Nem a legjobb ötlet egy előadásra abban a tudatban menni, hogy egészen biztosan ott kell hagyni a szünetben...Jelen esetben csakis azért mentem, mert Majzik Editet és az általa játszott monodrámát is kedvelem, régen láttam mindkettőt. Néhány benyomás következik, hangsúlyozottan mindössze az ELSŐ részről...Hátha valaki netán Debrecenben meg tudja nézni.
Két éve, február elején láttam egy zseniális Shirley Valentine-t Vándor Éva előadásában (rendezte: Cserje Zsuzsa), amely előadás változó helyszíneken most is látható alkalmanként. Ugyan mindig igyekszem, hogy az előadásokat anélkül nézzem, hogy bármilyen korábbihoz hasonlítgassam, de ez nem mindig sikerül. Sőt nemritkán éppen a pillanatnyilag nézett előadás hozza fel a régi emlékeket. (Most is ez történt.)
Amikor megláttam a színpadot, akkor az volt az érzésem, mintha egy kémiai előadóban lennénk. (Díszlet-és jelmeztervező: Kiss Beatrix) Hatalmas táblának is vehető a kivetítő, előtte a konyhapult, beépített hűtővel, tűzhellyel, mosógéppel. A tábla mellett szekrények. Egy modern, formatervezett lakás része minden bizonnyal. Semleges, nyoma sehol valamiféle egyéniségnek.
Majzik Edit itt kezdi monológját, miközben elpakol, vacsorát főz - végzi mindennapi teendőit rutinszerűen és közben beszámol életéről. Míg Vándor Éva stúdióban játssza az előadást, és emiatt az volt a benyomásom, mintha a konyhájába hívta volna meg a nézőket, addig most egészen másként néz ki a felállás. Egészen olyan, mintha nem mi mennénk Shirleyhez, hanem őt hívta volna meg valaki, hogy tartson előadást nekünk egy kurzus keretében... Míg Vándor Éva esetén az volt a benyomásom, hogy éppen pillanatnyi problémáit mondja el, és VALÓBAN lehetetlennek tűnik számára az, hogy elmondja férjének görög utazása tervét, most már a kezdeti percekben úgy tűnik, hogy ugyan egy olyan nőt látunk, aki egykor valóban átélte az említett keserveket, de most már túl van rajtuk. Már nem szenved. Túlságosan határozott, talpraesett, nincs megtörve. Lehet, hogy elfogadott bizonyos helyzeteket, kötött kompromisszumokat, nem harcolt azért, hogy legyen saját élete, de pusztán azért, mert nem jutott eszébe a lehetőség sem. Jól elviselte a maga életét, hiszen már 25 évesen úgy gondolta, hogy nincs másféle út. Egykor még boldog is volt a férjével, csak ez a boldogság menet közben eltűnt.
Erre jött Jane, a barátnő, aki feminista, aki ha lát egy lehetetlen feladatot, mindenáron meg akarja oldani...
Majzik Edit felfogásában ez az egyéniség nem sérült, nincs megnyomorítva. Olyan, mint Csipkerózsika, aki csak alszik, de felébredvén egy pillanat alatt visszatalál a saját életébe.
A darab második része szól Shirley öntudatra ébredéséről. Ugyan a kivetített konyhafal csempéi kezdtek hullani már az első részben is, és sejthető, hogy mind le fog esni a görög utazás kapcsán...Érdekes lett volna látni, hogy építette fel a továbbiakat Árkosi Árpád rendező. Éppen a második rész az, amelyben a változás megtörténik, valószínűleg a közönség nagy részére jobban is hat. A nézők reakciói alapján úgy tűnt, hogy egy hullámhosszra kerültek a színésznővel és szerették az előadás stílusát.
Az lenne szerencsés, ha a darab után hazatérve mindenki megérezze, hogy ő is képes lenne a változtatásra a saját életét illetően - ha nem is a fő vonalak mentén, de legalább apróságokban. Igen, ahogy Shirley, mi is kiszállhatunk legalább kis időre a mókuskerékből, amit magunk hoztunk létre magunknak. Egy színházi előadás is néha megadja azt a távlatot, ahonnan ránézhetünk saját életünkre, de megteszi egy pár napos utazás is. Egy biztos, energiabefektetés nélkül semmi nem megy...
(2013. február 2-án ezt az előadást még akkor láttam, amikor még csak gondolkodtam, hogy a korábbi 5 éven át zárt körnek írt hírleveleimet nyilvánossá kellene tenni. És akkor jött egy beszélgetés Magács Lászlóval, február 12-én és éppen ma két éve, febr. 14-én elkezdtem. Nem lehetetlen, hogy ebben a döntő lépésben benne volt Vándor Éva Shirley-je is. Nem kizárt.)
