébként is gondolunk: az írót nem pusztán az érdekelte, hogy Dosztojevkszij életrajzának egy részletével megismertessen minket. Persze, ez sem elhanyagolható, az emberek általában is szeretnek hírességek, írók, művészek magánéletéről ezt-azt megtudni, nem mintha ez jellemzően nem lenne inkább illúzióromboló élmény és sok szempontból káros a műélvezetre. Az előadást nézve, a szöveget hallgatva egyértelmű, hogy az írót is, minket is jobban érdekel a darabban felvázolt kapcsolatrendszer, a háromszögtörténet.

Adott a híres író, aki vagy húsz évvel idősebb, mint a tanítványa. Szerelmi kapcsolat szövődik közöttük. Ez tucat helyzet, viszont ami érdekes benne: a jelenetek során keresztül nyomon követhetjük, ahogy folyamatosan változnak az erőviszonyok, ahogy a libikóka átbillen. Először Polina vágyik Dosztojevszkij érdeklődésére, majd kapcsolatuk elismerésére, a bujkálás - hazudozás abbahagyására. Később, amikor Párizsban egyedül marad egy időre, azonnal talál egy hozzá inkább illő egészséges és fiatal férfit, akinek az elvesztése után sem tud már ismét ráhangolódni a magánéleti és anyagi bajok által egyaránt meggyötört, ráadásul epilepsziás íróra. A kapcsolat csupa feszültség, az író birtokolni szeretné a nőt, aki meg legszívesebben önálló maradna. Igaza van Szakonyinak, van ebben elég alapanyag egy drámához.

A darabot nézve találhatunk bőven párhuzamokat, inkább át lehet érezni a történet tipikusságát, mint egyediségét - néha ez a benyomásom az összes háromszög történetről, amelybe belebotlom, akár művészi alkotásokban, akár az életben. Ami ebben az előadásban viszont érdekes: a színészek játéka, akik élettel töltik meg. A szalon most sem teszi lehetővé a nagy díszletet, de ez a jó, hogy az adottságokat tudomásul veszik és nem is erőltetik. (Lehet, hogy én pont ezt szeretem ebben a színházban, nem látványelemekre építenek, hanem még a szokásosnál is jobban a színészekre.)

Van egy kávéházi sarok, egy kifutó a színpadon kívül és három színész. Bánfalvi Eszterről legutóbb, a Szorul a hurokban is megállapítottam, hogy játéka most tetszik igazán, amióta eljött a Nemzetiből. Akkoriban elhangzott, hogy majd mindenki megmérettetik - Bánfalvi Eszter nem találtatott kevésnek, szabadúszóként is felszínen tudott maradni. (A "Szorul a hurok" korai végét sajnáltam - hihetetlen, hogy már négy hónapja nincs közöttünk Balikó Tamás. Ha van hely, ahol fokozottan rá szoktam gondolni, az éppen a Rózsavölgyi, amelyhez több munkája is kötötte. Most, Bánfalvi Eszterről is pillanatokon belül asszociálnom kellett rá.) Bánfalvi Eszter végig narrálja a történetet és így egyértelmű, hogy az ő nézőpontjából szemléljük azt. Ez ugyan elidegeníthetne minket, de mégsem - megyünk vele. A színésznő folyamatként ábrázolja azt, ahogy Polina öntudatos diáklányból szerelmes nő lesz, majd az új szerelmet is elhisszük neki, és a kegyetlenséget is, amellyel kíméletlenül megmondja az igazat a korábban tisztelt és szeretett írónak. Vörös parókát és kék bársony ruhát kap  (jelmez: Kiss Julcsi)- nem szükséges átöltöznie sem ahhoz, hogy átalakulását hihetővé tegye számunkra.

Kaszás Gergőben - ha nagyon akarjuk - fel tudjuk fedezni Dosztojevszkij vonásait, de szerencse, hogy nem akartak törekedni túlzottan a hasonlóság megteremtésére. A műveiből, leveleiből elénk rajzolódó gyakran zaklatott, önostorozó lelkiállapotot így is megteremti a színész. A kapcsolat él közöttük, de ez elmondható Polina és az új szerető, Salvador viszonyáról is. Ozsgyáni Mihály új oldaláról mutatkozhat be megint, a Mellettem elférsz után - látjuk tangózni is Bánfalvi Eszterrel. (Mármarosi Tünde a koreográfus) Valószínűleg minden női néző megérti Polina választását ezek után.

(Az előadás hossza hetven perc, kivétel a sok két és fél órányi, szünet nélkül megtartott produkció után, melyeket a múlt héten láttam. Már ez a tény önmagában is pozitívumnak számít. De nem csak ez.)

 

Címkék: Kaszás Gergő Rózsavölgyi Szalon Bánfalvi Eszter Ozsgyáni Mihály Szakonyi Károly Örvény Sződy Szilárd

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr767305264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.